Éppen csak felocsúdtunk a nizzai tömeggyilkosság katasztrófájából, máris itt az újabb tragédia: Törökország a káosz szélére került. Péntek este 10 után sorra jelentek meg a különböző hírportálok cikkei: "puccskísérlet zajlik Törökországban". Éjfél körül annyit lehetett tudni, hogy a világ egyik legerősebb és a NATO második legnagyobb létszámú hadseregének egy része (egy bizonyos Muharrem Köse nevű ezredes vezetésével) saját kezébe vette az irányítást és megszállta a két legfontosabb török város: Ankara és Isztambul stratégiai pontjait. Így a puccsista tisztek kezébe kerültek a fontosabb repterek, hidak és középületek. A korábbi vezetőket, így például a vezérkari főnököt fogságba vetették. Erdogan elnökről éjféltájt még nem voltak megbízható hírek.

fotó: The Guardian

Aztán reggel az első hírek már arról szóltak, hogy a puccs véget is ért, ugyanis Erdogan meg tudta tartani hatalmát és a hadsereg illetve rendőrség nagyobbik része hű maradt hozzá. Törökországban nem ez volt az első puccs és főleg nem az első katonai hatalomátvétel. Lezajlott már hasonló 1960-ban, majd 1971-ben, és 1980-ban is. Ez az ország az európai történelem egyik leginstabilabb állama már 150 esztendeje. Egy kis történelmi áttekintés talán érthetőbbé teszi azt, ami ma ott zajlik.

Az 1875-ben az akkor még egyben létező Oszmán Birodalom balkáni területein török-ellenes felkelések zajlottak, amibe a nagyhatalmak is beavatkoztak: előbb Oroszország, majd a Berlini Kongresszuson a nyugati nagyhatalmak is. A válság végére a törökök elvesztették balkáni övezeteiket. (Ezáltal lehetett független állam például Szerbia, Bulgária, Montenegró és Albánia.) Aztán közvetlen az első világháború előtt jöttek az úgynevezett balkáni háborúk, melyek lezárultával Törökország konszolidálni tudta határviszonyait. Maga az első világháború azonban tönkretette a törökök birodalmát, ugyanis a vesztes németek mellé álltak így az antant a harcok végére elvette összes gyarmatukat. Az Oszmán Birodalom helyén egy egyszerű állam jött létre: Törökország.

Aztán 1920-as években egy Mustafa Kemal nevű katonatiszt szerezte meg a hatalmat és átalakította a török államot: híveivel eltávolította az utolsó szultánt, VI. Mehmedet és a köztársasági államformát választotta országának. A korábban szinte feudális, vallás által irányított török államból 1920 és 1938 közt európai országot „varázsolt”. (Meg is kapta népétől a „törökök atyja”, azaz Atatürk jelzőt.) Közben ugyan a törökök szinte kiirtották az örményeket az első világháború alatt (ami máig a legnagyobb népirtások egyike volt Földünkön), de 1923-ra az ország akkor is egy modernizálódó európai komplexum képét nyújtotta. Nem mellesleg Atatürk elérte azt, ami nekünk magyaroknak nem sikerült: elutasította a számukra megalázó sevresi békét (a török Trianont) és fegyverrel harcolta ki 1923-ban az új, méltányosabb lausannei békeszerződést.

Törökország a második világháborúban semlegességet mutatott és csak a harcok legvégén, 1945 februárjában üzent hadat az összeomló náci Németországnak. Így ENSZ alapító lehetett és a győztesek nagy barátja. Később, 1952-ben NATO tag lett és az USA stratégiai szövetségese a Szovjetunió ellen. A hidegháború időszakában, főleg 1950 és 1990 közt azonban válságok sora rázta meg Törökországot. Három fontos válságtényező állandósult a volt oszmán államban: egyrészt a lakosság mind nagyobb hányadát kitevő kurdokkal szembeni harc, másrészt az iszlamizmus kontra nyugatosodás dilemmája, harmadrészt pedig az időről időre felbukkanó diktátorok problémája. Ezekhez társult 1974-től Ciprus kérdése is, melynek északi részét a törökök azóta is megszállva tartják. A már említett puccsok mind a felsorolt válság-tényezőkből fakadtak.

