Dubitando ad veritatem pervenimus

Pervenimus

Pervenimus

A világ 10 legerősebb hadserege [43.]

2019. április 23. - Pervenimus

Bár idődről időre előkerül a világmédiában a legerősebb és legnagyobb hadseregek kérdése, valójában állandó változást mutat a helyzet, hiszen az egyes nagyhatalmak különböző mértékben fejlesztik vagy éppen hanyagolják el katonai potenciáljaikat. A sorrend tehát mindig változik, még a legelső 10-15 ország tekintetében is. A 2019-es legfrissebb helyzet szerint például a legelső 4 hadsereg nem változott ugyan, de utána módosulások történtek. 

tankok.jpg

Kérdés azonban: milyen tényezők döntik el, hogy mennyire erős és ütőképes egy hadsereg? Nos, a legtöbb katonai elemző-portál, például a globalfirepower szerint 4 tényező mindenképp fontos: a katonai eszközállomány minősége és mennyisége, a bevethető élőerő nagysága (és persze a teljes lakosságszám), a katonai költségvetés (budget) mérete, illetve az adott ország gazdasági teljesítménye (GDP). Ezek figyelembevételével jelenleg a következő sorrend határozható meg [forrás]:

10. Németország

Németország a 4 említett tényező mindegyikében kiemelkedő potenciállal bír, így akár az első 5 ország közé is bekerülhetne, ha a Berlini biztonságpolitikai célkitűzései között nagyobb hangsúlyt kapna a hadsereg ügye. Németországban jelenleg 83 millióan élnek, így a világ 200 országa közül a 17. legnépesebb (Európában pedig a második, Oroszország után). Katonai eszközállománya magas műszaki színvonalú. Nemrégiben a magyar honvéd-vezérkar 56 db élvonalbeli, Leopard 2 A7 harckocsit vehetett át Németországtól (ebből 12 db -ot kiképzésre)  és további 24 db PzH 2000 önjáró löveget állított hadrendbe. Mivel Németország GDP terén a negyedik leggazdagabb, a német hadsereg bármikor a NATO második legnagyobb katonai potenciáljává fejleszthető.

leopard.jpg

9. Törökország

Európa negyedik legnagyobb hadseregét a törökök tudhatják magukénak, hiszen csak az oroszok, franciák és britek tudják meghaladni a törökök fegyveres állományát (eszközök és létszám terén). Ugyanakkor az első 10 legnagyobb haderő sorában övék a legkisebb katonai budget (alig 9 milliárd dollár), ami erősen korlátozza az innovativitást. Ugyanakkor a török hadsereg Szíriában és Irakban bevetve komoly harci tapasztalatokat szerzett.

8. Egyesült királyság

A világ ötödik legnagyobb nominális GDP -jével rendelkező Egyesült Királyság egykor az ötödik helyen állt, ám idén visszaesett a 8. helyre, mégpedig gazdasági problémák miatt. Pedig tavaly hadrendbe állt a 80-as évek óta nélkülözött fegyvernem a repülőgép-hordozók első példánya, a 65 ezer tonnás HMS Queen Elizabeth (2018 augusztus 18-án futott ki Portsmouth -ból) és idén elkészül testvérhajója is, a HMS Prince of Wales. Kérdés azonban, hogy a brit gazdaság a Brexit után képes lesz e fenntartani ezeket a méregdrága, 3 milliárd fontból megépített monstrumokat. Mindenesetre az angol hadsereg így is a világ nyolcadik legerősebbje. [A képen a HMS Queen Elizabeth]

hms_queen_elisabeth.jpg

7. Dél-Korea

Az Észak-koreai kommunista rezsim állandó fenyegetésében élő Dél-koreaiak, 1953-óta -- amikor lezárult háborújuk az északiakkal (fegyverszünettel, de békekötés nélkül) -- folyamatosan sokat költenek hadseregük fejlesztésére (majdnem annyit, mint a Nyugat-európai nagyhatalmak). Számukra valóban élet-halál kérdése, hogy meg tudják e védeni magukat az időközben aláirt béke ellenére is. Előkelő hetedik helyezésük nagyrészt ennek köszönhető. [A képen észak-koreai katonák felvonulása látható.]

katonak.jpg

6. Japán

Japán a Föld egyik legfejlettebb ipari országa, mely a harmadik legmagasabb GDP -t állítja elő (az USA és Kína után). Hadseregét a második világháborút követően sokáig egyáltalán nem fejlesztette, ám Észak-Korea állandó fenyegetései miatt végül az ázsiai császárság is belátta, hogy áldoznia kell védelmére. A japán hadsereg mára a Föld hatodik legütőképesebbje. 

5. Franciaország

A második világháború óta a nyugati szövetségi rendszer egyik legerősebb hadseregét Franciaország birtokolja, versenyben az Egyesült Királysággal. Bár a franciák nem kezdtek olyan mértékű flotta-fejlesztésbe, mint a szomszédos szigetország, a francia hadsereg szinte minden fegyvernemben élvonalbelinek számít. Ma biztosan őrzi ötödik helyét a világ legerősebb hadseregeinek listáján. [A képen az egyetlen francia anyahajó, az R91 Charles de Gaulle]

dagaulle_anyahajo.jpg

4. India

Hatalmas lakossága és óriási gazdasága mellett India az állandó fenyegetettség miatt is sokat áldoz hadseregére, hiszen 1949 óta folyamatos viszályban van legnagyobb riválisával a szomszédos Pakisztánnal. A területi és másodsorban egyéb vonatkozásokban is megnyilvánuló (pl. vallási eredetű) viszály mindkét országban középpontba állította a hadsereg ügyét. Mindkét állam atomhatalom lett, de India minden területen jelentős haderőfejlesztéseket hajt végre, nagyrészt orosz megrendelésekre építve.

hadseregek_tablazat.jpg

3. Kína

A világ legnépesebb országa egyben az egyik leggazdagabb is, hiszen GDP terén csak az USA tudja beelőzni. Ma Kína szinte mindenben világelső, ráadásul expanzív külpolitikát is folytat. Céljai közé tartozik ugyanis Észak-Korea köldökzsinóron tartása mellett a Dél-kínai tenger birtoklása is (mesterséges szigetek létrehozásával és flottája odavezénylésével). Jelenleg Kína évi 224 milliárd dollárt lépes évente hadseregére fordítani, aminek megfelelően övé a világ második legnagyobb légiereje és második legnagyobb katonai költségvetése.

katonak2.jpg

2. Oroszország

A világ második legnagyobb hadseregét Oroszország és 19 éve hatalmon lévő elnöke, Vlagyimir Putyin birtokolja. Jelenleg az orosz gazdaság gyengülőben van, így a katonai jellegű kiadásokra is "csak" évi 44 milliárd dollárt tudnak fordítani, ami a Föld országainak sorában csupán a 8. legnagyobb katonai budget. Ennek dacára az orosz hadsereg folyamatosan hajt végre fejlesztéseket: legnagyobb erősségét az atomfegyverek, tengeralattjárók és hagyományos fegyverek jelentik. Az orosz flotta és vadászgép-állomány viszont egyelőre lemaradásban van az amerikai és kínai riválisaiktól.

orosz_hadsereg.jpg

1. USA

Földünk jelenleg legerősebb katonai nagyhatalma egyértelműen az Egyesült Államok, mely egyedül képes arra, hogy évi 716 milliárd dollárt fordítson hatalmas hadseregére. (16-szor többet, mint az oroszok.) Mintegy 11 csapásmérő anyahajós egysége tartózkodik a világ tengerein és 2362 vadászgépe áll hadrendben. Az USA szövetségi rendszere a NATO jelenleg a legnagyobb katonai haderő a bolygón. Riválisként csak Kína és Oroszország említhető meg számára. 

Ha érdekesnek találtad, várunk Facebook oldalunkon is!

pervenimus_2kocka.jpg

pervenimus.blog.hu

2019.04.23.(17:00)

A bejegyzés trackback címe:

https://pervenimus.blog.hu/api/trackback/id/tr1414781810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Periodista. 2019.04.24. 11:54:53

Érdekes még a 14. helyen álló Irán és a 25. helyen lévő Szaud-Arábia katonai versengése, már csak azért is, mert utóbbi a világon harmadik legtöbbet költi hadseregére, évi 70 milliard dollárt. Ez jócskán felülmúlja még Putyin keretét is.

