Szerző: Harmat Árpád Péter

William Shakespeare neve mindenhol ismert, ahol emberi civilizáció létezik, hiszen a világirodalom egyik legnagyobb alakjaként és az angol nyelvű dráma-írás illetve költészet legkiemelkedőbb művészeként tekint rá az utókor. Híres drámáit mindenhol játsszák a világ nagy színházai, műveit pedig mindenhol tanítják a fiataloknak. Tragédiái közül például a Hamlet, a Rómeó és Júlia, a Lear király és a Macbeth, vígjátékai közül többek közt A makrancos hölgy, a Sok hűhó semmiért és a Vízkereszt, királydrámái közül pedig például a III. Richárd és a VIII. Henrik (mely élete utolsó műve volt) méltán lett a világirodalom legismertebb alkotása.

Bár Shakespeare alig 52 évet élt (1564-1616) rendkívül termékeny művészi pályát és gazdag munkásságot hagyott maga után: összesen 37 színmű és további 150 irodalmi alkotás (főleg szonett) fűződik nevéhez. Ráadásul művei elképesztő választékosságot, forma- és kifejezés gazdagságot mutatnak, hiszen mintegy 32 ezer különböző szót használt az írás során, amivel a korszak legműveltebbjeit is messze maga mögé utasította (John Milton például, a korszak elismert költője, Cambridge három nyelven író volt diákja, alig 8500 kifejezést használt csupán műveiben.)

Hihetetlenül gazdag írói pályája sokakban keltett gyanút már nem sokkal halála után is, mondván: ennyi művet és ekkora műveltséget nehéz elhinni egy vidéki kesztyűkészítő fiáról. Szó, ami szó William Shakespeare nem tudott művelt és elkelő ősöket felmutatni, sőt, családja még írni-olvasni sem tudott. A gyanú miatt vetődött fel az elmúlt évszázadokban egyre többször, hogy mindazon műveket, melyeket jelenleg a művelődéstörténet Shakespeare-nek tulajdonít, valójában egy sokkal műveltebb brit arisztokrata készítette, aki éppen előkelő származása miatt (mely megkövetelte akkoriban, hogy tulajdonosa ne foglalkozzon rangján aluli dolgokkal, mint például a színművészet) személyét titokban tartva alkotott és dolgozott. (Hogy ki lehetett ez a rejtélyes személy, arról később ejtünk szót.) A gazdag pályafutás miatt idővel egyébként az is felmerült Shakespeare munkásságának kutatóiban, hogy talán többen is alkottak neve mögé "bújva". Minderről később; előbb nézzük Shakespeare életének főbb állomásait. [A képen I. Erzsébet, aki Anglia királynője volt Shakespeare korában, 1558 és 1603 között.]

Shakespeare pontos születési dátuma (miként életútjának több része is) homályos, csupán annyi bizonyos, hogy 1564 tavaszán keresztelték meg Anglia középső részén, Stratford-upon-Avonban (Londontól 130 km-re, északnyugatra). Édesapja egyszerű, iparos-kereskedő volt, aki ezernyi dologgal foglalkozott (leginkább kesztyű készítéssel) és aki egy ideig még a polgármesterséget is kipróbálta falujában. Shakespeare korán, alig 17-18 évesen félbehagyta tanulmányait, mivel családjának egyszerűen nem futotta arra, hogy Oxforban taníttassák. Ez a bizonyos alacsony műveltség később nagyban táplálta az utókor gyanúját abban a tekintetben, hogy miként tudott egy középiskolai szintnek megfelelő ismeretanyaggal rendelkező fiatalember a korabeli világ legnagyobb szókincsére szert tenni és szerteágazó történelmi, jogi, filozófiai és teológiai ismereteket szerezni. (Az "önművelődés" melyre egyébként nemigen utal semmi az életrajzában, amúgy sem igazol ilyen magas műveltséget.)

