Dubitando ad veritatem pervenimus

Pervenimus

Pervenimus

A Merkava harckocsi [59.]

2020. március 01. - Pervenimus

Szerző: Harmat Árpád

A világ legütőképesebb és legmodernebb hadseregeiben számtalan harckocsitípus szolgál, melyek közt hatékonyságban csak kis különbségek fedezhetőek fel: az orosz T-90, a francia Leclerc, a Dél-koreai Black Panther, a német Leopard 2A7, az amerikai M1A2 Abrams, a brit Challenger 2 és a japán TK-X hasonló színvonalon bevethető felső-kategóriás harckocsi. Ám személyes kedvencem mégis az izraeli Merkava.

merkava_f.jpg

A Merkava kifejezés eredeti, héberről fordított jelentése: harci szekér, mely arra a korszakra utal, a Krisztus előtti 2. századból, amikor Izrael népe a Makkabeusok irányítása alatt (Kr.e165 -ben) fellázadt a szíriai görög elnyomás ellen és visszafoglalta Jeruzsálemet. (Ez a Hanuka ünnep alapja is.) A háborúban harci szekereket is bevetettek a felek, melyek elé a lovak egymás mellé (és nem egymás mögé) voltak befogva, míg a platformon egy vagy két harcos állt.

A modern, XX. századi Merkava harckocsik megálmodója Israel Tal tábornok volt (élt 1924 - 2010), aki az 1973-as jom kippuri háborút követően (melyben Egyiptom és Szíria egyszerre támadt Izraelre) bejelentette egy saját, Izraelben fejlesztett, tervezett és gyártott nemzeti harckocsiprogram elindítását (mégpedig Merkava néven).

all_merkava.jpg

A Merkava I -es típus legelső legyártott példányai 1978-ban álltak hadrendben és rögtön pozitív visszajelzésekkel igazolták az IDF (Israel Defense Forces) felé a típus létjogosultságát. Mivel a dízelmotor szokatlan módon a harckocsitest elejébe került, nagyobb védettséget kapott a kezelőszemélyzet és nagyobbá vált a küzdőtér is hátul. A Merkavák a legelső harctéri, éles próbáknak 1982-ben lettek kitéve, amikor Libanonban vetették be őket. Jól vizsgáztak a Merkava I-esek 105 mm-es M68 típusjelzésű harckocsiágyúi is, melyekkel az izraeliek a Golan fennsíkon több összecsapásban is a T-72 -esek fölé kerekedtek. Később a típust továbbfejlesztették: 1983-ban megjelentek a Merkava II -esek, melyeknek rögtön 4 alváltozata is lett: 2A, 2B, 2C, 2D. Alig 7 évvel később, 1990-ben állt hadrendbe a Markava III., melynek szintén lett két altípusa, a Merkava 3B (Bet) és a Merkava 3 (BAZ).

merkava2_3.jpg

merkava_a.jpg

Komoly minőségi ugrást a Merkava IV. megjelenése jelentett, melyet az amerikai National Interest magazin 2018-ban a világ legjobb harckocsijának nevezett. Fejlesztése 2001-ben fejeződött be, 2002-ben lekerültek a gyártó-szalagokról az első példányok, az IDF pedig 2004-ben állította hadrendbe, mint az Izraeli hadsereg legütőképesebb páncélosát. A Merkava 4 a korábbi 1200 lóerős dízelmotor helyett (Mk.3) már 1500 lovas meghajtással készült (amivel műúton 60 km/h -ra képes, 500 km-es hatósugárban), erősebb páncélzatot kapott, 65 tonnás tömeggel került gyártásra és egy 120 mm -es harckocsiágyúval látták el. Az elsődleges fegyverhez francia, német és amerikai NATO lövedékek is kompatibilisek. A másodlagos fegyverek: 3db 7,62 mm-es géppuska és egy 60 mm-es gránátvető. A javadalmazás (muníció): 48 db 120 mm-es lövedék és 1000 db 7,62 mm-es lőszer. Ami a személyzetet illeti: csak 4 fő szükséges a kezeléshez (parancsnok, vezető, irányzó, töltő), de a Merkava IV. szállítani képes a küzdőtérben 6 katonát még pluszban (sebesülteket, lövészeket, bárkit). Méretek: hossz: 9,04 m, szélesség: 3,7 m, magasság: 2,66 m.