Fortress_ 2019.04.24. 13:51:58

Az európai és ázsiai nagyhatalmak után (az első 11 helyet követően) egy második nagy
hatalmi kör jön, amiben a legfontosabb szereplők a következők:

12. hely: Egyiptom
14. hely: Irán
16. hely: Izrael
17. hely: Pakisztán
18. hely: Észak-Korea
25. hely: Szaúd-Arábia

Ennek a 6 országnak még komoly beleszólása van a világ biztonságpolitikai helyzetébe.

proletair · http://lemil.blog.hu 2019.04.25. 00:16:44

Dél-Koreához sikerült berakni egy észak-koreai katonai parádé képét. (Ezen az északi spec.force katonái láthatók egyen napszemüvegben, és érdekes, de elég kényelmetlen hengertárral szerelt AK karabélyokkal) Szerintem javítsátok, vagy ha pont ez volt a lényeg, akkor ne.

darlacko 2019.04.25. 02:13:19

@proletair: igen, én is akartam írni hogy az egy észak-koreai kép, amit Dél-Koreánál szúrt be a posztoló

A törökök és szaúdiak jó példája annak, hogy a rövidlátó amerikai külpolitika hogy felfejleszette őket, náluk nem problémáznak holmi demokrácia standardok, diktatúra és emberi jogok miatt, de lassan kibukik, hogy rossz lóra tettek az amerikaiak, mert ezek az országok és népek sok szempontból rosszabbak, mint az ellenséges oroszok.

Az oroszok küszöbéig nyomult a NATO, azoknak meg ez nem tetszik. Pont mint amikor Kubába települt pár orosz rakétaegység, akkor az amerikaiak szájhabzást kaptak. A Szovjetunió bukása után mást se csinál az amerikai védelmi ipari és politikai elit, mint az oroszok területei felé nyomul.

Kína amúgy sokkal veszélyesebb lesz a jövőben, mint Oroszország. Úgy általában a Távol-Keleten annyi erős hadsereg van, hogy az garantálja, hogy ebből konfliktus lesz.
Ráadásul míg Európában van politikai integráció, az ázsiai országok közt szinte semmiféle integráció nincs. A vietnami a kínaira mint teljesen idegenre tekint, a dél-koreai a japánra, az indonéz a filippínóra szintén. A magyarok el se tudják képzelni, hogy mennyire egyedülálló az EU helyzete a világban, mennyire sikerül az integráció által kiiktatni a fegyveres konfliktusok esélyét Európában.
Ázsiában a kardcsörtetés még mindig napi szinten jelen van a politikusok eszköztárában. Európában elképzelhetetlen, hogy egy német politikus a franciák katonai megbüntetéséről beszélne. Ázsiában egy Brexithez hasonló szakítás biztosan nem menne végbe ilyen békésen. Bár eleve az EU-hoz hasonló integráció se alakulhatna ki.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.25. 06:01:44

Jó látni, hogy több, a háttérhatalomtól független állam is ott van a listán. Ez a világbéke biztosítéka.

Pervenimus 2019.04.25. 06:04:17

@proletair: Mivel a bejegyzésben mindkét Koreáról esik szó, nem gondoltuk problémának a képet. De odairtuk fölé a pontositást, hogy egyértelmű legyen.

Jenő jenő 2019.04.25. 06:18:05

Azt gondolom ez a lista nagyon a mostani állapotokat tükrözi csak. Sokkal érdekesebb megvizsgálni a " második " vonalat , amely pénzügyi potenciált tekintve vetekszik az első vonalbeliekkel. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni , hogy a jövőt a stratégiai anyagok ( élelmiszer,víz, olaj) megszerzése és uralma határozza meg. A föld lakossága egyre nő , ennek hatása katasztrófális szinte mindenre. Én úgy látom , hogy a fegyveres konfliktus a jövőben elkerülhetetlen lesz. A környezeti rombolás, a termő területek és vízkészletek csökkenése , a klíma változás nagyon komoly feszültséget fognak eredményezni. Nem szabad elfelejteni mindemellett az egyéb szempontokat is, a kultúrális és vallási ellentéteket , a hegemónia törekvéseket és instabil politikai helyzetet sok helyen a világban. Kína nagyban fogja meghatározni mi fog történni a világban, ahogy mondani szokták mindenük van, pénz, paripa, fegyver és iszonyú mennyiségű katona. Egyelőre inkább gazdasági oldalról nyomulnak, de a befolyásuk folyamatosan nő. Az arab világ teljesen instabil , és ott van a fenyegetettség az olaj készletek elapadása miatt ( ezt kb.70évre teszik). Nagyon sok minden változóban van és pont Európa nem igen ad válaszokat erre. Ez a szánalmas ,nemzetieskedő politikai vonulat csak bukás lehet.

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2019.04.25. 06:30:42

@MAXVAL bircaman közíró: Na! Látom megtette hatását a múltkori fegyelmi, ma időben felvette a munkát az elvtárs.

szepipiktor 2019.04.25. 07:56:57

Mivel a Youtube-n jellemzően két-három tucatnyi "műsor" látható az ilyen tip10-es válogatásokról, a poszt nulla hírértékű.
Amire azonban kíványcsi lennék, hogy a Leoprád harckocsik és az önjáró lövegek mikor érkeztek meg hazánkba és most hol vannak telepítve?
Szerintem ennyi zsír új jármű nincs a gyártó "raktárjában" és a legyártásuk sem lehetséges alig 3 hónap alatt.
Szóval?

Moin Moin 2019.04.25. 08:05:15

A 10. helyezett Németországhoz:

Igaz, hogy a német GDP majdbem háromszorosa pl. az orosznak, ráadásul a GDP szerkezete is sokkal "egészségesebb", ám ennek ellenére a német hadsereg nincs valami jó formában. Éredemes erről elolvasni a Bundeswehr 2018-as "Fehér könyvét": www.bmvg.de/resource/blob/13708/015be272f8c0098f1537a491676bfc31/weissbuch2016-barrierefrei-data.pdf

Mind a fegyverzet számában, mind annak hadrafoghatóségában komolyak a hiányosságok. Ráadásul voltak (nevezzük így) téves fejlesztések is, jelentős, nem célszerűen elköltött forrásokkal. Sem a Szövetségi Köztársaság általános politikája, sem annak társadalmi klímája nem kedvez a hadseregfejlesztésnek - nem beszélve arról, hogy a személyi állomány létszámhiánya is a hadsereg általános - nem túl pozitív - társadalmi megítélésén alapszik: nincs "presztízse" a katonai pályának, sokkal kevesebb "erőfeszítéssel" jlentősen többet lehet keresni más területeken.

Ezen kívül megtette a maga hatását a Bundeswehr megalakulása óta konzekvens antimilitarista hozzáállás is... Így fordulhat elő, hogy a világ negyedik gazdaságának mára a lokális konfluktusokban is alig-alig műveletképes hadserege van. Ráadásul egy hadsereg felfejlesztése igen hosszadalmat - nem lehetséges azt, ami a posztban áll: " a német hadsereg bármikor a NATO második legnagyobb katonai potenciáljává fejleszthető." Ez a "bármikor" ideális esetben is 10-15 évet venne igénybe!

TOPGUN 2019.04.25. 08:08:09

a Magyar hadsereg hanyadik a listán?

Void Bunkoid 2019.04.25. 08:43:32

@TOPGUN: buta vagy.

Nem a kérdésed miatt. Mellékneveket nagy kezdőbetűvel általában nagyon vagy nagyon alacsonyan iskolázott, nem túl nagyeszű, vagy pedig (a "nem érdekel engem a helyesírás, úgyis megértik, mit írok" típus) trehány, felületes emberek szoktak.

Egyik sem egy pozitív jellemvonás.

murray 2019.04.25. 08:59:19

Szerintetek a szomszédaink sorában mi hol vagyunk? Sehol?
Mindenki erősebb nálunk? Talán csak a szlovákok és a szlovének nem?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.25. 09:15:18

@Moin Moin:

Mégis, ha német támadás érné Oroszországot, 72 órán belül a német-holland határon lennének az orosz csapatok. Hiába minden GDP.

second 2019.04.25. 09:26:33

@murray: Nem olyan vészes a helyezésünk e lista szerint:

Ukrajna: 29.
Románia: 40.
Magyarország: 55.
Ausztria: 56.
Szlovákia: 60.
Horvátország: 70.
Szerbia: 79.
Szlovénia: 88.