Iskolázatlanság ide vagy oda a kamasz Shakespeare bizony nagyon korán családot alapított: már 18 évesen megnősült (felesége a 8 évvel idősebb Anne Hathaway lett) és a pár három év alatt - még Shakespeare 21 éves kora előtt - három gyermek felnevelésébe kezdett. (Két leány és egy fiú született, akik közül a fiú sajnos korán, alig 11 évesen meghalt.) Házasságának első 5 évében (1582-1587) különböző munkákból tartotta fenn magát (és családját), többek közt házi-tanítóskodott. Közben egy alkalommal a törvénnyel is szembekerült (állítólag engedély nélküli vadászatért), így 1587-ben el kellett hagynia szülőfaluját és Londonba települt. A brit fővárosba nem vitte magával családját, így hosszú évekre elszakadt feleségétől és gyermekeitől.

London 1600 körül

I. Erzsébet korának 200 ezer lakosú Londonja (1590 körül) - főleg a vidékhez képest - nyüzsgő képet festett, melyben az ifjú Shakespeare jól érezte magát. Vonzotta a művészet, az írás és főleg a színházak világa. Kezdetben a színházakat támogató gazdag patrónusok lovait gondozta, majd egy alkalommal lehetőséget kapott arra is, hogy egy darabban fellépjen. Mivel elégedettek voltak teljesítményével (sőt kifejezetten tehetségesnek találták) 1587-től teljes jogú tagja lett egy londoni színtársulatnak. Életében nagy vízválasztót jelentett az 1594-es esztendő, amikor épp 30 évesen csatlakozhatott a fontos tisztséget betöltő Lord Carey (királyi kamarás) színtársulatához. Henry Carey a királyi udvar kamarásaként tevékenykedett - vagyis a királynő környezetéhez tartozott - és nagy örömmel patronálta a társulatot, mely így a Lord Chamberlain's Men (Lordkamarás emberei) nevet viselte. Shakespeare ennél a társulatnál szerzett magának országos hírnevet, hihetetlenül sikeres darabjai révén. Innentől ugyanis nem csak színészkedett, hanem színműveket is írt, mégpedig jobbnál jobb vígjátékokat és drámákat. (Alkotói munkássága íróként és költőként valamikor 1590-1592 körül kezdődött.)

A Chamberlain"s Men társulat színháza - elsősorban Shakespeare műveinek köszönhetően - 1594 illetve 1599 között London leginkább rajongott és legnépszerűbb társasági helyévé változott. A The Rose (Rózsa Színház) a Temze déli partján adott színteret Shakespeare első világhírű darabjainak: 1595-ben a Rómeó és Júliának, 1596-ban a Velencei kalmárnak, 1598-ban pedig a Sok hűhó semmiért című kacagtató vígjátéknak. Mindhárom óriási sikert aratott és egész Londont felbolygatta. Shakespeare neve innentől fogalom lett. A hatalmas sikerek miatt 1599-ben a Chamberlain's Men társulat egy teljesen új színház megépítésébe kezdett, ez lett a Globe (szintén a Temzétől délre, nem messze a Rose-tól). A három emeletes körcsarnokkal rendelkező épület volt az első színház, melyet színészek építettek színészek számára. (A 30 méter átmérőjű főhelyiség 3 ezer nézőt tudott egyszerre befogadni.) Az első előadások, amit már itt tekintett meg a londoni közönség, a Julius Caesar volt, Shakespeare egyik legsikeresebb tragédiája.