merkava_b.jpg

A Merkava IV. különlegessége a Trophy Aktív Védelmi Rendszer (APS), mely hatásos aktív védelmet biztosít a harckocsinak az ellene kilőtt, irányított páncéltörő rakétákkal szemben. A harckocsi 4 radart kapott, melyek azonnal érzékelik a közeledő rakétákat és így a tank képes ellen-lövedékek kilövésével elhárítani a becsapódásokat. A harckocsi-parancsnok taktikai sisakjába egyébként egy speciális kijelző van építve, mely összeköttetésben áll a harckocsi környezetét 360 fokban pásztázó kamerával, így a kezelőszemélyzet mindig tudja, ha a járművet bármi (vagy bárki) megközelíti. Ez különösen az Izraelben gyakori városi harcban fontos. Jelenleg a zsidó állam rendelkezik a nyolcadik legtöbb harckocsival a Földön és a közel 3 ezer izeaeli tank túlmyomó része Merkava. Az ország védelmét tökéletesen biztosítják.

A Merkava IV. egy modern, nagy tűzerejű, jól páncélozott, korszerű fegyverrendszerekkel ellátott és XXI. századi elektronikával felszerelt kimagaslóan jól teljesítő elhárítórendszerrel rendelkező harckocsi. Posztom végén hozzáteszem: szerintem jelenleg a legjobb a világon, vagy legalábbis az egyik legjobb. De mindenképp személyes kedvencem, különleges megjelenése, nagy tűzereje, méretes küzdőtere, elektronikája illetve védelme miatt. Nézzük a képeken (forrás):

merkava_c.jpg

merkava_d.jpg

merkava_e.jpg

merkava_g.jpg

merkava_belso.jpg

merkava_rajz.jpg

merkava_type.jpg

 Harmat Árpád

Ha érdekesnek találtad a posztot, várunk Facebook oldalunkon is! 

pervenimus_2kocka.jpg

Pervenimus.blog.hu

2020.03.01.21:02

A bejegyzés trackback címe:

https://pervenimus.blog.hu/api/trackback/id/tr8615498730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

százados 2020.03.02. 06:26:34

Az biztos, hogy impozáns "nagyvas", főleg a IV-es tipus, a sajátos torony-kialakításával. Az izaelieknél annyi az éles bevetés, hogy gyorsan tesztelhetőek a fegyverek, így a harckocsik is. A sok városi küldetés mellett az elektronika is rendesen bizonyíthat. :)

Buchhalter 2020.03.02. 16:33:45

Kíváncsi lennék,hogy egy Török támadást is kivédenének ezekkel. ki tudja mit hoz a jövő? Törökország egyre merészebb húzásokat produkál.Hol a NATO hol az Oroszok segge lukát nyalja.Sokszor pedig a Palesztin nép megmentőjeként akar tetszelegni.Ráadásul régiós nagyhatalom szeretne lenni.A lépéseket már meg is tette : katonai csapatok Líbiában,Irakban és Szíriában. Belföldön a Kurdok szisztematikus likvidálgatása.Ciprusnál erőszakos bányászkodás mások felség vizein.Lásd Görögország és Ciprus, de már belegázolt Egyiptom érdekszférájába is.Legújabb húzása a török lófarkaknak az EU zsarolása a menekültekkel.Erre már Görögország és Bulgária is bepipult.Szóval az ALTAY tank szerintem kínosan leszerepelne A Merkava IV-gyel szemben ,de lehet a régebbiek is elbánnának vele.

Argus_ 2020.03.02. 16:46:28

@Buchhalter: Papírforma szerint a török hadsereg erősebb az izraelinél. A globalfirepower listáján a török a világ 11. legerősebb hadserege, az izraeli pedig a 18. A térségben egyébként a sorrend úgy néz ki:

1.Egyiptom (9. hely)
2. Törökország (11. hely)
3. Irán (14. hely)
4. Pakisztán (15. hely)
5. Szaúd-Arábia (17. hely)
6. Izrael (18. hely)
7. Egyesült Arab Emírségek (45.)
8. Irak (50. hely)
9. Jordánia (72.)
10.Jemen (74. hely)

Ennek dacára se Egyiptom, se Törökország nem nagyon boldogulna Izraellel a vadászgép állománya, harckocsi-parkja és elhárítórendszer miatt.