A posztban említett tényezőkön túl érdekes lenne ismerni az élőerőnek nem csak a nagyságát, de a minőségét is...

A nép fia 2019.04.25. 09:40:46

@MAXVAL bircaman közíró: És te egy német-orosz összecsapásban kinek drukkolnál?

AngeI 2019.04.25. 09:46:19

@Moin Moin: Amikor a szovjet lenyomta Hitleréket, vajon mekkora volt a GDP különbség?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.25. 10:01:10

@csentecsa1: a szovjet nem nyomta le a németeket. Az USA mind anyagilag, mind hadászatilag segítette őket.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.25. 10:04:29

@MAXVAL bircaman közíró: Oroszország lakosságának 11,7%-a muszlim, Németország esetén 5%.
Tehát a németeknek drukkolsz.

Magán?Véleményem? 2019.04.25. 10:54:57

@Igazamvanvagyigazamvan?: Azért ez kissé sántít, az oroszoknál levő 11,7% integrálva van, míg a németek 5%-ának kb 2%-van integrálva, a többiek állam az államban ...

Azért ez elég nagy különbség...

Audianer 2019.04.25. 10:55:30

@MAXVAL bircaman közíró:
Bakker, Te aki a Balkán kellős közepén élsz magad is tudhatnád, hogy az oroszok is keresztények...

Magán?Véleményem? 2019.04.25. 11:00:14

@Audianer: Neki mindegy ki győz, amikor az oroszok a német határra érnek, addigra itt (Magyarországon) már áthaladtak, és kő kövön nem maradt, míg Maxval úr Bugurijában végnézte ezt a híradóban....

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.25. 11:49:13

@Magán?Véleményem?:

Más lesz. A nyugaton győz akalifátus, keleten meg a populizmus.

A liberók meg menekülhetnek.

A nép fia 2019.04.25. 12:18:28

@MAXVAL bircaman közíró: És a te olvasatodban az melyik ország? Orosz vagy német?

2019.04.25. 12:18:29

@MAXVAL bircaman közíró: Szerintem te ide már akkor is írsz, ha a szokásosnál több üresség van a fejedben.

2019.04.25. 12:23:09

@szepipiktor: Állítólag később, mert most épp a Katarnak szóló tankokat gyártják. Utánuk jövünk mi.

AngeI 2019.04.25. 12:28:15

@Igazamvanvagyigazamvan?: A 30-as évek végére kész voltak a t-34 és sturmovik vadászgép prototípusai.
De menjünk vissza egy kicsit jobb az időben.. A nyugati területeken kalandozó honfoglalás kori magyarok GDP-je mekkora volt az általuk rettegésben tartott területekhez képest?
Vagy korábban a rómaiakat dúló germánok GDP-ja hasonló viszonyításban?

Lobo Marunga 2019.04.25. 12:28:46

"Nemrégiben a magyar honvéd-vezérkar 56 db élvonalbeli, Leopard 2 A7 harckocsit vehetett át Németországtól (ebből 12 db -ot kiképzésre) és további 24 db PzH 2000 önjáró löveget állított hadrendbe."
Erősen pontosításra szoruló mondat.
1. Nem Németországtól, és pláne nem a német hadseregtől, hanem egy német hadiipari cégtől, a Krauss-Maffei-Wegmann-tól. (Jó persze, ennek azért van köze Németországhoz, és persze a hadseregéhez is:9
2. Nem 56 db Leopard 2 A7-et, és ebből 12-t kiképzésre, hanem 44 db Leopard 2A7+-t és kiképzésre 12 db használt Leopard 2A4-et. Továbbá az említett 24 db PzH 2000-et.
3. Egyiket se vettük át és nem állítottuk hadrendbe, egyelőre megrendelés történt.

AngeI 2019.04.25. 12:36:04

@Igazamvanvagyigazamvan?: Nem pc idióták által nyugati nagyvárosokban betelepített törvények felett álló muszlimok, mint nyugaton..

chrisred 2019.04.25. 12:57:48

@MAXVAL bircaman közíró: Ha csak ez az egyetlen opció létezne, azt a németek elég könnyen kivédhetnék azzal, hogy nem támadják meg az oroszokat.

chrisred 2019.04.25. 12:58:34

@csentecsa1: Az biztos, a csecsenek a béke és a nyugalom nagy barátai.

Berelhetoreklamfelulet 2019.04.25. 13:14:21

>>>Dél-Koreát előrébb rakja mint Észak-Koreát

Hát igen, még 1 randomra összedobált hulladék lista.
Eközben a valóságban ha az USA magára hagyná pár héten belül 1 Korea maradna...

Pajieték nem tudom mit keresnek ott előtt, de hát gondolom az RNG oda dobta őket, de amúgy egy komoly dolgot kéne figyelembe venni... hogy az, hogy random noname senki országok fegyvereket vesznek még nem jelent semmit, ha azt külföldről teszik, mer az inkább a vevő országot erősíti, mint azokat akik veszik...

Franciák meg a 2. VH-ban is nagyon menők voltak, meg sokat is beleáldoztak, azt meddig is bírták mielőtt feladták? :D
Nem lehet komolya venni olyan embert, aki komoly haderőnek nevezi a franciákat.

AngeI 2019.04.25. 13:15:09

@chrisred: A tökükre van lépve..Nyugaton meg ki van nyalva a seggük..

TOPGUN 2019.04.25. 13:46:07

@Void Bunkoid: te meg önelégült .......

TOPGUN 2019.04.25. 13:56:09

@Void Bunkoid: te meg egy önelégült......

Coyothe 2019.04.25. 13:58:35

@Berelhetoreklamfelulet: A Powerindex egy meglehetősen korrekt, 55 faktor figyelembevételével létrehozott érték. A globalfirepower ez alapján hozta létre listáját. Úgyhogy nem egy "random összedobált" lista.

Coyothe 2019.04.25. 14:00:23

@Lobo Marunga: Meg fognak érkezni Tatára, nyugi!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.25. 14:01:57

@chrisred:

Akkor ne teljesítsék Sorosék parancsait? Az antiszemitizmus lenne!

chrisred 2019.04.25. 14:02:39

@csentecsa1: Annyira, hogy az IS vezetése tele volt csecsenekkel. Nyugaton meg azok kaptak menedékjogot, akik az IS, meg Aszad népirtása elől menekültek el.

Lobo Marunga 2019.04.25. 14:04:45

@százados: De még nem vettük át, és nem állítottuk hadrendbe.

chrisred 2019.04.25. 14:06:46

@MAXVAL bircaman közíró: Az Sorosék terve, hogy az orosz hadsereg a német-holland határon legyen?

2019.04.25. 14:10:45

@csentecsa1:
A Honfoglalás kori magyarok GDP-jébr beleszámolandó a fosztogatással szerzett bevétel?

korxi 2019.04.25. 14:15:40

Birca feleségét sokáig töcskölte egy liberális, és ő ezt megtudta.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.25. 14:16:10

@csentecsa1: a csecsenek is oly jól beilleszkedtek, hogy csak na!

chrisred 2019.04.25. 14:16:54

@MAXVAL bircaman közíró: Oroszországon a volt szovjet elitet érted, élen a volt KGB tiszttel?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.25. 14:17:51

@MAXVAL bircaman közíró: te nagyonhülye, nem ez volt a téma. Mellesleg a csecseneket kétdezd, mennyire integrálódtak.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.25. 14:21:46

@csentecsa1: csakhogy nem ez volt a téma. Birca azt írta, annak drukkol, aki keresztény. Erre mondtam, hogy akkor az a német, az orosszal szemben.
Erre te jössz az egetverő intelligenciáddal, hogy igenám, de a nap előbb kel fel Moszkvában.Hát, nálad sosincs világosság, az biztos.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.25. 14:31:07

@csentecsa1: egyik példa sem jó. A magyarok fosztogattak, az nem gazdaságfüggő.
A germánok betörései akkor voltak sikeresek, amikor Róma szétzilálódott. Igenis, gazdasáhi nehézségei voltak.
Ezzel szemben a németek veresége a gazdaságuk kifulladásának eredménye volt, többek között.
Nyilván nem kizárólagos tétel. De az 1848-49 is a gazdaság kiüresedése miatt vált erőtlenné.
Természetesen nem kell erős gazdaság egy atomháború kirobbantásához, az összevetés nem is ezt vizsgálja.
Csak annyira együgyű vagy, hogy nem vagy képes belátni, a fegyverzet fejlesztéséhez pénz kell, amit a gazdaság teremt elő.

gigabursch 2019.04.25. 14:41:53

A lista a 40-80 hely között kb akkora hírérétkű, mint a FIFA hivatalos ranglistája és pont annyit is a lista itt is és ott is.