A Globe Színház kívül poligon, belül kör alakú építménye

Shakespeare helyzete innentől anyagilag is fellendült, 1597-ben megvásárolta szülővárosa legnagyobb házát. Sorra születtek ragyogóbbnál ragyogóbb művei, például 1600-ban pedig a Vízkereszt, vagy amit akartok. Ekkor Shakespeare a csúcsra ért: a folyamatosan telt-házzal működő, Temze-parti Globe Színház főrészvényese lett és évi két drámát szerző termékeny íróvá, ünnepelt színésszé érett. Ugyanakkor 1601-től világképe - részben politikai okokból - érezhetően elkomorult (1596-ban eltemette fiát, mely hatással volt a Hamlet megírására) és sorra születtek nagy tragédiái, sötét komédiái, drámái: 1601-ben a Hamlet, 1604-ben az Othello, 1605-ben a Lear király, 1606-ban a Macbeth. Ekkoriban Shakespeare egyszerre dolgozott a nagy nyilvános színházaknak (mint a Globe) és elegáns (fedett, mesterségesen megvilágított) magánszínházaknak (mint amilyen akkoriban a Blackfriars-negyedben működött).

A Globe belső világa. Voltak benne állóhelyek a szegényeknek és páholyok a gazdagoknak

Később, 1610-ben, 46 évesen aztán úgy döntött visszaköltözik szülővárosába. A Globe színházban John Fletcher helyettesítette, sőt valószínűleg társszerző is volt Shakespeare több, kései művében. Maga Shakespeare innentől még három évig írta darabjait (pl.: A vihar, Téli rege, VIII. Henrik) melyeket már csak otthonról küldött el Londonba. Közben tipikus vidéki életet élt és egyszerű gabonakereskedelemmel foglalkozott. Vélhetően életének ezen szakaszában szembenézett múltjával is, mely furcsa kacskaringókat is mutatott. Sajátos nőügyek tarkították ugyanis magánéletét, sőt bizonyos források szerint a férfiak is érdekelték (és legalább egy férfival nemi kapcsolatot is létesített). Odahaza azonban, élete derekán visszatalált a hagyományos értékekhez.

Aztán következett a tragikus 1613-as esztendő, amikor július 29-én, a VIII. Henrik bemutatóján porig égett a Globe. (A leírások szerint a darab közben egy lövést adtak le, ami lángra lobbantotta a színpad feletti nádtetőt.) A tűzben megsemmisültek Shakespeare kéziratai is, így sajnos az utókor számára egyetlen saját kezűleg megírt Shakespeare anyag sem maradt fenn. A katasztrófa után abbahagyta az írást és bár közben, 1614-ben a Globe újraépült, már nem lelte örömét az alkotói munkában. A halál 1616 április 23-án ragadta el. (Lányainak, Susannának és Judithnak születtek ugyan utódai - így Shakespeare-nek voltak unokái - de azok már gyermektelenül haltak meg, így a világirodalom nagy óriásának vérvonala sajnos kihalt.)

A korabeli London és a Globe

Sajnálatos módon nem végrendelkezett műveiről, pedig egyéb tekintetben - pl. vagyoni kérdésekben - nagyon is precízen rögzített mindent. Érezhetően csak a színielőadások érdekelték, a kéziratok kevésbé. Az, hogy mégis megmaradtak írásai, színésztársainak köszönhető (Heminges és Condell), akik hét évvel halála után,1623-ban kiadták összegyűjtött drámáit (ez az ún. First Folio); költeményei pedig csak 1778-tól szerepelnek a művek összkiadásában.

William Shakespeare élete fordulatokban gazdag volt, mégis hagyott számtalan kérdést is maga mögött. Az első a már említett műveltségi probléma, melyre csak kevesen tudnak megnyugtató választ adni. Shakespeare művei annyi tudást, jártasságot és tájékozottságot jeleznek (a világ dolgairól, összefüggéseiről), műveinek nyelvezete annyi választékosságot, stílusa annyi kifinomultságot mutat, mely nehezen képzelhető el egy egyszerű vidéki kisiparos fiáról, aki ráadásul 17 évesen abbahagyta tanulmányait.

