Dubitando ad veritatem pervenimus

Pervenimus

Pervenimus

Erdogan csinálta? [10]

2016. július 17. - Harmat Árpád Péter

erdogan.jpgNapról napra többet tudunk a július 15 –én este lezajlott török puccskísérletről és mára egyértelművé vált: Recep Tayyip Erdoğan győztesen került ki az egészből. A puccs-kísérletben egyébként a 600 ezres török haderőnek alig néhány százaléka vett csupán részt, néhány vezérkari tiszt (ezredes és tábornok) vezetésével. A lázadás péntek este 22 óra körül kezdődött, és mindössze 8 óra alatt, szombat reggel 6 órára el is bukott. A rendőrség hatékonyan szállt szembe a felkelő katonai egységekkel, és Erdogan felhívására is olajozottan lepték el az utcákat, hidakat, köztereket az elnökhöz hű civilek. Eközben a hadsereg nagyobbik fele passzívan várta a fejleményeket. Aztán szombat reggelre a lázadók megadták magukat és Erdogan diadalittas magabiztossággal nyilatkozott a médiában arról, hogy helyre állította a rendet. (Képek.) Megkezdődtek a letartóztatások és 3000 tisztet azonnal el is tüntettek (talán soha nem derül ki mit csináltak velük). Az egész puccs lezárult, nagyjából 250 halálos áldozattal. (Blogunk még a puccs éjszakáján írt egy posztot az eseményekről, bár akkor még más következtetések levonásával zárult cikkünk.)

Számomra a puccsban az a képsorozat volt a legmegdöbbentőbb, mely a Boszporusz hídján készült és az önmagukat megadó lázadó katonákat mutatta. A fiatal kiskatonák a hidat biztosították a puccs alatt, majd több ezres, civilekből álló tömeg jelent meg a híd két végén. Az ifjú harcosok nem akartak gépfegyvereikkel a tömegbe lőni, így megadták magukat. Erre a sok-sok ezres dühödt tömeg megrohanta őket és következett a folyamatos rugdosás, verés, véres leszámolás. A katonák egymás hegyén-hátán vonaglottak, fejüket védve, halálra rémülten tűrve az ütlegeléseket. Döbbenetes volt az egészet látni, több okból is. Először is a XXI. századi ember – aki ismeri az elmúlt 200 év történelmét – nincs hozzászokva a földön fekvő, magatehetetlen katonákat verő civilek látványához. Másodszor érzi: itt valami baromira nem stimmel.

puccs_erdogan.jpg

fotó: BBC News

És most jön az, hogy az első meglepődés után, lehiggadva felfigyeljünk a furcsaságokra! A lázadók kezdetben szervezettnek tűntek - hiszen nagyon rövid idő alatt foglalták el a stratégiai pontokat - ám később egyik hibát követték el a másik után. Hiba volt, hogy csak az ellenzéki médiát vonták ellenőrzésük alá, a kormánymédiát pedig nem, hiba volt, hogy nem gondoltak Erdogan letartóztatására (vagy ha tettek is rá kísérletet, nem figyeltek oda a kivitelezésre), hiba volt, hogy nem törődtek a rendőri szervek közömbösítésével (vagy maguk mellé állításával), a lakosság meggyőzésével és az ellenzék bevonásával. Hiba volt az is, hogy a hadseregnek csupán 4-5% -át maguk mögött tudva vágtak bele az egészbe és nem gondoskodtak hiteles árnyékkormány – vagyis megfelelő alternatíva – bemutatásáról. És persze a hibák sora még folytatható lenne napestig. Erdogan politikai ellenfelei, a kurdok és a külföldi kormányok el is határolódtak az előkészítetlen kísérlettől. (Hozzátéve: egy polgárháborús, instabil ország veszélyesebb mint egy diktátor uralta rezsim. Ezt a nyugat megtanulhatta már például Kadhafi vagy Szaddám Huszein  eltávolítása után kialakult helyzetekből.)

A lényeg: amatőr, átgondolatlan, szervezetlen és előkészítetlen volt az egész puccskísérlet. Ugyanakkor a lázadás leverése vérprofi volt: a rendőrség egyetlen tagja nem volt részese a puccsnak és azonnal, habozás nélkül, szakszerű hatékonysággal szállt szembe a felkelőkkel. Amellett a lakosság felkérése mintaszerűen működött, Erdogan pont a megfelelő időben került elő, a média éppen jókor és jó időben közvetítette azt, amit kellett.