Buchhalter 2020.03.02. 17:27:08

@Argus_: szerintem a gyors reagálású erők is óriási veszteséget tudnánk okozni Izraeli részről a Törökök kárára.Főleg,hogy Erdogan és pereputya kvázi 2016-ban lefejezte a hadsereg vezető réteget és akiről úgy gondolták nem megbízható az repült a börtönbe,vagy "véletlen " baleset érte.

nts 2020.03.02. 17:27:27

@Buchhalter: Erdogan nem hülye, csak egy igazi rohadék. Addig soha nem merészkedne el, hogy háborúba keveredjen Amerikával. A gazdasági szankciók miatt néhány nap alatt csődbe menne a gazdasága, aztán, ki tudja harcolnának-e a katonái, ha 10 milliárdos lírában kapnák a fizetésüket, de azzal is csak a hátsójukat tudnák kitörölni, mert másra úgysem lenne jó?

kolomparlole1114 2020.03.02. 21:55:12

@nts: A törökök ellen a legjobb megoldás a kurdok felfegyverzése lenne, és hagyni hogy kikiáltásk végre a saját államukat. Egyszerűen le kéne cserélni az iszlám törököket a térségben egyedüliként (a zsidókat leszámítva) kulturált kurdokra, és őket venni be szövetségesnek. A törökök már inkább ellenségként viselkednek mint szövetségesként, küldik ide az inváziós előörsüket (migránsok), hasonlóan barátságos ellenlépéseket kéne neküónk is tennünk. Minél hamarabb fogjuk fel hogy a kurdok a valódi szövetségeseink, annál jobb nekünk.

Szaúd-Arábiát, a terrorállamot is lecserélhetnénk inkább Iránra, csak az Izraellel kibékülésre kéne rávenni őket, cserébe vihetnék Irakot, Szíriát, meg fél Arábiát.

ProsTata 2020.03.02. 21:56:59

A cikk egy fontos tulajdonságát nem írta le a Merkava sorozatnak, pedig ha valamitől egyedi, akkor ettől az!
Az izraeliek gondoltak egy nagyot és a motort berakták előre.
Ezzel két legyet ütöttek egy csapásra. A személyzet védelme egy hatvánnyal javult és a harci helyzetben fontos lehet, mennyire érzi magát biztonságban valaki. Jó példa erre például a T-72-esek, bár egy Merkava természetesen minden szempontból más kategória!
Másrészt az említett plusz 6 személy részére támadt hátul egy "tárolóhely". És nem csak a személyeket szállíthat, vagy sebesülteket menekíthet ki, de ellátmányt és utánpótlást is szállíthat.
Nekem is nagy kedvencem ez az izraeli batár, már ha fegyverekről fegyver rendszerekről el lehet mondani, hogy "kedvenc"!

korxi 2020.03.02. 21:57:27

A posztból az maradt ki, ami tudomásom szerint a Merkava elsőszámú védjegye: a motor elől van, és mögötte foglal helyet a személyzeti tér.
Ez egy koncepcionális újítás és egyenesen következik az izraeli katonai doktrínából: az élőerő az, amiben az izraeli hadsereg mindig is hátrányban volt és lesz a környező arab tengerrel szemben, ezért ez számít a legfontosabb (legnehezebben pótolható ezért legjobban védendő) tényezőnek.
Az elöl levő motor a frontpáncél mögött afféle plusz védelem a szemből érkező lövedékek ellen, másrészt ezzel együtt lehetővé vált az is, hogy a hk hátuljára kinyitható ajtót tegyenek. Ezáltal pedig egyrészt viszonylag gyorsan el lehet hagyni a sérült/kigyulladt harckocsit, másrészt hordággyal együtt be lehet tenni sebesült(ek)et.

kewcheg 2020.03.02. 21:57:38

Sajna 1920-ban el lett kurelva a török kérdés, akkor bele lehetett volna őket tolni Mezopotámiába, csak sajnos nyugati pártfogóik nem szerették volna hogy Konstantinápoly görög vagy orosz város legyen...Most lehet inni a levet száz év múlva....

lutria 2020.03.02. 21:57:47

Az a körkörös radar védelmi rendszer milyen ellen lövedéket lő ki ami hatástalanít egy rakétát vagy egy másik tank lövedékét és honnan lövi ki őket?

