A koreai félsziget a XX. század közepén került először a nemzetközi figyelem középpontjába, amikor 1945 -ben a második világháború során, az 1910 óta ott állomásozó japán katonaságot északról szovjet, délről pedig amerikai seregek győzték le. Korea felszabadult a 35 éves japán uralom alól, ám rögtön…
Sokszor halljuk a médiában, rengeteget emlegetik az újságírók, hajtogatják a kormány emberei, megjelenik a különböző publikációkban és most már az ellenzékiek körében is kezd divatossá válni a "polgári" kifejezés. De mit is jelent, ki mit ért alatta? És a fő kérdés: hogyan dekódoljuk majd a fogalmat…
A minap érdekes bejegyzésre bukkantam a világhálón, mégpedig egy olyan posztra (valamelyik külföldi oldalon), mely a világtörténelem legnagyobb hatású alakjait sorolta fel. Az 50 tagból álló lista (táblázatos formában) egy Google felmérésen alapult, vagyis nem egy-egy poszter, kutató, vagy történész…
A népszavazás az egyik legfontosabb demokratikus alapjog szerte a világon. Ha történelmi szempontból nézzük: a XX. század során az úgynevezett "régi demokráciákban" alakult ki először a nép közvetlen megkérdezésének szokása (elsősorban a nagyobb horderejű kérdéseket illetően). Nálunk, Magyarországon…