Latin-Amerika hatodik legjelentősebb országa, Venezuela, 14 éven keresztül állt a szocialista Hugo Chavez irányítása alatt, aki 2013 március 5-én bekövetkezett haláláig gyakorlatilag tönkretette az egykoron virágzó olaj-ország gazdaságát. Bár Chavez sikeresen küzdött meg az USA -val, a rák végül legyőzte, ám azzal a megnyugtató érzéssel távozhatott az élők sorából, hogy alelnöke, Nicolás Maduro folytatja majd az általa megkezdett utat. Ám Maduro - az egykori caracasi buszsofőr - közel sem bizonyult olyan ügyes politikusnak, mint mestere hitte. Venezuela 2013-tól egyre nagyobb válságba került: óriásira nőtt az infláció, visszazuhant az olajkitermelés, minden korábbinál magasabb arányúvá vált a bűnözés iés mélypontra zuhant az lakosság életszínvonala.

Az elmúlt 6 esztendőben Venezuela minden lehetséges mutatót tekintve a Föld egyik legszegényebb országa lett. A 31 milliós lakosság jelentős része a kivándorlást választotta (és választja ma is). Közben 2018 májusában választásokra került sor, amit az ellenzék bojkottált, a venezuelaiak fele pedig csalásnak minősített. Amikor pedig 7 hónappal később,  győzelmére hivatkozva Maduro meg akarta kezdeni újabb elnöki ciklusát, elszabadultak az indulatok az országban. A népesség nagyobbik része tiltakozni kezdett, mindennapossá váltak az utcai megmozdulások.

Végül január 23-án az alig 35 éves Juan Guaido -- aki akkor épp a nemzetgyűlés elnöki tisztét töltötte be -- egy tüntetésen bejelentette, hogy ideiglenesen az ország elnökévé nyilvánítja magát és új, átmeneti kormányt alakítva, szabad választásokat ír ki Venezuelában. Ezen a ponton, Maduro lemondásával akár happy end is lehetett volna a történet vége, de sajnos nem ilyen egyszerűen alakultak a dolgok.

Caracas, Venezuela 2019 április 30 (foto: Reuters)

Maduro sok hibája ellenére két területen ugyanis ügyesen manőverezett: egyrészt jó kapcsolatokat alakított ki Kubával, Oroszországgal és Kínával (illetve az ehhez a pólushoz közeledő Iránnal, Törökországgal), illetve különböző kiváltságokkal, juttatásokkal, kedvezményekkel gondoskodott a hadsereg tisztikarának lojalitásáról is. Így erős támogatóinak hatására végül nem mondott le, sőt elhatározta, hogy 2019 tavaszán visszavág a felkelőknek és az őket támogató imperialistáknak. Lezáratta a határokat, meggátolta a nyugati segélyszállítmányok beérkezését és kemény kézzel oszlatta fel a tüntetéseket.

Nagyhatalmak közt őrlődve

Jelenleg Venezuela erősen megosztott: a lakosság nagyobbik része hatalomváltást akar, míg a kisebbik rész és a hadsereg kitart Maduro mellett. A tábornoki- és tisztikar megbecsüli kiváltságait, mint a jobb ellátás és a biztos fizetés (ami ma nagyon ritka az országban) így egyelőre a hadsereg tagjai úgy gondolják mindezeket csak Maduro hatalmon maradásával kaphatják meg továbbra is. Hűségesek tehát a diktátorhoz, de ez a lojalitás nem tudni, hogy meddig tart ki.

A térképen pirossal jelölt országok Maduro támogatói (forrás: dailymail.co.uk)

Ráadásul mára Venezuela a nagyhatalmak ütköző-zónájává változott: míg az USA és általában a nyugati hatalmak (illetve Latin-Amerikában főleg Brazília, Argentína, Chile) Guaidot támogatják, addig az Oroszország vezette "tömb" (Kína, Irán, Törökország, Kuba, Nicaragua ... stb) mindenben Maduro mellett állnak. A helyzet azonban ennél is komplikáltabb: Putyinéknak elsősorban Venezuela olaj- és aranykészletre fája foguk, míg Kuba vezetői a számukra hasznos kubai-venezuelai gazdasági kapcsolatok (olcsó olaj) megtartásáért állnak ki a végsőkig Maduro mellett. A két ország katonai "megfigyelőket" is állomásoztat Venezuelában, így a biztonságpolitikai szakértők szerint (Nógrádi György, Horváth József) küszöbön áll egy hibrid háború Venezuelában. 

A hibrid háború legfőbb tétje pedig: melyik nagyhatalmi tömb tudja befolyása alá vonni a venezuelai válság kulcsfiguráit, például a tábornokokat és a tiszti állományt. Ha ugyanis az országban tartózkodó orosz katonai megfigyelők, illetve kubai "tanácsadók" továbbra is erős kézzel támogatják a helyi fegyveres erőket és hitelesen győzik meg őket kiváltságaik további biztosításáról, akkor az amerikaiak részéről szintén Venezuelába küldött CIA ügynökök hiába próbálkoznak majd ugyanezen szereplők megkörnyékezésével. A realitás azonban az, hogy Amerika előbb vagy utóbb felülkerekedik ebben a versengésben hiszen jóval nagyobb anyagi lehetőségeket tud latba vetni.

Az oroszok célja nemzetközi alkupozícióik javítása lehet, például úgy, hogy Maduro átadásáért (vagy legalábbis magára hagyásáért) cserbe kérik, hogy a nyugati hatalmak ismerjék el a Krímet orosz területként vagy a NATO távolítsa el rakétabázisait Lengyelországból és Romániából. A két katonai nagyhatalom közt terítékre kerülhet még Szíria és Ukrajna kérdése is: előbbi esetben Putyin kérheti Aszad támogatását, utóbbi ügyben az Ukrajnától való nyugati távolmaradást.

Ha érdekesnek találtad, várunk Facebook oldalunkon is!