Dubitando ad veritatem pervenimus

Pervenimus

Pervenimus


A népszavazás intézménye és az érvényesség [18]

2016. október 02. - Pervenimus

A népszavazás az egyik legfontosabb demokratikus alapjog szerte a világon. Ha történelmi szempontból nézzük: a XX. század során az úgynevezett "régi demokráciákban" alakult ki először a nép közvetlen megkérdezésének szokása (elsősorban a nagyobb horderejű kérdéseket illetően). Nálunk, Magyarországon…

Tovább

Ki számít ma értelmiséginek? [16]

Sokszor szóba kerülő fogalom és gyakran emlegetett kifejezés mind a szociológia, mind a politika, mind pedig a hétköznapi élet területein az „értelmiségi” maghatározás. Néhányan kifejezetten a diplomával rendelkezőket értik alatta, ám ez a megközelítés alighanem pontatlan (és téves is). Vannak…

Tovább

Három gond a fiatalok gondolkodásával - viselkedésével [15]

Alig 40 felettiként talán furcsán hangzik az ember szájából, hogy „a mai fiatalok”, de tanárként és a tizenéves korosztályok tagjai közt gyakran mozgó középkorú értelmiségiként, illetve korábbi munkahelyi vezetőként talán mégis megengedhető ennyi fraternizálás, ha valamiféle általános megállapításra…

Tovább

A 3 legismertebb konteó migráns ügyben [13]

Mindig voltak és mindig is lesznek olyanok, akik csak összeesküvés elméletekben akarnak és tudnak gondolkodni, történjen bármi is a világban. Ha hirtelen felszökik a cukor ára, akkor tutira a CIA áll a dolog mögött, (hogy ezzel tegyen bennünket tönkre). Ha váratlanul nagy viharok érik országunkat,…

Tovább

Európa vagy Ázsia? [7]

A magyar néplélek éppúgy kettős, mint a Kárpát-medencei származástudat. A hazai lakosság egyik fele ázsiai mentalitású: őseit türk, iráni (szkíta), mongol vagy hun népekből valónak szeretné hinni és az erőskezű vezetőket szereti, az ázsiai mintákat követő „bölcs cár”, sztyeppei kagán, nomád…

Tovább

A foci összetart [6]

Nem csak a foci. Minden, ami a közös siker, a győzelem és az optimizmus érzéseit erősíti bennünk. Márpedig éppen ezek azok a dolgok, amelyekre ennek a kis nemzetnek a lehető legnagyobb szüksége van. Híres a pannon-pesszimizmus, az állandó elkeseredés, a negatív gondolatok elterjedtsége, a jövő…

Tovább
süti beállítások módosítása