Pablo Escobar, a július végén mozikba kerülő spanyol film, az "Escobar" kapcsán került az érdeklődés középpontjába. Fernando León de Aranoa filmje minden elismerést megérdemel, mint ahogyan a főszereplők: Javier Bardam és Penélope Cruz játéka is. (Ajánlott kritika) Korábban, 2015 -ben egyébként a Netflix is készített már sorozatot Escobar életéről Narcos címmel, de az egész estés filmek "kategóriájában" ez a mostani, legújabb alkotás tűnik a legnépszerűbbnek az előzetes visszajelzések alapján. Nézzük meg azonban közelebbről, kiről is szól a történet?
Pablo Escobar (1949-1993)
Az igazi Pablo Emilio Escobar Gaviria (1949-1993) kolumbiai drogbáró - rövidebb nevén: Pablo Escobar vagy El Patrón, El Doctor, El Diablo - az 1980 -as évek világának leghatalmasabb befolyású emberei közé tartozott. Hatalma csúcsán, vagyis nagyjából 1984 és 1992 közötti években egy egész kontinens rettegte nevét, a világ drogkereskedelmének 80% -át tartotta kezében, több ezer fős magánhadsereg leste parancsait és sok milliárd dolláros vagyonnal rendelkezett (az akkori világ 7. leggazdagabb embereként). Ezekben az években nagyjából ezer embert öletett meg, melyeknek majdnem felét rettegett bérgyilkosa, John Jairo Velasquez (közismert nevén: Popeye) tette el láb alól. Escobar zokszó nélkül ölette meg riválisait, rendőröket, nyomozókat, kormányzati embereket, sőt bírókat, minisztereket is. (Mintegy 30 bíró és 457 rendőr megölése bizonyítottan kötődik Escobarhoz.)
Escobar és biztonsági főnöke John Jairo Velasquez
Ami életét illeti: hétköznapi földműves-család hét gyermeke közt harmadikként született, 1949 december 1-én Medellín közelében, egy Rionegró nevű kis településen. Édesapja jószágokkal és földdel foglalkozott, édesanyja pedig tanítónő volt. Escobar alig volt 17 éves, amikor 1966 -ban félbehagyta iskolai tanulmányait és a bűnözői életmódot választotta: Medellinben autókat lopott, majd saját bandát szervezett, mely a városban egyedi módon nem csak késekkel, hanem már pisztolyokkal is fel volt fegyverezve. Később a galeri emberrablásokkal is foglalkozni kezdett. Escobarnak akkor lett először országos hírneve, mikor elrabolta majd megfojtotta az ismert medellini üzletembert (és milliárdost) Diego Echavarriát.
Escobar és bandája az 1970-es években
Az igazi felemelkedést és világhírnevet a kábítószer-kereskedelem hozta el Escobar számára. Az 1970-es évek közepétől előbb marihuanát, majd kokaint kezdett csempészni unokatestvérével és a hírhedt Ochoa testvértekkel összefogva, egy amerikai pilóta segítségével, a hatalmas Észak-amerikai piac kielégítésére. (Az említett pilóta sztoriját Berry Seal címmel közepesre sikerült filmben dolgozta fel Doug Liman rendező, Tom Cruise főszereplésével.) Escobar mindenesetre ekkoriban szerezte meg első dollármillióit. Bár már 1976 -ban elfogták a hatóságok, kenőpénzekkel szabadulni tudott. Ekkor tért át kedvelt módszerére, mely a csempészésben őt akadályozóknak kenőpénzt vagy halált kínált fel. Ezt röviden csak Escobar törvényének, vagy a "plata o plomo" (ezüst vagy ólom) választásának nevezték.
Escobar és családja a 80-as évek elején
Az Escobar által szervezett kábítószer csempészet 1976 -tól öltött óriási méreteket, amikor sport-repülőgépekkel és mini tengeralattjárókkal vitette a kokaint Miamiba és Puerto Ricoba (mely már az USA területe). Később, 1981 -ben megalapította a Medellíni Kartellt és létrehozta saját magánhadseregét a Muerte a los Secuestradorest (MAS). Közben óriási népszerűséget szerzett Medellínben, mivel lakásokat építtetett a szegényeknek, jól fizető munkalehetőségeket biztosított a munkanélküliek számára és iskolákat, kórházakat alapított. Növekvő helyi népszerűségre támaszkodva aztán előbb városi, majd kongresszusi képviselő lehetett Kolumbiában. Ekkor már az USA -ba is mind többet utazgatott, sőt villákat, ingatlanokat is vásárolt Amerikában. Fő támaszpontját azonban, a Medellín közelében fekvő Puerto Triunfo település mellett hozta létre egy óriási, fényűző kastélyszerű haciendán. Neve: Hacienda Nápoles. Itt vadon élő állatokat tartott, medencéi és repülőgép, illetve helikopter leszálló helyei is voltak. Escobar ekkor már több időt töltött családjával, az 1976 -ban feleségül vett Maria Victoria Henao -val és két gyermekével: lányával Manuelával és 1977-ben született fiával, Juan Pabloval.