Pierr Kardán 2020.03.02. 21:57:59

Töltő(kezelő) van ebben a harckocsiban? Miért? A 70-es évek (T72-es hk.) óta az orosz tankokban nincs töltő, automatikus töltőrendszert használnak. Jobb is az automatikus töltőrendszer, annál kevésbé fordulhat elő, hogy a töltőkezelő nem olyan típusú lőszert lök be a lövegbe, mint amilyet a parancsnok kér...

]{udarauszkasz 2020.03.03. 06:36:56

53ban Ausztriaban, 56ban Magyarorszagon par hadtest ilyenekbol megmutatta volna az oroszoknak, merre van a kijarat hazafele...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.03.03. 06:37:18

"Az elsődleges fegyverhez francia, német és amerikai NATO lövedékek is kompatibilisek."

Bocsánat a kukacoskodásért, de ebben a mondatban "lövedékek" helyett inkább a "lőszer" lenne helyénvaló. Ettől eltekintve korrekt írás, köszönet érte.

molyos1 2020.03.03. 06:37:28

@ProsTata: A cikkből: "Mivel a dízelmotor szokatlan módon a harckocsitest elejébe került, nagyobb védettséget kapott a kezelőszemélyzet és nagyobbá vált a küzdőtér is hátul. "

ProsTata 2020.03.03. 06:38:34

@Pierr Kardán:
Mert egy lövés is elég! :-)
A T-72 automata töltő rendszere nem olyan megbízható dolog. Gyakran megakad, ami egy harci helyzetben azért nem szerencsés dolog. Pláne, ha egy 2 km távolságból is tűpontos Merkava-val akad össze..
Egyébként érdekes a T-72 tervezési filozófiáját összevetni a Merkava-val.
A T-72-ben elől van a két üzemanyag tartály, köztük ül a vezető! Ezt még lehet fokozni, a T-72-ben a tartalék lőszer egy része az üzemanyag tartályon van. Ráadásul a lőszer típusa miatt eleve nagyon tűzveszélyes.
Látványos videók vannak róla, hogy mekkora robbanással jár egy T-72-est érő közvetlen találat. A személyzetnek az esetek 90%-ában esélye sincs a túlélésre, de még a temetésre sem...
Hogy lássátok miről van szó_
www.youtube.com/watch?v=yyUfwCppl9I
www.youtube.com/watch?v=YZ7rkOHNaik
Ezzel szemben mg a korábbi Merkava 2-esek és 3-asok esetében még a legmodernebb RPG 29 verziók is csak 50%-ban ütötték át a páncélzatot. A 2006-os háborúban 50 Merkava harckocsit ért találat. 25 esetben sikerült a páncélt átütni, ebből végül 19 semmisült meg. Az kezelőszemélyzet veszteségről nincs pontos infó. Összesen 30 főt vesztettek, de ebben benne van, hogy 6 harckocsi nem találat miatt semmisült meg, hanem egyenként 300-500 kg-os aknára futott.

Jadeite 2020.03.03. 06:39:03

Nekem is nagy kedvencem a tank, azonban a motor a közhiedelemmel ellentétben minimális védelmet nyújt (de inkább semmit), mivel egyrészt a legtöbb találat nem szemből érkezik, másrészt egy olyan lövedéknek, ami átjut a frontpáncélzaton, a motor - már csak az anyaga miatt is - olyan, mint kardnak egy papírlap. Egyébként a 4 emberből (töltővel) álló személyzetnek is megvannak az előnyei, nem véletlen, h a legtöbb nyugati tank nélkülözi az automata töltőberendezést. Megbízhatóbb, ráadásul a karbantartásban és a tank körüli teendőknél is jól jön a plusz ember.

gtri 2020.03.03. 06:39:16

@lutria:

Erről a védelmi rendszerről van szó (1:21-nél látható részletesebben):

www.youtube.com/watch?v=6uD84dG-JAY

Hasonló orosz fejlesztés is van (és gondolom minden jelentősebb hadsereg fejleszt hasonlót). Ezen a felvételen talán jobban nyomon követkető a működése (1:43-nál nagyon szép lassított felvételen látszanak az orosz verzió részletei):

www.youtube.com/watch?v=DoN8HNWhS60

gigabursch 2020.03.03. 06:39:25

Hogy jó tank, az kétségtelen.
Hogy a legjobb-e? Gyakorlatilag nincs konkrét összehasonlító adat, mert annyira titkos.

