Dubitando ad veritatem pervenimus

Pervenimus

Pervenimus

A Merkava harckocsi [59.]

2020. március 01. - Pervenimus

Szerző: Harmat Árpád

A világ legütőképesebb és legmodernebb hadseregeiben számtalan harckocsitípus szolgál, melyek közt hatékonyságban csak kis különbségek fedezhetőek fel: az orosz T-90, a francia Leclerc, a Dél-koreai Black Panther, a német Leopard 2A7, az amerikai M1A2 Abrams, a brit Challenger 2 és a japán TK-X hasonló színvonalon bevethető felső-kategóriás harckocsi. Ám személyes kedvencem mégis az izraeli Merkava.

merkava_f.jpg

A Merkava kifejezés eredeti, héberről fordított jelentése: harci szekér, mely arra a korszakra utal, a Krisztus előtti 2. századból, amikor Izrael népe a Makkabeusok irányítása alatt (Kr.e165 -ben) fellázadt a szíriai görög elnyomás ellen és visszafoglalta Jeruzsálemet. (Ez a Hanuka ünnep alapja is.) A háborúban harci szekereket is bevetettek a felek, melyek elé a lovak egymás mellé (és nem egymás mögé) voltak befogva, míg a platformon egy vagy két harcos állt.

A modern, XX. századi Merkava harckocsik megálmodója Israel Tal tábornok volt (élt 1924 - 2010), aki az 1973-as jom kippuri háborút követően (melyben Egyiptom és Szíria egyszerre támadt Izraelre) bejelentette egy saját, Izraelben fejlesztett, tervezett és gyártott nemzeti harckocsiprogram elindítását (mégpedig Merkava néven).

all_merkava.jpg

A Merkava I -es típus legelső legyártott példányai 1978-ban álltak hadrendben és rögtön pozitív visszajelzésekkel igazolták az IDF (Israel Defense Forces) felé a típus létjogosultságát. Mivel a dízelmotor szokatlan módon a harckocsitest elejébe került, nagyobb védettséget kapott a kezelőszemélyzet és nagyobbá vált a küzdőtér is hátul. A Merkavák a legelső harctéri, éles próbáknak 1982-ben lettek kitéve, amikor Libanonban vetették be őket. Jól vizsgáztak a Merkava I-esek 105 mm-es M68 típusjelzésű harckocsiágyúi is, melyekkel az izraeliek a Golan fennsíkon több összecsapásban is a T-72 -esek fölé kerekedtek. Később a típust továbbfejlesztették: 1983-ban megjelentek a Merkava II -esek, melyeknek rögtön 4 alváltozata is lett: 2A, 2B, 2C, 2D. Alig 7 évvel később, 1990-ben állt hadrendbe a Markava III., melynek szintén lett két altípusa, a Merkava 3B (Bet) és a Merkava 3 (BAZ).

merkava2_3.jpg

merkava_a.jpg

Komoly minőségi ugrást a Merkava IV. megjelenése jelentett, melyet az amerikai National Interest magazin 2018-ban a világ legjobb harckocsijának nevezett. Fejlesztése 2001-ben fejeződött be, 2002-ben lekerültek a gyártó-szalagokról az első példányok, az IDF pedig 2004-ben állította hadrendbe, mint az Izraeli hadsereg legütőképesebb páncélosát. A Merkava 4 a korábbi 1200 lóerős dízelmotor helyett (Mk.3) már 1500 lovas meghajtással készült (amivel műúton 60 km/h -ra képes, 500 km-es hatósugárban), erősebb páncélzatot kapott, 65 tonnás tömeggel került gyártásra és egy 120 mm -es harckocsiágyúval látták el. Az elsődleges fegyverhez francia, német és amerikai NATO lövedékek is kompatibilisek. A másodlagos fegyverek: 3db 7,62 mm-es géppuska és egy 60 mm-es gránátvető. A javadalmazás (muníció): 48 db 120 mm-es lövedék és 1000 db 7,62 mm-es lőszer. Ami a személyzetet illeti: csak 4 fő szükséges a kezeléshez (parancsnok, vezető, irányzó, töltő), de a Merkava IV. szállítani képes a küzdőtérben 6 katonát még pluszban (sebesülteket, lövészeket, bárkit). Méretek: hossz: 9,04 m, szélesség: 3,7 m, magasság: 2,66 m.