A Hacienda Nápoles napjainkban
Escobar az 1980-as évek közepén érkezett hatalma csúcsára: minden kilo USA -ba csempészett kokainon 20 ezer dollárt keresett (később még ennél is többet). Azonban az 1989-ben beiktatott George Bush harcot hirdetett Escobar birodalmának felszámolására. Ekkor már a kolumbiai kormány is Escobar fejét követelte és egy USA felé bevezetett kiadatási törvény beiktatását vette tervbe. Válaszul Escobar szabályos helyi háborút kezdett Bogotában (a fővárosban). A harcok végén, 1991 -ben kiegyezés következett: Escobar hajlandó volt börtönbe vonulni, ha a kiadatási törvényről letesz Kolumbia. Végül saját magánbörtönébe vonult, ahol kényelme és biztonsága is szavatolva lett. Mivel azonban országos befolyása így is megmaradt, a kolumbiai kormány állami börtönbe akarta vitetni, amiért Escobar megszökött és 1992 őszétől bujkálásba kezdett.
A megölt Pablo Escobar és az őt likvidáló csoport
Escobar halálának körülményei ma sem tisztázottak: a hivatalos kommunikáció szerint egy amerikai - kolumbiai vegyes kommandós-osztag ölte meg 1993 december 2-án, rejtekhelyén, Medellínben, ám fia szerint körbekerítése után önkezével vetett véget életének. (Épp 44 éves volt.) Escobar likvidálásában kulcsszerepe volt a CIA -nek, a bogotai kormánynak és El- Diablo legfőbb riválisainak, a Cali-kartellnek. Alig másfél esztendővel később azonban a kolumbiai kormány a Cali-kartellre is lesújtott: 1995 nyarán börtönbe zárták Gilberto Rodríguez Orejuelát és testvérét Miguel Rodríguez Orejuelát is.
Escobar halála után özvegye egyezséget kötött az akkor még hatalma csúcsán álló Cali kartell vezetőivel: ha hátrahagyják vagyonukat, akkor békességben elmenekülhetnek Argentínába. Az alkut követően az Escobar család Buenos Airesbe költözött, ahol az akkor még csak 16 éves Juan Pablo Escobar befejezhette tanulmányait. A fiatalember ma Sebastian Marroquín néven éli életét, jelenleg 41 éves és építészként dolgozik Argentína fővárosában. Idén jelent meg önéletrajzi könyve, Apám a drogbáró címmel.
Az Escobar életéről szóló film (lásd fenti képet) 2018 július 20 -tól kerül a magyar mozikba, Javier Bardam és Penélope Cruz főszereplésével. A filmhez egyébként Escobar egyik szeretőjének visszaemlékezései szolgáltatták a háttéranyagot. (Virginia Vallejo: Loving Pablo, hating Escobar) Mint érdekesség említeném meg, hogy az egyik James Bond film, az 1989 -es Licence to Kill (James Bond - A magányos ügynök) mind témájában, mind főgonoszát illetően tökéletesen behelyettesíthető Escobar élettörténetébe.
Zárásul kiemelném: Kolumbia az Escobar halála utáni évtizedekben években sem tudott teljesen megszabadulni a különböző drogkartellektől. A 2000 -es évektől előbb a Don Berna (Diego Murillo Bejarano) vezette Envigado, majd a Los Urabenos kartell emelkedett ki a kábítószer-maffiák sorából [forrás].
Ugyanakkor a Latint-amerikai kábítószer kereskedelem súlypontja 1993 után (Escobar halálát követően) északra tevődött és központja Mexikó lett. Pablo Escobar hatalmát a mexikói Joaquin Guzmán, ismertebb nevén El Chapo "örökölte" és épített ki még nagyobb drog-szervezetet. Hálózatát, a Sinaola Kartell -t egy másik írásunk mutatja be. Ám akármennyire is jelentőssé váltak a mexikói drogmaffiák, a kezdeteket akkor is Escobar jelentette. Öröksége a mai napig kísért Latin-Amerikában.
Harmat Árpád
***
Ha érdekesnek találtad, várunk Facebook oldalunkon is!
pervenimus.blog.hu
2018.07.20.(14:18)