És most feltehetjük a kérdést: miért volt ennyire amatőr a felkelés és ennyire profi az elfojtás? Két válasz adható erre a kérdésre: az egyik, hogy a felkelést szervező ezredesek és tábornokok rosszul mérték fel a lakosság közhangulatát (vagyis Erdogan népszerűségét) továbbá szintén tévesen kalkuláltak a rendőri szervek lojalitásával, a média aktivitásával és végül Erdogan elnök elszántságát, ügyességét illetően. Ugyanakkor a rendőrség vezetői meg nagyságrendekkel ügyesebbek és profibbak a hadseregnél. Ez már így önmagában kimondva is sántít.

De azt is hozzátehetjük, hogy aki olyan magas rendfokozatig jut, mint egy tábornok, és fél életét a hadseregben tölti, az nagyon jól tudja, hogy mire képes néhány ezer katona, mire képes a rendőrség és hogyan (milyen esélyekkel) lehet átvenni a hatalmat egy diktatúrában. Aki tábornokként lát egy ilyen feladathoz, az egészen biztosan nem jár úgy, hogy katonáit agyonverje egy csapat civil egy hídon, vagy úgy, hogy bármilyen rendőri egység lefegyverezzen harckocsikkal, helikopterekkel, vadászgépekkel, és géppisztolyokkal felszerelt katonákat. (Ilyen nem is volt még a történelemben.) Egy profi katonai vezető eleve bele sem kezd az egészbe a haderő alig öt százalékának támogatásával. Ennyire nem amatőr egyetlen magas rangú tiszt sem.

coup_turkey.jpg

De nézzük a másik lehetőséget. Ha logikusan gondolkodunk, akkor felvetődhet bennünk, hogy ezeket a szerencsétlen kiskatonákat csak felhasználták és manipulálták. Felvetődhet bennünk, hogy esetleg nem magas rangú, tapasztalt vezérkari tisztek vezették őket, hanem beugrasztott középszintű vezetők. Felvetődhet bennünk, hogy ez az operett-puccs szaglik a szélhámosságtól. A recept nagyon egyszerű: készíts listát a leginkább gyanús és az elnökkel (illetve rendszerével) szemben elégedetlen középszintű és alacsonyabb rangú katonákból, majd a háttérből biztasd őket puccsra. Aztán gondoskodj a szervezett, profi fellépésről, a puccs gyors leveréséről majd lépj fel határozottan a médiában, mint a helyzet ura. Végül a puccsra hivatkozva számolj le minden ellenfeleddel (a hadseregben, a közigazgatásban, a politikai életben és fegyveres testületekben) és vezess be abszolút diktatúrát - a sajtó, a média, az igazságszolgáltatás és a demokrácia korlátozásával, úgymond a „rend érdekében”. Na, ez már sokkal valószínűbb „forgatókönyvnek” tűnik, lássuk be. Ami azt illeti, ezt támasztja alá a tény, hogy a nagy, sztálini típusú tisztogatás és bosszúhadjárat (6000 letartóztatással)  már el is kezdődött Erdogan részéről.

Könnyen lehet, hogy egyszer kiderül majd az igazság. Kiderül, hogy valóban gyengeelméjű, felkészületlen, naiv, és balfék tábornokok pancser kísérlete zajlott e július 15-én, vagy Erdogan mesteri módon megszervezett akciója a teljhatalomért és ellenfelei kiiktatásáért. Egyszer biztosan megtudjuk.

Harmat Árpád Péter

2016.07.17.21:47

A bejegyzés trackback címe:

https://pervenimus.blog.hu/api/trackback/id/tr868897214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

McZozo 2016.07.18. 17:12:06

nem lennek meglepve ha o csinalta volna maga ellen.
Ugye itthon is felsejlik az a kep mikor ugye migranshordakrol meg tamadasrol zengett a sajto es par napra ra hogy hogy nem a hatarnal ugye kirobbant a konygazhaboru.
Ott is felmerult a gyanu hogy szandekosan provokaltak ki hogy tovabb lehessen ezzel riogatni illetve kesobb ugye rendkivuli allapotokra hivatkozva bevezetni intezkedeseket.

Nancsi 2016.07.18. 17:12:13

"Hiba volt az is, hogy a hadseregnek csupán 4-5% -át maguk mögött tudva"
600ezer 5 százaléka 30ezer. Nem voltak ennyien szerintem.