merkava_b.jpg

A Merkava IV. különlegessége a Trophy Aktív Védelmi Rendszer (APS), mely hatásos aktív védelmet biztosít a harckocsinak az ellene kilőtt, irányított páncéltörő rakétákkal szemben. A harckocsi 4 radart kapott, melyek azonnal érzékelik a közeledő rakétákat és így a tank képes ellen-lövedékek kilövésével elhárítani a becsapódásokat. A harckocsi-parancsnok taktikai sisakjába egyébként egy speciális kijelző van építve, mely összeköttetésben áll a harckocsi környezetét 360 fokban pásztázó kamerával, így a kezelőszemélyzet mindig tudja, ha a járművet bármi (vagy bárki) megközelíti. Ez különösen az Izraelben gyakori városi harcban fontos. Jelenleg a zsidó állam rendelkezik a nyolcadik legtöbb harckocsival a Földön és a közel 3 ezer izeaeli tank túlmyomó része Merkava. Az ország védelmét tökéletesen biztosítják.

A Merkava IV. egy modern, nagy tűzerejű, jól páncélozott, korszerű fegyverrendszerekkel ellátott és XXI. századi elektronikával felszerelt kimagaslóan jól teljesítő elhárítórendszerrel rendelkező harckocsi. Posztom végén hozzáteszem: szerintem jelenleg a legjobb a világon, vagy legalábbis az egyik legjobb. De mindenképp személyes kedvencem, különleges megjelenése, nagy tűzereje, méretes küzdőtere, elektronikája illetve védelme miatt. Nézzük a képeken (forrás):

merkava_c.jpg

merkava_d.jpg

merkava_e.jpg

merkava_g.jpg

merkava_belso.jpg

merkava_rajz.jpg

merkava_type.jpg

 Harmat Árpád

Ha érdekesnek találtad a posztot, várunk Facebook oldalunkon is! 

pervenimus_2kocka.jpg

Pervenimus.blog.hu

2020.03.01.21:02

Az elmúlt háborúk nagy mesterlövészei és az USA történetének legjobbja [58.]

A történelemben számtalan híres és sikeres mesterlövész tevékenykedett, hősies tetteket, hihetetlen eredményeket és meghökkentő áldozatszámokat elérve. Rendszerint mozdulatlanul megbújva, jól kiválasztott rejtekhelyekről tüzeltek ellenségeikre és gyakran egy - két kilométer távolságból likvidálták a másik fél tisztjeit, kiválasztott célszemélyeit. Minden háborúnak megvoltak a maga sikeres mesterlövészei, akik többnyire valóságos legendákká váltak harcostársaik körében. Jelen poszt a legjobbakról szól és kiemelten az USA történetének legsikeresebb precíziós mesterlövészéről.

mesterlovesz.jpg

Tovább

A konyhás, akiről egy egész repülőgép-hordozót neveztek el [57.]

Szokatlan és különleges történetek mindig is színesítették a háborúk krónikáját, ám az egyik ilyen sztori a második világháború óta foglalkoztatja az Egyesült Államok hadseregét (mi több: még filmen is megjelent). Az amerikaiak annyira nagy becsben tartják ezt a történetet és annak hősét, hogy az USA hadvezetése a most épülő, legújabb és legmodernebb, Ford osztályú repülőgép-hordozóját erről a személyről nevezte el. A 100 ezer tonnás, 337 méter hosszú, 90 harci repülő szállítására alkalmas USS Doris Miller (CVN 81) - melynek építése már 2023-ban gőzerővel zajlik majd, így 2030-ban sor kerülhet hadrendbe állására is - egy színes bőrű konyhásról kapta nevét. (Ezt jelentette be a haditengerészet nemrégiben.) Doris Miller ugyanis a második világháború alatt, Pearl Harbor megtámadásakor, 1941 december 7-én, a japán bombázás alatt kivételes hősiességről tett tanúbizonyságot, mégpedig a USS West Virginia csatahajó egyik Browning légvédelmi géppuskájánál, majd több sebesült kimentésekor. uss_doris_miller.jpg

Tovább

Kultúra e történelmi filmeket nézni? És főző-, illetve talkshow műsorokat? [56.]

Mindenki máshoz köti az úgynevezett "kulturáltság" mibenlétét: egyesek a költészet és irodalom ismeretét, mások a komolyzenei műveltséget, megint mások pedig a világra nyitott sokoldalúságot tekintik a kulturáltság indikátorának, melybe beletartozik, hogy valaki a legtöbb művészeti és tudományos területet folyamatosan nyomon-követi, ismeri és viselkedésében, gondolkodásában is ezek tiszteletét "közvetíti" (természetesen a hagyományos értékek, erkölcs, udvariasság, jólneveltség megtartása mellett). 

Tovább

Az orosz haditengerészet múltja és jelene [55.]