Ugyancsak kérdéses, hogy miért választotta több műve helyszínéül is Itáliát, mikor életrajza szerint nem is járt ott. Ekkora utazást a gazdag itáliai városokba - például a Rómeó és Júlia cselekményének is színteret adó Veronába - csak a módos előkelők engedhettek meg maguknak. Márpedig Shakespeare polgári sorból származott és élete első felében - nagy drámáinak sikere előtt - inkább szegénynek, mint módosnak számított. Ennek ellenére műveiből az derül ki, hogy jól ismerte az itáliai városokat (mint aki járt már ott). Egyes kutatók azzal magyarázzák az ellentmondást, hogy esetleg a házasságkötése utáni 5 évben tengerész volt, de ennek nincs semmi nyoma életrajzában, amellett kérdéses, hogy a korabeli brit matrózok városnézésre érkeztek volna e az itáliai városokba és a legkevésbé sem tengerparti Verona illetve Firenze hogyan lett volna uticél a tengerész Shakespeare számára?

A válasz - már ha releváns a kérdés és teret adunk annak a teóriának, hogy nem a fentiekben ismertetett úriember a művek készítője - egy Edward de Vere nevű angol nemes, aki Oxford 17. grófjaként Shakespeare kortársaként élte ekkoriban visszahúzódó életét. Az elméletet, mely a Shakespeare műveit az említett grófnak tulajdonítja először John Thomas Looney (1870-1944) brit író tette közzé 1920-ban. Később más kutatók is osztották Looney elképzelését és mára komoly tábora lett a teóriának. 2011-ben Roland Emmerich rendezett egy érdekes filmet "Anonymous" címmel a témáról.

Edward de Vere gróf

Az előkelő származású és nagyon művelt arisztokrata, - Edward de Vere - a cambridgei St. John's College-ban tanult és folyékonyan tudott az angol mellett franciául és latinul is. Már egészen fiatalon kitűnő verseket írt. Később, amikor Shakespeare alkotói korszaka megkezdődött (vagyis 1592-től) Oxford grófjának költői korszaka hirtelen véget ért, mely alátámasztja Looney azon elképzelését, hogy innentől jelentette meg műveit Shakespeare neve alatt. Az álnéven való alkotásra azért volt szüksége, hogy elkerülje azt a társadalmi megbélyegzést, mely bizonyosan elérte volna, ha előkelő grófként színpadi művekhez adja valódi nevét.

De Vere 1571-ben házasodott meg, amikor elvette a királynő legfőbb tanácsadójának és államtitkárának, William Cecilnek a lányát, Anne Cecilt. A frigy sajnos nem hozott boldogságot egyikőjüknek sem így Edward az otthon ülés helyett inkább utazgatott. Hol élvezte a királynő kegyeit, hol elvesztette azt. Neki is három gyermeke született és ő is elvesztette fiát. (Élete több ponton is hasonlít Shakespeare életútjára.) Az 1580-as években tagja lett egy olyan titokban működő szabadkőműves jellegű csoportnak, melyben a kor nagy művészei, tudósai, sőt kalandorai is, mint Walter Raleigh (a királynő szeretője), Christopher Marlowe (drámaíró), Thomas Harriot (csillagász) szerepet vállaltak. Felesége halála után újra megnősült és ebből a házasságból is született egy fia, 1593-ban.

Looney elképzelésének - mely szerint Shakespeare műveinek túlnyomó részét Edward de Vere alkotta -  az a leggyengébb pontja, hogy Edward de Vere 1604 június 24-én elhalálozott, miközben 1605-től Shakespeare néven még további nagy sikerű drámák láttak napvilágot, mint a Lear király, a Macbeth, az Antonius és Kleopátra illetve a VIII. Henrik. Ezek esetében felmerült azóta Francis Bacon, Christopher Marlowe és Mary Sidney Herbert neve is alkotóként.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, várunk Facebook oldalunkon is!

• LINK1 - enciklopedia.fazekas.hu
• LINK2 - drámák
• LINK3 - literatura.hu