Conchobar 2016.07.18. 17:12:34

"Ugyanakkor a lázadás leverése vérprofi volt: a rendőrség egyetlen tagja nem volt részese a puccsnak és azonnal, habozás nélkül, szakszerű hatékonysággal szállt szembe a felkelőkkel. Amellett a lakosság felkérése mintaszerűen működött"- Azt semmiképpen nem mondanám vérprofinak, meg szakszerű hatékonyságnak, mikor a lakosság fegyverzi le a puccsistákat. A lakosság bevonása a dologba épp azt jelzi, hogy a kormányhű erők se tudták, hogy éppen kik és milyen erővel puccsolnak. Amikor Sztálin halála után Hruscsovék (Zsukov és a hadsereg segítségével) likvidálták Beriját (aki meg belbiztonsági erők fölött parancsnokolt), az vérprofi hadművelet volt

Ballib cenzúrázók réme 15 2016.07.18. 17:12:40

Egyértelműen Amerika áll a háttérben.

Az Ukrajnai puccsot se gondolták át. A lényeg hogy a gáz üzletágat bagóért eladja nekik az árnyékkormány.

Megtörtént.

Itt is csak ennyi volt a cél (gáz, olaj, EU-s szállítása), azon felül, hogy a NATO második legnagyobb haderejét, is kontroll alatt akarták tudni.

vénkujon 2016.07.18. 17:40:56

@Ballib cenzúrázók réme 15: végre egy agytröszt megfejti, és jól elmagyarázza a lényeget.

Posztoló Péter 2016.07.18. 17:50:40

McZozo, nem a 2007-es "terroristákra" gondolsz véletlen, amivel a rendőrterrort próbálta legitimálni gyurcsány és görényi? Az valahogy jobban emlékeztet egy önmerényletre (tekintve hogy belőlem is körözött terrorista lett egy éjszakára, holott még egy tüntetésre se dugtam ki az orrom)

Lucien53 2016.07.18. 18:27:27

@Ballib cenzúrázók réme 15: Elmebeteg vagy, a legostobább CIA ügynök sem adna ki a kezéből ilyen fuser munkát. Egyébként tuti hogy az Erdogan forgatókönyv szerint ment az akció csak a kiskatonák nem tudták az igazságot ők csak balekok voltak. Ha igazi valós pucs lett volna akkor a "hős???" előre mozgósított kormánypárti civilek (CÖF) nem mertek volna nekimenni a tankoknak. Milyen érdekes hogy pillanatok alatt tudta a hatalom kiket kell letartóztatni (jó előre össze volt állítva az a lista). Bírók hol vettek rész a pucskísérletben? Szóval nagy kamu az egész csak a tisztogatás és Erdogan hatalmának megerősítése volt a cél.

Zacskóstej 2016.07.18. 18:27:41

@Ballib cenzúrázók réme 15: Ugyanezt leírtad már a birca-s profiloddal másik blogon is. Amúgy hogy döntöd el hogy épp melyik fiókból írsz?

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2016.07.18. 18:28:17

1. a Boszporuszon lévő katonaverős történet nagyon látványos, és lehet borzadni, de a helyzet az, hogy pont ez a helyszín volt az, ahol a katonák az éjszaka folyamán többször is a tömegbe lőttek. A mintegy 120 civil áldozat több, mint fele erről az egy helyszínről származik. Ezek a katonák csak reggelre adták meg magukat, amikor látszott, hogy a puccs elbukott...
Egy sortűz után meg szerintem nem szorul különösebb magyarázatra, hogy a tömeg egy része lincshangulatban volt, mint ahogy az is, hogy a katonák feladták a dolgot, tekintve, hogy nyilvánvalóvá vált "a tömeg további lövöldözése esetén, előbb utóbb szarrá lesznek lőve igazi katonák, vagy rendőrök által.

2. a gondolatsor nem számol egy harmadik, és az eseményeket látva igen valószínű forgatókönyvvel; jelesül, hogy a puccsisták jóval több résztvevőre számítottak, csak egyszerűen elárulták őket, és még a mozgósítás előtt le tudták kapcsolni a puccsban résztvevő többi szereplőt.