Jelenleg a világ legnagyobb haditengerészeti flottáinak listáján az Egyesült Államok és Kína után az orosz flotta következik, mely leginkább Vlagyimir Putyin utóbbi években mutatott haderő-fejlesztési politikájának köszönhető. Napjainkban az orosz haditengerészet legütőképesebb egységeit 1 repülőgép-hordozó (Kuznyecov), 2 csata-cirkáló (Kirov osztály), 11 cirkáló, 4 fregatt és 12 atom-tengeralattjáró alkotja. A Nagy Péter csata-cirkáló illetve a felújítás alatt álló Nahimov Admirális a világ legjelentősebb méretű hadihajói közé tartoznak (mindkettő 23-24 ezer tonnás óriás) és rögtön a repülőgép-hordozó fegyvernem után következnek.

orosz_flotta_0.jpg

Tovább

A Manson-banda véres mészárlása és az új Tarantino film [54.]

Quentin Tarantino 2019-es dráma-thrillere a Volt egyszer egy Hollywood komoly és kiemelt jelenetet szán az 1969-es Sharon Tate mészárlásnak, mely épp 50 éve borzasztja el Amerika és a világ közvéleményét. De mi is történt azon a bizonyos napon, 1969 augusztus 9-én?

tate_manson.jpg

Tovább

A szingularitás hamarosan új korszakot hozhat az emberiség történetében [53.]

A "technológiai szingularitás" (angolul: Singularity) egyike a legnehezebben megérthető és legkevésbé átlátható tudományos fogalmaknak, lévén, hogy összetett és jelenleg még nem ismert hatású folyamatokból tevődik össze. A szó a latin "singularis" azaz egyedülálló vagy különleges jelzőkből származik és ilyen értelmű használatában egy olyan jövőbeni eseményt és/vagy időszakot jelöl, mely a mesterséges, emberfeletti intelligencia létrehozásával a mai kor embere számára felfoghatatlan változásokat hoz, teljesen átalakítva napjaink társadalmát. [Pontos fogalommeghatározás.] Ezek a bizonyos változások megjósolhatatlanok, de szinte bizonyosan kiterjednek majd a gazdaság, a társadalom és a közgondolkodás területeire is, átfogóan felforgatva világunkat. Gyökeres fordulatról van tehát szó, olyan áttörésről, mint amit az emberiség történetében például a tűz első, tudatos használata, a kerék feltalálása vagy a gőzgép kifejlesztése okozott az ipari forradalom elindításával. Az emberiség történetének új periódusát nyithatja meg, miként 527 évvel ezelőtt az újkor hajnala, Amerika felfedezésével.

singularity_konf.jpg

Tovább

Szaúd-Arábia és Irán proxyháborúja [52.]

saudi-arabi_iraq.jpg

A Közel-Kelet forrong: a Hormuzi-szorosban Irán sorra megtámadja az oda érkező tankereket, Törökország harckocsikkal nyomul be a határaihoz közeli kurd területekre Szíriában, Szaúd-Arábiában pedig olajfinomítók ellen zajlanak dróntámadások ismeretlen indítóhelyekről. Ha a különböző térségbeli híreket összerakjuk, egy kétpólusú konfliktusrendszert láthatunk, melyben mindkét oldalon nagyhatalmakat találunk.  

Tovább

A 2001. szeptember 11-ei terrortámadás [51.]

Tizennyolc évvel ezelőtt, 2001 szeptember 11. reggelén a világ TV csatornái, hírújságjai és rádióadói szörnyű, szinte sokkoló üzenetekkel illetve képekkel árasztották el a médiát, amikor arról számoltak be, hogy New Yorkot súlyos terrortámadás érte. Ezen napon ugyanis 19 géprabló 4 utasszállító repülőgép térített el, melyek különböző célpontokba csapódva 3 ezer embert öltek meg (egészen pontosan a géprablókkal együtt 2996-ot). 

911.jpg 

Tovább

A történelem 5 legnagyobb hatású csatája [50.]

A világtörténelem tele van fontos és nagy volumenű csatákkal, melyek gyakran új korszakokat nyitottak meg vagy éppen országok, birodalmak sorsát döntötték el hosszú időre. Ezeket az összecsapásokat több szempont alapján lehet vizsgálni, így például a megütköző erők nagysága, a halálos áldozatok száma vagy új fegyverek, stratégiák megjelenése alapján. Az említettek szerint a legnagyobb csatáknak minősített ütközetek közt különleges helyet foglalnak el azok a fegyveres konfliktusok, melyek komoly hatást gyakoroltak a történelem menetére és alapvetően befolyásolták a későbbi évtizedek, évszázadok eseményeit, tendenciáit.

aacsata.jpg 

Tovább
süti beállítások módosítása