Dubitando ad veritatem pervenimus

Pervenimus

Pervenimus

A világ 12 legerősebb gazdaságú országa [33.]

2018. szeptember 01. - Pervenimus

A Föld nagyjából 200 független országa 2017 -ben összesen 80 billió (milliószor millió, vagyis 1012) dollár GDP -t tudott produkálni. A GDP (gross domestic product, azaz bruttó hazai termék) egy adott évben, adott országban előállított és végső felhasználásra szánt javak, termékek, szolgáltatások összességének értékét jelenti. Ha nem is tökéletesen, de nagyjából alkalmas egy ország gazdasági erejének megmutatására. A Föld 12 legnagyobb nominális GDP értékét produkáló országa, egyben a világ 12 legerősebb állama is. A lista persze állandóan változik, de az "élboly" egy ideje nem módosult. Nézzük, kik tartoznak ide! [link]

manhattan.jpg

A legelső helyen a 325 millió lakosú Egyesült Államok áll, ami egyáltalán nem meglepetés. Az International Monetary Fund szerint tavaly 19,4 billió volt az USA előállított GDP -je, amivel versenytárs nélkül, egyértelműen és fölényesen listavezető Földünkön. Az 50 tagállam közül, a 40 millió lakosú Kalifornia (és benne Los Angeles) járul hozzá leginkább ehhez a hihetetlen teljesítményhez. Kalifornia egymagában lepipálja a nyugat-európai államokat, hiszen 2,7 billiós GDP -t állít elő. (Ezzel Németországon kívül, minden európai országot beelőz.) Mindezeken túl az Egyesült Államok rendelkezik a világ legnagyobb hadseregével is, így érdekérvényesítő és nyomásgyakorló ereje is neki a legnagyobb. Második helyen Kína áll, 12 billió dolláros nominális GDP -vel. A hatalmas távol-keleti ország a legnépesebb állam bolygónkon, mintegy 1,4 milliárd lakossal. (Bár India az elkövetkező években meg fogja előzni.) Kína szinte mindenhol jelen van és gazdaságilag jelenleg is terjeszkedik minden földrészen. Bronzérmes, azaz harmadik Japán, mely 2017 -ben 4,9 billiós hazai terméket produkált, elsősorban fejlett iparának köszönhetően. (A 10. legnépesebb ország, 126 millió lakossal.) Negyedik nem meglepő módon Németország, ahol ma 82 millió ember él és az általuk előállított GDP meghaladja a 3,7 billió dollárt. A német gazdaság évek óta jól teljesít, minden ellenkező hír és (ál)válság dacára. Ötödik helyen az EU -ból épp kilépő britek állnak, 2017 -ben az Egyesült Királyság GDP -je elérte a 2,6 billió dollárt. (Bár itt csökkenésre lehet számítani a brexit teljes megvalósulását követően.) 

gdp.jpg

A világ hatodik legerősebb gazdaságát Franciaország tudhatja magáénak, mintegy 2,6 billiós GDP -vel. A gallok állama 2017-ben sikeres gazdasági évet zárt. Hetedik India ugyancsak 2,6 billiós teljesítménnyel. Ugyanakkor a hatalmas népesség szélsőséges színvonalon él, amin nem segít, hogy már jövőre a Föld legnépesebb állama lesz. Nyolcadik Olaszország 2 billiós GDP -vel. Bár észak és dél ellentéte (és különbsége) ma sem sokat enyhült és az olasz gazdaság számtalan válságot is megélt (most épp a migráció sújtja), a taljánok állama mégis Európa 4. legerősebb teljesítményét nyújtja. Kilencedik a kontinensnyi méretű, 209 milliós Brazília, mely Latin-Amerika leghatalmasabb állama. A portugál nyelvű ország tavaly 2 billiós gazdasági teljesítményt tudott produkálni és a fejlődés, bővülés folyamatosnak tűnik. Tizedik, meglepetésként az USA északi szomszédja, az óriási (közel 10 millió km2 területű) Kanada. Hihetetlen erőforrásainak, természeti adottságainak  (pl olaj- és fakitermelés) illetve az Államokkal kialakult gazdag kapcsolatainak hála, alig 37 milliós népességével is a világ 10. legerősebb gazdaságát birtokolja. A 11. hely Dél-Koreáé, mely ugyan ma is háborúban áll a kommunista északkal, közben szédületes tempóban tud fejlődni, 1,5 billiós GDP -t felmutatva. Végül a 12. helyezés Oroszországé, szintén másfél billiós GDP -vel és kihasználatlan lehetőségekkel. Putyin ugyanis nem a több lábon álló, világgal kereskedő orosz állam létrehozásában érdekelt, hanem a katonai elrettentésre berendezkedő - atomhatalmi kártyát folyton kijátszó - nagyhatalmi (birodalmi) politizálásban.