3. és végül, a legfontosabb... azt szerintem látni kell, hogy a kemalista elit tagjai már tíz éve avval áltatták magukat, hogy "nem baj, már csak egy kicsit kell kibírni és majd jön a hadsereg"... Számtalan elit-taggal, értelmiségivel beszéltem és kb. akkora meggyőződéssel vallották ezt, mint ahogy a DK-klubban hajtogatják, hogy a zorbán most már biztosan megbukik.
Csakhogy a hajdan erős kemalista "derim devlet" egyszerűen elaggott, és elfutott velük a világ, amit ők nem vettek észre... Az eddig sokszor bevált puccsból pedig csak ennyire futotta.

pamut 2016.07.18. 18:28:40

Már csak abból is nyilvánvaló hogy kamupuccs volt, hogy pont akkorra időzítették amikor Erdogan ott se volt a fővárosban.

Minden puccs elsődleges célja a megpuccsolni akart vezető eltávolítása, azaz minél hamarabbi elfogása (netán lelövése). Ennyire egy igazi puccs nem lehet béna, pláne a puccsokban gyakorlott török hadsereg részéről. Jó kis kamu önpuccs volt ez, Erdogannak pár 100 hulla sem nagy ár a diktatúrája megerősítéséért.

pamut 2016.07.18. 18:29:03

@Ballib cenzúrázók réme 15:

lófaszt áll amerika mögötte hiába terjeszted mániákusan minden blogban ezt a marhaságot.

te csak a gazdádat akarod ezzel védeni mert ő imádja erdogant.....

belekotty 2016.07.18. 18:29:17

Nyalván a török tábornokok, akik már több sikeres puccsot végrehajtottak, ennyire amatőrök. Stimmel.

Ad Dio 2016.07.18. 19:26:40

Úgy tudom azok a katonák, akiket megveret a tömeg, előtte simán lekaszált egy csomó civilt.

Nem zárom ki, hogy Erdogan magát puccsolta meg, de azért a fülemben cseng az, hogy épp a napokban nyújtott békejobbot Putyinnak. Épp elég indok volna az USA-nak egy kis közbelépésre.

Félek sosem tudjuk meg az igazat. A keményvonalasok persze mindig is "tudni fogják az igazat". Számomra azonban megmarad nyitott kérdésnek. Sok halálos áldozatot szedő tragikus kérdőjelnek.

Janossz 2016.07.18. 20:40:10

@Ad Dio: Pénteken volt a puccs. Szombaton letartóztattak 2 700 bírót.
Őket biztos, hogy az USA irányította, élesre fent golyóstollakkal (PARKER) vettek részt a felkelésben. Valahogy így gondolod, ugye?

Furusina 2016.07.18. 21:15:51

"Kinek az érdeke?!" Azt hiszem, sajnos minden főszereplőjé. Erdogané ugyanúgy, mint a stabilitást kívánó Uniójé a NATO- t fenntartó USA- é, Oroszország érdekeit nem tudom megítélni. Lehet hogy a titkosszolgálatok állnak a háttérben, lehet, hogy a hadsereg, csak alkotmányos kötelességének kívánt eleget tenni. Lehet, hogy a belső elhárítás miatt nem lehetett jobban megszervezni, lehet, hogy jobban szervezték meg, de a belső elhárítás lekapcsolta a kisegítő, vagy a főerőket. Egy biztos, Erdogant nem kellett eltávolítani, mert eltávolított állapotban volt, egyébként megölni, pedig politikai öngyilkosság lett volna. De hogy már egy Trockijt ( Soros Györgyöt) is elő tudtak kaparni az amarikai kontinensről szerintem jelképes, és árulkodó. Veszélytelenül démonizálhatják, mert az USA nem fogja kiadni. Bevált recept mint az USÁ- ból kitíltozz orbán handabandázása, hiszen pontosan tudta, hogy az USA nem adja ki a nevét.

Ad Dio 2016.07.18. 22:37:08

@Janossz:

A 2 dolog külön fut: a puccs és ami utána történt.
A puccsot valaki megszervezte. Én nem tudom eldönteni hogy ki, de az időzítés minimum gyanús.
Aztán volt egy reakció a puccsra. Ebben minden bizonnyal egyetértünk: Erdogán jócskán kihasználta a puccsot arra, hogy egy jóízűt tisztogasson. Azok a nevek nem a puccs miatt kerültek a kalapba, hanem már ott voltak valamiért.

Afrika steht an der Elbe 2016.07.18. 22:37:15

@Lucien53:
"... a legostobább CIA ügynök sem adna ki a kezéből ilyen fuser munkát."

Lásd: Disznó öböl, túszmentő pancserkedés Iránban 1980-ban, kijevi puccs, stb.
süti beállítások módosítása