Törökország 1999 óta próbálja elérni, hogy az EU tagja lehessen, de nem tud eleget tenni a feltételeknek. Főleg a kurd-kérdésben vannak problémák, ugyanis a török kormányok következetesen elutasítanak mindennemű kurd önrendelkezést. Sőt véresen lépnek fel a sokszor terrorista akcióktól sem visszariadó kurdok ellen. A Kurd Munkáspárt (PKK) 1978-ban jött létre Abdullah Öcalan vezetésével és rögtön harcot kezdett a kurdok jogaiért. Azóta Öcalant börtönbe zárták pártját pedig gerilla és terrorista szervezetté nyilvánították.

Ma Törökország számtalan problémával küzd: egyre nagyobb gondot okoznak a törököknek a területükön élő kurdok (akik 20 millióan vannak, és az összlakosságnak már 28% -át adják), amellett a törökök nem tudnak mit kezdeni a migráns válsággal és a szíriai polgárháborúval sem, ráadásul elakadtak tárgyalásaik az EU –val (pedig még a migránsokkal való zsarolás technikáját is bevetették) és továbbra is nagy gond az iszlamizmus állandó előretörése, mely folyamatosan fenyegeti az európai típusú berendezkedést. Mindehhez jönnek az egyéb külpolitikai konfliktusok: a térség síita-szunnita viszálya, az ISIS kérdése (melyben a törököknek jóval nagyobb gondot jelentene egy kurd állam megalakulása mint az Iszlám Állam megerősödése) és a Szaudi-Iráni válság.

Erdogan 2003 óta van hatalmon (eleinte miniszterelnökként, majd 2014 óta mint köztársasági elnök), közép-jobboldali politikával, az iszlamista pártok előretörése ellen fellépve, keménykezű diktátorként. A jelenlegi puccs-kísérlet mögött sok minden állhat, de az biztos, hogy egyre jelentősebb hatalomkoncentrációja nagyban hozzájárult ahhoz, hogy tábornokai megelégeljék hatalmaskodását. Ugyanakkor az is tény, hogy az országot iszlám állammá átalakítani akaró ellenfelei (például Fethullah Gülen imám és vallásvezető) nagyon komoly veszélyt jelentenek Törökországra nézve. Ha Ankarában ugyanis egy iszlamista párt és vezető kerül hatalomra, akkor Törökország elmúlt száz évben elért modernizációja, az egész nyugati világgal kialakult kapcsolatrendszere és fejlődést mutató gazdasági berendezkedése eltűnik a süllyesztőben. Ezt a „forgatókönyvet” ma csak Erdogan tudja megakadályozni. Ha a hadsereg puccsistái mögött iszlamista vezetők állnak, akkor Törökországban Erdogan képviseli az európai és nyugati típusú berendezkedést. Ha viszont a felkelők egy demokratikusabb állam megteremtéséért próbálják átvenni a hatalmat, akkor Erdogan távozása jobb irányba mozdíthatja a török államban folyó változásokat.

2016 július 16-án reggel úgy tűnik, hogy a puccsot nem iszlamisták szervezték, hanem éppen ellenkezőleg: világi (azaz szekuláris) és demokratikus, vagyis kevésbé vezérelvű berendezkedést akaró, a diktatúrát megelégelő katonatisztek. Olyan vezetők, akik sokallták Erdogan hatalmát és valláspártoló politikáját. Ám úgy tűnik Erdogan támogatottsága erős Törökországban és a többség a rend őrét látja benne. 

Ha Erdogan valóban konszolidálni tudja hatalmát és képes lesz kiszűrni a puccsban résztvevőket, akkor akár meg is erősödhet pozíciója és népszerűsége a válság után. Ugyanakkor Törökország problémái ettől még nem oldódnak meg és a felszín alatti feszültségek bármikor újra előidézhetnek egy robbanást. Minden esetre a világra és a világbékére nézve óriási jelentősége van annak, hogy mi fog történni Törökországban az elkövetkező napokban.

Harmat Árpád Péter

----- X -----

Kiegészítés: Július 16 -án délben már egyértelművé vált: Erdogan úrrá tudott lenni a puccs-kísérleten és a lakosság a rendőrség illetve a hadsereg túlnyomó része támogatja. Délig 3000 lázadót tartóztattak le és kiderült: az éjszakai és hajnali összecsapásokban közel 200 -an haltak meg.