Ami a lista folytatását illeti: tavaly csak Ausztrália (1,26 billió $), Spanyolország (1,23 billió $) és Mexikó (1,0 billió $) volt még képes arra, hogy átlépje az 1 billió dolláros gazdasági teljesítményt (bár ezzel még épp lemaradtak a 12 legnagyobb gazdaságú ország listájáról). Az egy főre eső GDP tekintetében egészen más sorrendet láthatunk, hiszen itt elsősorban a kis lakosságszámú államok, a gazdag kis- és törpeállamok illetve olajmonarchiák tudnak kiemelkedő eredményeket elérni. (Legelsők: Luxemburg, Svájc, Norvégia, Írország, Izland, Katar, Szingapúr, Dánia) Ha az egy főre kivetített teljesítmények listáját és a 12 legerősebb állam listáját összevetjük, akkor csupán egyetlen közös országot találunk, mely mindkét helyen az első 12 -ben szerepel, ez pedig az USA. Amerika egy főre eső GDP -je 53 ezer dollár (ezzel a 7. helyen áll). 

A G8 és G20 államok

A legfejlettebb országok egyébként két szervezetet is létrehoztak a maguk számára, az egyiket G8 -nak, a másikat pedig G20 -nak hívják. Érdekesség, hogy az előzőben Kína és India helyett Kanada és Oroszország szerepel, noha gazdasági erő alapján a két Távol-keleti államnak kellene ott lennie. A G20 országoknál a posztban említett 12 legerősebb gazdaságú ország mellett további 7 fejlett állam foglal helyet: Ausztrália (13.), Mexikó (15.), Indonézia (16.), Törökország (17.) Szaúd-Arábia (20.), Argentína (21.), Dél-Afrika (40.) plusz az Európai Unió. Itt is van egy érdekesség: Spanyolország és Hollandia helyett Argentínát és Dél-Afrikát hívták meg állandó tagnak, vagyis nem kizárólag a gazdasági teljesítmény volt a döntő a tagság kialakításakor. (Dél-Afrika nagyon kilóg a sorból a 40. legnagyobb GDP -vel, de ha nem hívják meg, akkor Afrikát egyetlen állam sem képviseli a G20-ban.)

Hazánk sajnos mind a nominális GDP -t, mind az egy főre eső GDP -t illetően hátul kullog (főleg ha az európai államokat nézzük): gazdasági teljesítménye csak az 58. helyre elegendő (124 ezer millió dollárral), az egy főre vetített GDP alapján pedig az 51. helyen áll (a világ országai közt), mégpedig 15 ezer dollárral. Szomszédaink közül a nominális GDP tekintetében az osztrákok (387 ezer $) és a románok (188 ezer $) is megelőznek bennünket, míg az egy főre eső GDP -t illetően Ausztria, Szlovákia, Szlovénia és Horvátország áll jobban nálunk.

Ha érdekesnek találtad, várunk Facebook oldalunkon is!

pervenimus_2kocka.jpg

pervenimus.blog.hu

2018.09.01.(10:55)

A bejegyzés trackback címe:

https://pervenimus.blog.hu/api/trackback/id/tr7514214781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Négyes_ 2018.09.01. 11:55:52

A német gazdaságot minden héten temeti a hazai média, hogy a válság meg a migránsok, meg a Merkel-féle gazdaságpolitika micsoda nagy szakadékba hajtja a német államot. Aztán mégis a makro mutatók szerint a világ 4. legerősebb gazdasága már évtizedek óta!

Master. 2018.09.01. 20:54:42

A kínai gazdaság az elkövetkező 10 évben fel fog zárkózni Amerikához.

Petrus Rosidus Maximus 2018.09.02. 09:43:15

Ami érdekes szerintem az az, hogy a három nagy ázsiai hatalom (Kína, Japán, India) mennyire erős pozíciókat foglalnak el a világgazdaságban. Együttesen meghaladják az USA -t. A másik: Németország, mely hosszú ideje stabilan 4. a sorrendben, sőt még erősödni is tudott a tavalyi évhez képest!

Recensens 2018.09.02. 09:45:45

Oroszország egyre lejjebb csúszik. Két éve még 2 billió felett volt a GDP -je, ma meg csak másfél. Hamarosan (szerintem már jövőre) kiszorul az első 12 -ből és beelőzi Ausztrália illetve Spanyolország.

Pervenimus 2018.09.02. 09:47:08

@Inceptio: Igen. Az orosz gazdaság gyengülése a jelenlegi hatalmi politizálás következménye sajnos. Erről is esik szó a posztban.

Paracord 2018.09.02. 10:23:45

@Inceptio: Ausztrália már évek óta jobban erősödik, mint Nyugat-Európa. A válság is elkerülte. Pár év és nem hogy az első 12-ben, de az első 10-ben is megtaláljuk majd!

Argus_ 2018.09.02. 18:09:28

Három nagy gazdasági centrum működteti a világot: Észak-Amerika, Nyugat-Európa és Kína kábé hasonló erővel.
süti beállítások módosítása