AngeI 2019.04.25. 15:18:43

@Igazamvanvagyigazamvan?: Még gazdasági nehézséges közepette is jóval jelentősebb volt a GDP, másrészt egyszer a köztársaság korai szakaszában is kifosztotta Rómát egy gall törzs..

"A magyarok fosztogattak"

Hogy lehet, hogy egy gazdaságilag fejletlenebb társadalom képes kifosztani egy fejlettebbet, hogyha a katonai potenciált, képességeket a gazdasági fejlettséghez kötöd?

"De az 1848-49 is a gazdaság kiüresedése miatt vált erőtlenné."

Na meg azért, mert a Habsburgok mellett a cári birodalommal is harcolni kellett..

"Csak annyira együgyű vagy, hogy nem vagy képes belátni, a fegyverzet fejlesztéséhez pénz kell, amit a gazdaság teremt elő. "
Inkább te vagy együgyű ,mert nem fogod fel a számos ellenpéldát, amikor gazdaságilag fejlettebb fél elveszít egy háborút. Pl az USA a Vietnámi háborút..

AngeI 2019.04.25. 15:20:10

@Zabalint: Vegyük a legelső ilyen hadjárat előtti állapotot..:)

AngeI 2019.04.25. 15:23:27

@chrisred: Az Is nem volt képes Oroszországban jelentősen kibontakozni. Ott volt képes jelentősen kibontakozni, ahol a nyugatiak megdöntötték az addigi kormányzatokat. Ez a CIA projekt indította el a 2015-ös menekültválságot is..

AngeI 2019.04.25. 15:26:02

@Igazamvanvagyigazamvan?: Leszarom, hogy mire reagáltál a popcorn méretű agyaddal. Arra akartam rávilágítani, hogy egész másként kezeli Oroszország a területén élő muszlimokat, mint a beteg nyugati társadalmak, valamint területi eloszlásuk is más..

fátum 2019.04.25. 15:29:16

@Berelhetoreklamfelulet: A 2 VH-s francia kudarc okainak érdemes utánaolvasni. Napóleonról hallottál már? :-)

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.25. 15:29:53

@csentecsa1: a háború, a csata, ütközet, rajtaütés, fosztogatás nem ugyanaz. Ne mosd össze. Nyilván Róma azért vált birodalommá, mert gazdaságilag meg tudta alapozni a hadsereg fenntartását.
Azért azt gondolom, tisztán látod, hogy a germán törzsek rajtaütései, a hunok Róma kapuinál a lakosság fosztogatásával az átvonuláskor nem követhető példa a mai hadviselésben.
Bízom benne, hogy belátod, a magyarok katonai felszerelése jóval kisebb anyagi ráfordítással járt, mint egy mai harckocsi.

Gondolom, hallottál már arról, hogy a támadóék folyamatos ellátása mekkora szofisztikációt jelent.
A vietnámi háború pedig rossz példa.
AzUSA katonai költségvetésének egy részét kötötte le, odahaza erősen kritizálták, a fronton gerillaharc volt, miközben Vietnam mögött az ért ott volt némi szovjet támogatás.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.25. 15:31:18

@csentecsa1: ne világíts rá, mert semmi köze a témához. Félrevisz. Avagy te mindig mellébeszélsz?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.25. 15:57:39

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Kiválóan integrálódtak, Olyan fokú autonómiát élveznek, ami ritka Európában.

AngeI 2019.04.25. 16:14:58

@Igazamvanvagyigazamvan?: Arról van szó, hogy nem kizárólag a gazdasági fejlettség meg a GDP számít egy ország haderejének ütőképessége szempontjából. A mongol hadászat is fejlettebb volt a nyugatinál. Pl. Muhinál harctéri megoldásaikkal totálisan meglepték az akkor már évszázadok óta keresztény-feudális magyar királyság haderejét. Az is egy közkeletű hülyeség, hogy nem voltak képesek várostromra. Nagyon is képesek voltak rá. És nemcsak a magyarokat győzték le: Lengicánál megverték a csehek, lengyelek, Német lovagrend, és a Johanniták által alkotott erőket is.

"miközben Vietnam mögött az ért ott volt némi szovjet támogatás. "

Amely ugye egy gazdaságilag fejletlenebb állam volt ,mint az USA..

"Azért azt gondolom, tisztán látod, hogy a germán törzsek rajtaütései, a hunok Róma kapuinál a lakosság fosztogatásával az átvonuláskor nem követhető példa a mai hadviselésben."

Rómát több germán törzs is képes volt elfoglalni. Ez nemcsak egy rajtaütés valahol a végeken.

"Bízom benne, hogy belátod, a magyarok katonai felszerelése jóval kisebb anyagi ráfordítással járt, mint egy mai harckocsi."

Értelmetlen az összevetés, de a SZU is képes volt jó harckocsikat gyártani, holott gazdaságilag fejletlenebb volt..

Pizso 2019.04.25. 16:37:01

@MAXVAL bircaman közíró: azért megkérdeznék 1-2 ex szovjet államot ez ügyben. Ott vannak pl az Ukránok a Csecsenek a Grúzok a Tatárok. A Hansikról, Mansikról csak azért nem beszélek, mert szinte teljesen kiírtották azokat a maradéknak meg maradt az integrálódás. Nem kell mindent elhinni amit a Putyini vezetés probál elhitetni mindenkivel, mert a történelem nem igazolja a nagy szavak mögötti tartalmat.

chrisred 2019.04.25. 16:53:34

@csentecsa1: Az IS ott volt képes sikereket elérni, ahol a szunnita többségű lakosság radikalizálható volt a más irányzatú kormányzattal szemben. Ezek földrajzilag meghatározott területek a Közel-Keleten, az iraki siíta egységkormány területe vagy az Aszad alavita elitje által uralt Szíria keleti része. Értelmetlen Oroszországot ide keverni, ezzel az erővel Grönlandot is mondhattad volna.

chrisred 2019.04.25. 16:55:59

@csentecsa1: "Értelmetlen az összevetés, de a SZU is képes volt jó harckocsikat gyártani, holott gazdaságilag fejletlenebb volt.."

Inkább sokat voltak képesek gyártani a rendelkezésre álló nyersanyag és munkaerő bősége miatt.

AngeI 2019.04.25. 17:13:16

@chrisred: Oroszország déli részén is vannak muszlim területek.

AngeI 2019.04.25. 17:17:26

@chrisred: A T-34 kifejezetten forradalmi technológia volt alumíniumöntvény diesel motorjával,nagy hatótávjával, döntött, szegecselés nélküli páncélzatával..

chrisred 2019.04.25. 17:28:28

@csentecsa1: De az ellenség tankjaiban szinte csak közvetlen közelről volt képes kárt okozni, ezért csak nagy tömegben volt érdemes bevetni, és a sikereit is ennek köszönhette.

AngeI 2019.04.25. 17:43:00

@chrisred: Egy harcjárműnél nemcsak a hasznos lőtáv számít. Fontos még a hatótávolság, a páncélvédettség, a tömeg/teljesítmény arány. Utóbbiakban a T-34 igen jó volt.A T-34 számos megoldásában technikai újdonság volt. De gyártottak ők JS tankokat is, amelyek a lőtáv tekintetében sem maradtak alul.

kolomparlole1114 2019.04.25. 19:19:28

@MAXVAL bircaman közíró: Háttérhatalom = Pénztáros Lőrinc? Vagy Ráhelzsidó? Mert akkor ja.

kolomparlole1114 2019.04.25. 19:20:13

@MAXVAL bircaman közíró: Az erdélyi magyarok román asszimilációja is törvényszerű. Mi ezzel a gondod?

kolomparlole1114 2019.04.25. 19:22:11

@Chris Kyle: És Hungarisztán csüngőhasú diktátora hol maradt a bajkeverő listáról?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.25. 19:22:33

@kolomparlole1114:

Igen, ott ahol kisebbségben vannak, kis arányban. Dél-Erdély egyes részein.