degreen 2020.03.03. 09:47:58

Izrael párszor már nála sokkal erősebbeknek is odatett :)

degreen 2020.03.03. 09:48:08

@nts: Az a baj, hogy Amerika kezd kihátrálni a világ rendőre szerepből... Ki tudja mit meg nem engednének ennek a.... Lásd Ukrajna, kb senki nem foglalkozik vele,a ruszkik simán bementek.

degreen 2020.03.03. 09:48:19

@ProsTata: Nekem az orrmotorosokkal mindig az a bajom, hogy átütik a páncélt, akkor a meghajtó erő vész oda, ergo a tank áll, és utána simán ki lehet céllövöldézni.

felhőkergető 2020.03.03. 09:48:26

én úgy tudtam, hogy nem dízel, hanem gázturbinás... de lehet, hogy tévedek.

gigabursch 2020.03.03. 09:48:39

@ProsTata:
Ezt nem is értem.
Kilőnek egy tankot és a többi meg áll ott, mint f@sz a nudistastrandon.

Se nem mennek előre, se nem hátra, csak moziznak...

Felvilágosítana valaki?

ProsTata 2020.03.03. 09:49:28

A@Jadeite:
A legtöbb kritikus találat szemből érkezik. Nem véletlenül minden tankon itt a legerősebb a páncélzata, itt a leglaposabb a szöge.
Ahogy "gtri" linkelt videóján is látod, a modern tankok már tele vannak pakolva érzékelőkkel. Sőt még kicsit becsapós is a videó! Nem a rakétát észleli először, sokkal előbb tudomást szerez a támadásról!
A mai harckocsik nagy távolságból, jellemzően 1,5-2 km körüli távolságból próbálják a célt megsemmisíteni. Ilyen távolságból a tisztán optikai célzás már megbízhatatlan, ezért lézeres távolságméréssel, sőt akár célmegjelöléssel stb dolgoznak.
Ezzel párhuzamosan azonnal érzékelik, ha célba vették őket. Már akkor védekezhetnek, amikor érzékelik a lézert.
Ilyenkor a torony azonnal a lézer irányába fordul. Ennek előnye, hogy találat esetén a torony front része a legjobban védett, másrészt azonnal válaszolhat a támadásra. Szintén opció, hogy azonnal ködgránátokat lő ki és helyet változtat. Egy páncéltörő rakéta a távolságtól függően nagyjából 3-5 másodperc alatt ér célba. Mindent összeszámolva körülbelül ennyi idő van védekezni. A modertn elektronika ilyenkor megfizethetetlen.
Az esetleg oldalról érkező találat így a torony front részével találkozik, illetve lejjebb a lánctalpak vonalában inkább rongálni tud (mozgásképtelenné tenni), mint kilőni. Ezért van az, hogy a harckocsizók szeretnek úgy támadni, hogy az oldalukat mutatják a magukat beásó ellenségnek és toronnyal rájuk fordulva tűz alatt tartják őket:
www.youtube.com/watch?v=putRj-2hP2Q

Visszatérve az előre helyezett motor védelmi értékére, annak elsősorban nem a nagy távolságból kilőtt kinetikus lövedékek ellen kell védeni, a fentebbiek alapján sem. Ez ellen is véd, de nem ez a fő cél! Az akár vállról indított kumulatív rakéták elleni védelemben van igazi szerepe. Ezeket gyakran optikai célzással küldik kis távolságról, ami miatt a védekezés lehetősége behatárolt.
A motor a Merkava-ban külön oltórendszert kapott és konstrukciója alapján a túlélő képessége lehetővé teszi, hogy visszavonuljon, mielőtt végleg leáll. A motor cseréje meg olcsóbb, mint a teljes harckocsi és főleg a személyzete.

