Az emberiség technikai fejlődése során rengeteg, korábban lehetetlennek tűnő határt lépett már át. Ide tartoznak az épületek is. Amikor 1931 -ben felépült New Yorkban (Manhattanben) a 102 emelet magas Empire State Building, a világ lélegzet visszafojtva csodálta 381 méteres hihetetlen magasságát. Aztán eltelt nyolc évtized, és Dubajban 2010 január 4-én átadták a több, mint kétszer olyan magas, 828 méteres Burdzs Kalifát, miközben az Empire State Building a legmagasabb épületek 10-es listájára sem fért már fel. Újabb 11 év után pedig, vagyis 2021-re tervezve átadásra kerül majd Szaúd-Arábiában (Dzsidda városában) a Vörös tenger partján álló, több mint 1 kilométer magas Jeddah Tower. Ezzel az épülettel az emberiség átlépi az 1000 méteres határt, az emberkéz alkotta létesítményeket tekintve.
De nézzük sorban őket. A Jeddah Tower (másik nevén Kingdom Tower) építési munkálatait 2011 -ben kezdték meg, amit Bin Talal, szaúdi herceg (Abdullah, szaúdi uralkodó unokaöccse) jelentett be 7 évvel ezelőtt. A végső magasságát és az emeletek számát titok övezi, de a legtöbb sajtó orgánum az 1008 méteres magasságot és a 200 emeletet valószínűsíti (bár vannak olyan találgatások is, hogy 250 emeletet helyeznek majd el az épületben).
Bizonyos hírek szerint az iraki Baszra városában az iraki-brit tulajdonú AMBS Architects cég tervez egy 1150 méteres gigantikus felhőkarcolót (241 emelettel) felépíteni, mégpedig 2025 -re. Ha a hír igaz és valóban elkészülnek vele, akkor a Jeddah Tower csak néhány évig lesz a világ legmagasabbja.
A jelenlegi ezüstérmes Burdzs Kalifa 828 méter magas (antennával: 829,8 m), 163 emeletes és 2004 - 2010 között épült meg. Az építési költség elérte az 1,5 milliárd dollárt. Egy-két érdekesség: a benne járó liftek csúcssebessége 64 km/h és a Mission Impossible 4. részének, a Ghost Protocolnak egy híres jelenete a Burdzs Kalifán játszódik.
A bronzérmesnek számító harmadik helyért két felhőkarcoló is holtversenyben áll egymással: az egyik a Mecca Royal Clock Hotel Tower (arab nevén: Abrádzs al-Bajt) a Szaúd-arábiai Mekka városában, 120 emeletes, 601 méter magas épülettel; a másik a tavaly nyáron átadott Shanghai Tower, mely 632 méter magas és 128 emelettel rendelkezik. Építési költsége meghaladta a 2,2 milliárd dollárt. Visszatérve a mekkai felhőkarcolóra: órája hatszorosa a Big Ben óralapjának és az iszlám legnagyobb mecsete, az al-Maszdzsid al-Harám mellett épült fel.
Negyedik a One World Trade Center, mely New Yorkban, a 2001 -ben lerombolt WTC egyik ikertornya helyén épült fel 2006 és 2013 között (1,5 milliárd dollárból). Összesen 541 méter magas és 104 emeletből áll. Ötödik a Tajvan fővárosában álló, 101 emelete magas, 508 méteres, pagodaszerű kialakítású Taipei 101, mely 1999 és 2004 közt készült. Érdekessége, hogy a fokozott földrengés-veszély miatt 88. emeletén elhelyeztek egy 725 tonnás (5,5 méter átmérőjű), ingaként mozgó gömböt, melynek feladata a szél okozta épületmozgások kiegyenlítése. (A Taipei 101 közelében szinte állandóan 100-160 km/h sebességű szél fúj.)
A világ hatodik legmagasabb épülete a sörnyitóra emlékeztető, 492 méter magas, 1997 és 2008 közt épült Sanghai World Financial Center. Összesen 101 emeletből áll, 174 szobát tartalmaz és ez Ázsia negyedik legmagasabb építménye. Hetedik a 484 méteres, 108 emeletből álló, Hongkongi Nemzetközi Kereskedelmi Központ (International Commerce Centre). Legfelső emeleteit a The Ritz-Carlton szállodai szobái foglalják el. A 108. legmagasabb emeleti szintjén medence és bár is található.
Nyolcadik a Malajzia fővárosában, Kuala Lumpurban található Petronas-ikertorony, melynek épületei 452 méter magasak és 88 emeletesek. A két felhőkarcolót 170. méter magasságban (a 41. és 42. emeleteknél) kétszintes acélhíd köti össze 58 méteres hosszúságban. Érdekesség: a Petronas-tornyok függőhídján menekül a rendőrség elől Sean Connery és Catherine Zeta-Jones az 1999 -es Brilliáns csapdában. A különleges épületet kettős felépítése miatt több helyen is a 7. és 8. legmagasabb épületnek tartják (nem figyelembe véve a még nem befejezett Jeddah Towert). Impozáns megjelenése megérdemel egy önálló képet:
Kilencedik a kínai Nanjingben található, 450 méter magas, 66 emeletes Zifeng torony. Belsejében főleg irodahelyiségek, szállodai szobák és éttermek találhatóak. Végül a világ tizedik legmagasabb épülete az 1973-ban elkészült, 110 emeletes, chicagói Willis Tower (korábban Sears Tower), melynek csúcspontja 442 méterre van a talajszinttől. Mintegy 23 éves keresztül, 1996 -ig volt Földünk legmagasabb épülete. A tetejére 2000 -ben elhelyezett óriási dupla antennák miatt teljes magassága ma 527 méter (amivel akár ötödik is lehetne).
Zárásul érdekességkén: Magyarország legmagasabb építményeiről pár szó. A legelső a listán a Lakihegyi adótorony, mely 314 méter magas. Ha valódi épületeket nézünk, akkor a legmagasabb a maga 100 méterével az esztergomi Nagyboldogasszony és Szent Adalbert főszékesegyház. Ezt követi a Parlament (96 méter), a Budapest V. kerületi Szent István bazilika (95 m) és a VIII. kerületben az 1976-ban épült Semmelweis Egyetem Elméleti Tömbje, mely 88 méter magas és 23 emeletes. (Csak 7 méterrel alacsonyabb nála, viszont 24 emeletes a Szolnoki toronyház.)
Ha érdekesnek találtad, várunk Facebook oldalunkon is!
pervenimus.blog.hu
2018.06.24. (0:14)