Pizso 2019.04.25. 21:51:45

@MAXVAL bircaman közíró: Semmi csak az, hogy bevezették akinek túl sok tehene van az burzsuj. És persze a rénszarvast is tehénnek számították. Egy család életbenmaradásához 100-200 rénszarvas kell, de csak ha jól emlékszem 7-et engedélyeztek. Ráadásul nem beszéltek oroszul. 1000-ével végezték ki őket 1920-as 30-as években. Volt település ahol mindenkit. Szerintem az ilyet hívják népirtásnak.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.25. 22:36:47

@csentecsa1: ja, hogy amerika adott némi segítséget a szovjetnek, mondjuk lőszer, Ford motor és egyéb téren?
Ja, hogy a szovjet harckocsi kacsavadászatra volt jó a németeknek?
Te hol olvastad, hogy bármiben verte a szovjet haditechnika a németet???
Mennyiségben, ott igen. A háború vége felé. Amikor már nem volt erőforrás a gyártásra.

Nade addig:
". A hatalmas ütközet a német Zitadelle hadművelet megindulásával kezdődött. Szovjet részről kb. 5000 harckocsit vontak össze a térségben ezen felül 2500 páncélos pedig tartalékban állomásozott. A német páncéloserő kb. 2700 tankra rúgott, amelyben ekkor már jelentős mennyiségű Panther és Tiger harckocsi is volt, ezt két új típust elsősorban a T-34-es leküzdésére hoztak létre. A szovjetek ekkorra már elvesztették technikai fölényüket, mivel az új német tankok mellett a már meglévő Panzer III-as és IV-es harckocsikat is új, erősebb löveggel látták el, ezért elsősorban számbeli fölényükre alapoztak. Az 1943 szeptember végéig tartó ütközetekben a szovjet veszteség elérte a 9000 harckocsit, a németeké kb. 2200-ra rúgott"

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.25. 22:45:14

@csentecsa1: "!A Szovjetunióba tartó kölcsönbérleti szállítások útvonalai
Az Egyesült Államok 1941 és 1945 között a Lend-Lease törvény alapján több mint 10 milliárd dollár értékben nyújtott támogatást a Szovjetuniónak.
Mielőtt
ezt a segítségnyújtást részleteiben elemeznénk fontos megismernünk azokat az útvonalakat, amelyeken keresztül ez az
erősítés
a Szovjetunióba érkezett.
1. ábra Szovjetunióba tartó kölcsönbérleti szállítások megoszlása útvonalak szerint 1941-1945, tonnában.
A második világháború alatt a Szovjetunióba 17.781.016 tonna
tömegű
szállítmány érkezett az Amerikai Egyesült Államokból. A kölcsönbérleti törvény keretében útnak indított segítség öt tengeri, tengeri-szárazföldi útvonalon jutott el a Szovjetunióba (1. melléklet). Ez az adat nem tartalmazza azt a közel 13 ezer darab
repülőgépet,
amelyek
döntő
többsége saját
erejéből
az Alaszka-Szibéria légi-útvonalon érkezett meg rendeltetési helyére ("

13 ezer repülő......

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.25. 22:47:54

@csentecsa1: Oroszország déli részén is vannak muszlim területek."

Pont ezt bizonyítottam a statisztikával, de akkor még más véleményen voltál....mert a mi muszlimunk jó muszlim.

registerz 2019.04.25. 23:00:20

@Igazamvanvagyigazamvan?: Honnan az idézet? Egyrészt ez így csak visszaböfögés, nem pedig saját gondolat, másrészt nincs feltüntetve a forrás. Más baj nincs.

ezneménvagyok 2019.04.25. 23:08:04

@chrisred: "De az ellenség tankjaiban szinte csak közvetlen közelről volt képes kárt okozni, ezért csak nagy tömegben volt érdemes bevetni..."

A Barbarossa elején egy-egy, a német vonalakat áttörő T-34 (vagy KV) gyakorlatilag akadály nélkül randalírozhatott egészen addig, amíg el nem romlott, ki nem fogyott az üzemanyaga (vagy a lőszere), vagy a rossz sorsa véletlenül nem vitte egy 88-as Flak közelébe. A németek semmit nem tudtak kiállítani ellenük, aminek lánctalpa volt. Amiről írsz, az a háború későbbi időszakára igaz, akkor viszont már a mennyiségi fölény bőven ellensúlyozta a minőségi hátrányt.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.25. 23:53:04

@ezneménvagyok: csakhogy a Barbarossa elején a legyártott t34-esek nem kerültek ki a frontra. Nem volt lőszerellátottságuk. A sztálini tisztogatás miatt hiányoztak a tisztek.

Viszont a németek szépen benyomultak a szu-ba....egész Moszkváig. Noha a t34-esek randalíroztak, ugye?
Viszont 1942-ben megjelentek a t34-est legyőzni képes német harckocsik , a Tigris, a párduc, addig pedig azt találták ki, hogy repülőgépekről támadták , illetve légelhárító ütegeket fogtak be páncéltòrô tankelhárítónak.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.25. 23:57:16

@registerz: miért kell az idézet hivatkozása? Ez nem diplomavédés.
Amúgy lusta vagy rákeresni?
II. világháború - Tények, Képek, Adatok - Lend-lease - kölcsönbérlet
www.masodikvh.hu › erdekessegek
Európa segítséget kér. a20_1. Az európai háború kitörésekor az amerikaiak meg voltak győződve arról, hogy a franciák és az angolok

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.26. 00:00:56

@registerz: miért, csentecsa belinkelte, honnan vannak az adatai?
Az aluminium motorblokk, a szovjet dízelben?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.26. 06:23:22

@Pizso:

Ez mind igaz, csak ennek semmi köze nem volt a nemzetiséghez. Ez a normál szovjet gazdasági rend bevezetése volt. Ugyanezt csinálták az orosz nemzetiségűekkel is.

Master. 2019.04.26. 06:35:50

Aluminium motorblokk :)))))

gigabursch 2019.04.26. 07:21:54

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Fenéket fosztogattak.
Büntető hadjáratok voltak. Jól szervezetten, célzottan.

Ühüm. Kérem legalább az általános iskolai törikönyveket elolvasni.

'48. Fenéket babám. Ha a "szent(haha)" szövetség mentén 200 e ruszki nem jön, akkor Ferenc József alighanem idpben kötélre kerül.

Egyébiránt te nem vagy rokona (azaz nickmásolata) kardióbaszkúrálónak meg a vele megegyező ételnek ízt nem adó okostojásnak?

gigabursch 2019.04.26. 07:28:17

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Babám.
Ezer helyen leírták már a kérdésben jártasak pont az ilyen okoskodó zseniknek.
A T34 hatótávja meghaladta a bármelyik német tankét, a motorjában kb bármilyen üzemenyag elbrummogott, mégha dízel üzemű is volt.
Menet közben meg folyamatosan fejlesztették. (löveg méret, rádió, egyéb üzemeltetési kérdések), amelyek mind jótékony hatással voltak kilövési kérdésekre.
S igen. Eleinte roppan sokat vesztettek, meg később sem keveset, de ez olyan volt kb, mint amikor a Heroes 3-ban nekimentél 200 fekete sárkánynak 18000 csontvázzal. A 200 sárkány valós harcértéke szart sem ért.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.26. 08:16:19

@gigabursch: ha a magyarok kalandozásaira gondolsz, azok valamely uralkodó felkérésére indultak. Mondjuk Bizánc ellen, vagy a morva fejedelem kérésére.
Semmiképp nem nevezhetőek területszerzőnek. Nem voltak egy uralkodó megdöntésére irányuló csaták, a fosztogatás pedig a katonák bére volt.

Szabadságharc: a sereg fenntartása, a honvédség létszámigénye gazdaságilag megterhelte az országot. Ez tény.
Többet nem jelentettem ki, csupán azt, hogy a gazdaság állapota , ereje meghatározza a fegyverkezés mértékét, fenntarthatóságát.
F,szért kell mindent félreésteni?

Az orosz tank: 1941-ben valóban fejlett volt.
De a kurszki ütközetben kétszerannyi vett részt, mint német oldalon, és tulajdonképp nem győztek. A harckocsi veszteségeik pedig hatszorosa volt a németekének.

Hogyan veszett oda mintegy 1800 harckocsi a 300 némettel szemben, ha páncélzata korszerűbb, sebessége nagyobb, lőtávolsága nagyobb ???

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.26. 08:18:19

@gigabursch: egészen addig volt sikeres, míg a németek ki nem fejlesztették kimondottan a t34 ellen a panzer VI, V-öt.

Moin Moin 2019.04.26. 08:35:05

@csentecsa1: Az akkori német GDP-méretnek az akkori szovjettel való összehasonlítása több szempontból is félrevezető:
- "Német" GDP alatt a háború éveiben gyakorlatilag a németek által megszállt országok GDP-je is értendő.
- Nem vezettek pontos statisztikákat a háború körülméynei között sem német, sem szovjet oldalon, legfeljebb termelési adatok állnak rendelkezésre.
- Ha csupán a német és a szovjet GDP máretéből indulnánk ki, akkor nem vevvénk tekintetbe a szovjetek szövetségeseinek a győzelem kivívásához jelentős mértékben hozzájáruló saját adatait.

Moin Moin 2019.04.26. 08:38:57

@MAXVAL bircaman közíró: Talán végy elő először is egy térképet: "német támadás" ui. legfeljebb egy Balti-tengeri partraszállással indulhatna Oroszország ellen, nem lévén a két országban közös határa.

Most arra nem térek ki, hogy a németeket semmi sem motiválja egy efféle támadásra. De az is kérdéses, hogy az oroszok vajon mivel is lennének (szuverén országokon, pl. Lengyelországon keresztül) "a holland határnál" - talán a Vörös téren sem végigmenni tudó Armatával?:-)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.26. 09:11:40

@Moin Moin:

Az orosz stratégia nyílt: bármilyen támadást megtorolnak háromszoros csapással, az atomfegyver használatát se kizárva.

Ezért nem támadja őket soha senki. Minden ellenség leplezett módon támad, azaz belső erőket próbál beszervezni, lásd csecsen iszlamisták megszervezése a CIA által. Vagy a Washington által felcukkolt grúz vezetés agressziója az orosz védelmet élvező független Dél-Oszétia ellen.

Oroszországnak nincs miért támadni. Elegendő területe van, több nem kell.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.26. 09:14:27

@Moin Moin:

Németországnak is át kell mennie más országokon. Ezek ellen vagy agressziót követ el vagy azok beleegyezésével. Mindkét esetben legitím az orosz válaszcsapás ugyanazeknek az országoknak a területén keresztül.

chrisred 2019.04.26. 11:50:26

@MAXVAL bircaman közíró: "Oroszországnak nincs miért támadni. Elegendő területe van, több nem kell."

Nyilván ezért annektálták a Krímet. :) A katonabirodalmak stabilitását az agresszív külpolitika és a hódítás adja, az tartja össze. A békeévek összeomlasztják. Ezért keres Putyin állandóan ellenséget a világtérképen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.26. 12:28:45

@chrisred:

A Krím a lakossága akaratából csatlakozott. Plusz meg kellett akadályozni, hogy ott oroszellenes NATO-bázis épülhessen.

chrisred 2019.04.26. 12:40:35

@MAXVAL bircaman közíró: Na látod, csak el kell érni, hogy Németország lakossága a "saját akaratából" kívánjon csatlakozni Putyinországhoz, NATO bázisuk meg úgy is van, szóval minden adott lesz, hogy a Vörös Hadsereg rohamozni kezdje a német-holland határt.

AngeI 2019.04.26. 15:16:02

@Igazamvanvagyigazamvan?: Ez nem mond ellent annak, hogy a SZU képes volt kifejleszteni olyan fegyvereket, mint a T-34 vagy a Sturmovik csatarepülő.
De említhetném a 50-es éveket is, amikor a mig-15 nagyobb sebességre és tűzerőre volt képes, mint az amerikai sugárhajtású vadász, és füves terepről is képes volt felszállni , nem csak betonpályáról.. Vagy a 60-as évek elejét, amikorra a SZU előnyre tett szert a rakétatechnika terén, holott a GDP-je elmaradt az USA-tól..

"Ja, hogy a szovjet harckocsi kacsavadászatra volt jó a németeknek?"

Erről talán kérdezd meg a kurszki csatában küzdő német harckocsizókat..:)

"Te hol olvastad, hogy bármiben verte a szovjet haditechnika a németet???"

Csak laikus hiheti, hogy a háború kizárólag lövöldözésből áll. A T-34 jobb volt hatótáv terén, fejlettebb gyártási eljárással szegecselés nélkül készült, forradalmi alumíniumöntvény motorblokk volt benne, döntött páncélzata volt (amelyet a németek átvettek a P- 5 panther harckocsijuk tervezésénél). De gyártottak nagyobb tűzerejű,tömegű JS tankokat is a ruszkik később. T-34 egyértelműen felülmúlta azokat a német harckocsitípusokat, amellyel a németek elindították a Barbarossát.
(Egyébként meg az amerikai Sherman tankok éppúgy létszámfölényben voltak a tigrisekkel szemben a nyugati fronton..)

ezneménvagyok 2019.04.26. 16:05:22

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Viszont 1942-ben megjelentek a t34-est legyőzni képes német harckocsik , a Tigris, a párduc..."

Aha. Az első sorozat (még ezer sebből vérző) Panther D-t a kurszki csatában vetették be (segítek, az '43 nyarán volt), és az addig legyártott kevés Tiger-nek is inkább csak erkölcsi, mint valós katonai értéke volt, pusztán a mennyiségük, meg a problémás üzemeltethetőségük miatt.

Nagyjából a többi megállapításod is ennyire helytálló.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.26. 16:40:12

@ezneménvagyok: @csentecsa1: a kurszki csatában a kétszer annyi szovjet harckocsi hatszorakkora veszteséget szenvedett. Biztos azért, mert jobb volt...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.26. 16:41:16

@csentecsa1: sehol nem olvastam az alumínium öntvény motorblokkról. Linkelnéd?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.26. 16:51:26

@ezneménvagyok: "Tigris megjelenése óriási technikai versenyhez vezetett, mivel a szövetségesek nem rendelkeztek olyan eszközökkel, amelyek a német nehézpáncélos leküzdéséhez alkalmasak lettek volna. Az amerikaiak az M4 Sherman harckocsit 1940-ben kezdték fejleszteni, 1942-ben állították rendszerbe, és a Tigris rögtön elavulttá tette. Ugyanígy jártak az angolok és a szovjetek valamennyi típusukkal. Megindult az erős páncélozottság és a nagy tűzerő utáni hajsza. A Shermant és a T–34-est egyre erősebb lövegekkel látták el. Kifejlesztették a Sherman Fireflyt kifejezetten a Tigris (később a Párduc) ellen, a szovjetek pedig a teljes löveges harcjármű-állományukat áttervezték és átalakították"

Ezek a hülye szövetségesek miért féltek attól a szar német technikától, nem értem!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.26. 16:56:22

@ezneménvagyok: a párduc harckocsik megbízhatatlanok voltak. A java üzemképtelen, bevethetetlen volt.
Kurszknál 200 párduc ilyen statisztikával bírt:
263 harckocsi

-144 páncéltörőágyú

-4 páncélozott jármű

-60 teherautó

AngeI 2019.04.26. 17:11:37

@Igazamvanvagyigazamvan?: Mert akkora a németeknek- többek között a T-34 hatására -már volt p-5 párduc, és p-6 tigris tankjuk.( Később a szovjeteknek meg lett JS-2, meg JS-2) A T-34 a p-3, és P-4 típusoknál volt egyértelműen jobb, amely típusokkal a németek elindították a Barbarossát:

hu.wikipedia.org/wiki/Panzerkampfwagen_V

"A PzKpfw V Panther az Szovjetunióbeli nagy német páncélos veszteségeket volt hivatott csökkenteni, ugyanis a szovjetek korszerű T–34-ei megtizedelték az 1941-ben a keleti fronton szolgálatot teljesítő német harckocsikat (PzKpfw III és IV-eseket). "

"1941. november 18-án egy különleges bizottság érkezett a Szovjetunióban harcoló 2. Páncélos hadtesthez, hogy felmérjék a helyzetet, és felállítsák azokat a követelményeket, amelyek szerint fejlesztik ki az új harckocsit. Ennek keretében beszéltek a német páncélostisztekkel, és megtekintettek pár zsákmányolt T–34-est. A csoport tagjai, Porsche professzor, Oswald (az MAN mérnöke) és dr. Aders (Henschel). "

AngeI 2019.04.26. 17:12:49

@Igazamvanvagyigazamvan?:

hu.wikipedia.org/wiki/T%E2%80%9334

"A 38 liter hengerűrtartalmú V–2 típusú V12 hengerelrendezésű öntött alumínium blokkos motor főkonstruktőre Konsztantyin Cselpan (1899–1938) volt. "

ezneménvagyok 2019.04.26. 18:45:29

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Ezek a hülye szövetségesek miért féltek attól a szar német technikától, nem értem!"

Nem, te láthatóan azt nem érted, hogy a németek miért vesztették el a háborút.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.26. 21:39:14

@ezneménvagyok: több oka is volt, például gazdasági. A németek egész jól elboldogultak, amíg nem nyitottak 3 frontot. Moszkváig nyomultak.
A beidézett látogatás pedig a párduc kifejlesztését eredményezte, ami kimondott kudarc volt...olvasd tovább, vagy ne csak azt a részt citáld, ami neked ad igazat.

"De miért kell mindig idecitálni a tényeket:
Tigris megjelenése óriási technikai versenyhez vezetett, mivel a szövetségesek nem rendelkeztek olyan eszközökkel, amelyek a német nehézpáncélos leküzdéséhez alkalmasak lettek volna. Az amerikaiak az M4 Sherman harckocsit 1940-ben kezdték fejleszteni, 1942-ben állították rendszerbe, és a Tigris rögtön elavulttá tette. Ugyanígy jártak az angolok és a szovjetek valamennyi típusukkal. Megindult az erős páncélozottság és a nagy tűzerő utáni hajsza. A Shermant és a T–34-est egyre erősebb lövegekkel látták el. Kifejlesztették a Sherman Fireflyt kifejezetten a Tigris (később a Párduc) ellen, a szovjetek pedig a teljes löveges harcjármű-állományukat áttervezték és átalakították"

Mellesleg a tigris annyira szar volt, hogy a legtöbbet a levegőből küzdötték le.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.26. 21:42:18

@ezneménvagyok: ja, és a dolog onnan indult, hogy a német és szovjet gdp...
Íme, egy újabb példa, hogy a németek nem bírták anyagilag a háborút. Sokkal kevesebb technikát tudtak gyártani, mint a szövetségesek.
A legfontosabb oka pedig Hitler volt, aki miatt vesztettek.

Moin Moin 2019.04.26. 22:37:13

@MAXVAL bircaman közíró: "Elegendő területe van, több nem kell":
1.) Aha - akkor ezért akarja megszerezni Ukrajnát + egész Közép-Európát + a balti államokat!
2.) Sosem értettem azokat az államokat, amelyek a saját orszgukat sem képesek hatékonyan, termelékenyen, innovatívan működtetni és a saját polgáraiknak ezáltal stabil jólétet teremteni, de mégis másokéra ácsingóznak.:-)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.27. 08:32:52

@Moin Moin:

"ezért akarja megszerezni Ukrajnát + egész Közép-Európát + a balti államokat"

Nem akarja,

Moin Moin 2019.04.27. 08:58:48

index.hu/kulfold/2019/04/27/damon_wilson_atlantic_council_magyarorszag_nato_ukrajna_oroszorszag/:

"[Putyin] Nem sokkal később már arról beszélt, hogy Ukrajna nem is igazi ország... Hat évvel később pedig elcsatolta Ukrajnától a Krímet és megjelent a kelet-ukrajnai szakadároknál Donyeckben és Luganszkban”."

"...a Vlagyimir Putyin vezette Oroszország... az elmúlt bő tíz évben megpróbált valamit visszahozni a széthullott Szovjetunióból. A volt szovjet tagköztársaságokban, sőt,az egykori Varsói Szerződés országaiban is megpróbálja befolyását kiterjeszteni."

AngeI 2019.04.27. 11:11:48

@Igazamvanvagyigazamvan?: "A beidézett látogatás pedig a párduc kifejlesztését eredményezte, ami kimondott kudarc volt..."

Nem mondanám, hogy kudarc volt, Kurszknál nyújtott szerényebb teljesítménye betudható kipróbálatlanságának, amely számos meghibásodást eredményezett, de a háború későbbi szakaszában sokat javult a megbecsültsége:

"Ezek alapján döntse el mindenki magában, mennyire nem volt effektív a Párduc Kurszknál.

A térségbe összevont kb. 350 db Pantherből mindössze a 2/3-a tudott a műveleti területre érni, kb. 120 db műszaki problémák miatt kivonásra került. Újra jelentkeztek a hajtómű- és futóműproblémák, a motor elégtelen hűtése miatt túlmelegedett, a lánctalpak is gyengének bizonyultak és gyakran elszakadtak. A kimentett példányokat visszaküldték a gyárakba alapos átdolgozásra. A módosított változatok (Ausf. A) már jobban szerepeltek. A harckocsit tűzerejének, páncélzatának valamint mozgékonyságának az aránya magasan az átlag fölé emelte és a II. világháború egyik leghatékonyabb harckocsijává tette, a szövetségesek nyomasztó létszámfölénye ellenére."

Nem mellékes ezenkívül, hogy jelentősen olcsóbb volt az előállítási költsége, mint a tigrisnek, a nagyobb hatótávolságról, sebességről, jobb fajlagos teljesítményről nem is beszélve..

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.27. 13:32:53

@csentecsa1: a kurszki csatára utaltam, amikor a kétharmada be sem volt vethető. Valamiért mégis hatszor akkora volt a szovjet veszteség...

AngeI 2019.04.27. 14:23:14

@Igazamvanvagyigazamvan?: Igen, ahogy írtam finoman fogalmazva rengeteg meghibásodás adódott, mivel idő hiányában nem tudták kiküszöbölni a típus gyermekbetegségeit, de a háború későbbi szakaszaiban kifejezetten jó teljesítményt nyújtott a Panther. Kurszknál pedig a szovjetek még nem rendelkeztek JS nehéztankjaikkal, csak a p-3, p-4 német tankokat felülmúló T-34-gyel, de ezt képesek voltak kompenzálni.

AngeI 2019.04.27. 17:44:23

@Moin Moin: Már rég megszerezte volna, ha kellene neki. De mi a fenének? Ő etesse a rengeteg nyugdíjast meg munkanélkülit?Plusz még a nemzetközi cirkusz.. Nem éri meg. Egy befolyásuk alá tartozó határállam az érdekük a Nato felé. De megszállni? Őrültség lenne.

Moin Moin 2019.04.27. 17:54:24

@csentecsa1: De bizony: többször is deklarált stratégiai célja Putyinnak a volt Szovjetunió minél teljesebb területi restaurációja.

Ehhez nem a szándéka hiányzik, hanem az erőforrásai + a nyugat egy ország erőszakos annexióját nem tűrné el a NATO fizikai határai mentén.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.27. 17:56:20

@Moin Moin:

S mi ezzel a gond? Minden ország maga dönt kinek és hogy ad állampolgárságot.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.27. 17:57:58

@Moin Moin:

Nincs ilyen cél. A cél a baráti kapcsolatok klépításe a nem-ellenséges szomszédokkal, az ellenséges szomszédpok ellen pedig védekezés.

Moin Moin 2019.04.27. 18:41:06

@MAXVAL bircaman közíró: Ehhez képest már a 2005-ös évértékelő beszédében azt mondta, hogy "„a Szovjetunió szétesése a 20. század legnagyobb geopolitikai katasztrófája volt”... és mi sem logikusabb annál, mint hogy egy bekövetkezett katasztrófa után helyreállítjuk az eredeti állapotot.:-)

Azt hiszem, nem érdemes azzal próbálkoznod, hogy elnököd, Putyin elvtárs területi expanziós/restaurációs törekvéseit letagadd: ehhez túlságosan sok tőle származó, egyértlemű utalás van. Ezzel szemben a nyugat egyetlen négyzetmérteni orosz földet sem akar megszerezni - még csak visszaszerezni sem, pedig ugye ott lenne Kelet-Poroszország, amely az orosz megszállás előtt 700 évig német volt!

www.youtube.com/watch?v=35uSsY69xu0 :-)))

AngeI 2019.04.27. 19:14:17

@Moin Moin: Lehet,hogy ezzel szédíti a hazai irredentákat,de kurva nagy hülyeséget csinálna,ha ezt lépné.Mellesleg a majdani események zűrzavara remek alkalom lett volna,de megelégedett a Krímmel,ami stratégiai szempontból fontos.Inkább egyfajta gazdasági övezetként él a fejében a volt SZU.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.27. 19:32:15

@Moin Moin:

S mely ország nem szokta történelmi tragédiának tekinteni országterülete egy jelentős részének elvesztését?

Moin Moin 2019.04.27. 20:08:28

@MAXVAL bircaman közíró: Ezzel az a baj, hogy a Szovjetunió (és annak elődje, a nevezett területek többségét megszerző cári Orosz Birodalom) nem "ország" volt, hanem birodalom, amely számos, az oroszétól eltérő népet és azok országait hódította meg hosszabb-rövidebb ideig, de mindig erőszakos eszközökkel, e népeket elnyomva.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.28. 06:04:19

@Moin Moin:

Ez nem mond ellent annak, amit mondtam.

Az orosz gyarmatosítás pedig mindigis integratív típusú volt, nem angol-francia-belga-holland típusú.

chrisred 2019.04.28. 07:03:23

@MAXVAL bircaman közíró: Ezzel tulajdonképpen csak azt mondtad, hogy az orosz nem hajósnép, ellentétben a felsoroltakkal. A közvetlen szomszédaikat ezek az országok is integratív módon gyarmatosították, lásd az angolok példáját az írekkel.

Moin Moin 2019.04.28. 09:20:44

@MAXVAL bircaman közíró: Jó, van egy javaslatom: kiállsz Tallinban vagy Varsóban a főtérre és jó hangosan elismétled azt, hogy "az orosz gyarmatosítás integratív volt"...

Ha 5 mp alatt futod a százat, TALÁN életben maradsz!:-)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.28. 09:27:12

@Moin Moin:

Az észt identitás a fanatikus oroszellenességen alapszik. Elnyomják minden eszközzel az oroszokat, ezért idegesek kissé.

Moin Moin 2019.04.28. 11:30:52

@MAXVAL bircaman közíró: Az észt identitás az észtségen, egy 700 éves hanza hagyományon alapszik. Az orosz kisebbséget mesterségesen telepítette be a szovjethatalom - és ezt a kisebbséget most Moszkva minden eszközzel megpórbálja az észt állam ellen felhasználni. Te mit tennél az észek helyében?

AngeI 2019.04.28. 13:23:00

@chrisred: Pl. a droghedai mészárlás..

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.28. 17:09:49

@Moin Moin:

Észtország mint ország csak Leninnek köszönheti létezését.

chrisred 2019.04.28. 17:28:51

@MAXVAL bircaman közíró: Az észtek maguknak és a brit/finn támogatásnak köszönhetik az országukat.

Moin Moin 2019.04.28. 18:03:56

@MAXVAL bircaman közíró: Nem is tudtam, hogy a brit királyi haditengerészet felvette a "Lenin" nevet!:-)

(...Ó, te...!)

Moin Moin 2019.04.28. 18:04:40

@chrisred: Ezt a ruszkibérenc, identitászavazos bolgárt ugyan meg nem győzöd!:-)

gigabursch 2019.04.29. 10:13:26

@Moin Moin:
Érdemes hozzátenni, hogy nem csak a katonai hatalom vett részt az integrálásban, hanem kőkeményen a pravoszláv egyház térítő jellege is.
Aki egy kicsit is kíváncsi, annak ajánlom, hogy olvassa el Vámbéry Ármin: Dervisruhában Közép-Ázsián át c. könyvét

Moin Moin 2019.04.29. 12:02:08

@gigabursch: Igen.
Olvastam a könyvet is, még úgy 12 éves korom körül.

Moin Moin 2019.04.29. 12:10:22

@MAXVAL bircaman közíró: Mai hír: Oroszország kiesett a világ öt, katonai kiadásokra legtöbbet költő országának köréből. Az aktuális költési lista az alábbi (zárójelben az előző évi bázishoz mért százalékos eltérés):
1. USA: 649 Milliarden Dollar (plus 4,6 Prozent)
2. China: 250 Milliarden US-Dollar (plus 5 Prozent)
3. Saudi-Arabien: 67,6 Milliarden US-Dollar (minus 6,5 Prozent)
4. Indien: 66,5 Milliarden Dollar (plus 3,1 Prozent)
5. Frankreich: 63,8 Milliarden Dollar (minus 1,4 Prozent)
6. Russland: 61,4 Milliarden Dollar
7. Großbritannien: 50 Milliarden Dollar
8. Deutschland: 49,5 Milliarden Dollar (plus 1,8 Prozent)
9. Japan: 46,6 Milliarden Dollar
10. Südkorea: 43,1 Milliarden Dollar

Fel szeretném hívni a figyelmedet arra, hogy a német katonai költségvetés már az oroszénak 77%-a! Hogy is mondta Sztálin: "Tanulgatunk, apránként tanulgatunk"...:-)))

...Örülnék, ha Königsberget újjáépítve kapnánk vissza tőletek!

Moin Moin 2019.04.29. 17:49:54

Te, a haverod [Putyin] percenként cáfol meg téged abban, hogy nem akarja Ukrajnát: index.hu/kulfold/2019/04/29/putyin_ukran_orosz_allampolgarsag/ :-)))

AngeI 2019.04.30. 16:35:48

@Moin Moin: Akkor tehát Portugália is Brazília megszállására törekszik,mert megadja a braziloknak a portugál állampolgárságot..?

chrisred 2019.05.01. 07:17:03

@csentecsa1: Csak azoknak, akiknek legalább az egyik nagyszülője portugál állampolgár volt.

AngeI 2019.05.01. 12:06:35

@chrisred: Tudtommal épp hogy nem szelektál etnikai alapon, hanem a portugál nyelvhez köti..

chrisred 2019.05.01. 15:20:21

@csentecsa1: Nem etnikumhoz, hanem állampolgársághoz van kötve.

chrisred 2019.05.02. 07:26:25

@csentecsa1:

"Portugália

Állampolgárság megszerzése

A portugál állampolgársági törvény értelmében portugál szülők gyermekei születésükkor állampolgárságot kapnak. Ha nem Portugália területén születtek, nyilatkozatban kell jelezniük, hogy portugál állampolgárok kívánnak lenni. Ugyanígy portugál állampolgárok lesznek azok, akik idegen szülők gyermekeként portugál területen születtek, ha szüleik már legalább 6 vagy 10 éve Portugália területén élnek, attól függően, hogy országukban hivatalos nyelv-e a portugál. A portugál területen talált gyermekek automatikusan állampolgárságot kapnak.

Ha valaki már legalább 3 éve házasságban él egy portugál állampolgárral, állampolgárságot kaphat, és ezen a házasság esetleges felbomlása sem változtat. Hasonlóképpen állampolgárságot szerez az a személy, akit egy portugál állampolgár fogad örökbe.

Honosítás útján is szerezhet állampolgárságot minden nagykorú személy, aki Portugália területén állandó lakhellyel rendelkezik 6 vagy 10 éve (attól függően, hogy a portugál hivatalos nyelv-e a származási országukban), megfelelő szinten beszéli a portugál nyelvet és ismeri az ország kultúráját. Ez utóbbiak nem vonatkoznak azokra a személyekre, akik korábban rendelkeztek portugál állampolgársággal, elismerten portugálok, esetleg portugál közösségek leszármazottai, és olyanokra sem, akik rendkívüli szolgálatot tettek a portugál államnak, vagy arra felkérték őket."

AngeI 2019.05.02. 09:39:37

@chrisred:

magyarnarancs.hu/belpol/kiujult_vita_a_kettos_allampolgarsagrol_delibabok_foldje-62251

"Portugália viszont valóban megadta a kettős állampolgárságot minden portugálul beszélő brazilnak, nemzetiségtől függetlenül (vagyis minden egyes brazilt megillet e jog). "

chrisred 2019.05.02. 09:51:06

rangado.24.hu/nemzetkozi_foci/2018/02/13/coutinho-felvenne-a-portugal-allampolgarsagot/

"A Mundo Deportivo értesülései szerint a Philippe Coutinho beadta kérelmét a portugál állampolgárságért. A januárban 142 millió fontért Liverpoolból Barcelonához igazoló brazil támadó középpályás felesége, Aine által jogosult arra, hogy felvegye a portugál állampolgárságot.
Coutinho eddig azért nem igényelte az európai útlevelet, mert párjával 2012-ben házasodtak össze, és a portugál törvények szerint három évnek el kell telnie, illetve várni akartak addig, amíg elköltöznek Angliából."
süti beállítások módosítása