Abban igazad van, hogy a Javelin és a hasonló elven működő páncéltörő rakéták ellen ellen a motort bárhova rakják, nem fog védeni. Ezek a rakéták a cél előtt felemelkednek és szinte függőlegesen csapódnak a harckocsiba, ahol a legvékonyabb a páncélzat, sőt speciális kialakításukkal a reaktív védelmet is kiiktatják:
www.youtube.com/watch?v=Ovxz1_hPJKQ

ébrenjáró 2020.03.03. 09:49:36

A Merkava egyik legszimpatikusabb tulajdonsága a személyezet megóvását előtérbe helyező építési filozófia. A gépet lehet pótolni, az emberteket nem. Hátul van egy menekülőajtó a személyzetnek. Inkább rakták előre a motort, vállalva, hogy a tank mozgásképtelenné válik, de a személyzet hátul kimenekülhet.
Ez biztos jelentősen javítja a személyzet morálját is, mert azt üzeni, ha baj van, a gépet hagyjuk veszni inkább és téged próbáluunk megmenteni.

yerico1 2020.03.03. 09:49:52

@ProsTata: A raktérben jellemzően egy 60 mm-es aknavetőt szoktak vinni némi lőszerrel. Gyalogság ellen hatásosabb, mint a fő 105/120 mm-es fegyverzet.

yerico1 2020.03.03. 09:50:11

@gigabursch: Gyakorlatilag mi az, hogy a legjobb? Amíg nincs definíció erre, nincs legjobbb sem. Fegyverzete teljesen átlagos, páncélzata, motorja is, IED védelmén talán már csiszoltak sokat. Elektronikát meg nehéz összehasonlítani, ebben szinte mindenki fejlett, de a Leclerc-et mondják a legjobbnak. De ugye mindenki ismeri az autókból a francia elektronika fogalmát is. APS is van többféle is, oroszoknak, németeknek, amerikaknak, ezeket is nehéz összehasonlítani, és gyakorlatilag csak a gyártói adatok elérhetőek, amik biztosan cseppet sem részrehajlóak.

Serény Vélemény 2020.03.03. 13:04:30

@yerico1: Amikor a németek a II vhban lerohanták a franciákat, meglepve tapasztalták, hogy a francia harckocsik _sokkal_ jobak voltak, mint az ő harckocsijaik, főleg páncélvédettség területén.
De a koncepció, ami alapján bevetették a francia tankokat sokkal rosszabb volt, ezért a franciákat végül is lenyomták a németek. És aztán később sem indították be a francia hk gyártást a németek, ezzel ellentétben cseh 38t tankokat alkalmaztak oroszország ellen...

gigabursch 2020.03.03. 13:05:03

@yerico1:
Ezt mondom én is.
Hogy a legjobb-e, ahhoz nincs adat. Hogy a legjobbak közt van: Kétségtelen.
Mindenesetre nem ülnék egyikben sem, amikor ezt tesztelnék.

Ami a francia elektronikát (meg annak üzemi fikázását) illeti:
Tudom, hogy errefelé, ahol a német autók a szenttehenek és üzemi dolog szidni a francia autókat, de arról nem a francia autók tehetnek, hogy a hazai szakoktatói gárda német kocsikra lett berendezve, de valójában ahhoz sem ért.
Persze a franciák híresen hülyék, de attól még saját technológiájukkal balesetmentesen üzemeltetnek atomerőművet, TGV-t, miegymást. Biztos tök hülyék és minden rossz, ami francia...

OFF: Persze ezzel egy kutya az olaszok megítélése.
Csak épp a 24 éves Lancia Dedrám, amiben bő 600 ekm van (egy óracsere volt nálam, meg még ezen kívül ki tudja mennyivel hozták be, szóval lehet ez több 100-200 e km-rel is) összes elektromos gondja, hogy nem megy a hátsó ablakfűtésben az egyik szál és néha a klíma elfelejt bekapcsolni. Ez azért komoly probléma 24 év után ennyi terheléssel (15 éve nálunk van, értelmetlen eladni. S helyenként már rohad a küszöb.). Amúgy eddig a gyári Magnetti-Marelliből még semmi nem ment el. Ezzel szemben a gyári Bosch gyújtáskábelekből (5-ből 3 (öt, mert ugye van egy a trafó és az elosztó között is) "eresztett", a gyújtáselosztó meg eldobta a grafitját. Utána meg a nóném azóta is teszi a dolgát. Szóval a híres(en szar) német technika miatt térdelt le egyszer a vas, de nyilván "szarolasz")
Szóval a sztereotípiákat tessék hátrébbhagyni. Köszönöm!

gigabursch 2020.03.03. 13:05:15

Nekem az lenne a kérdésem, hogy a (fél)sivatagi harc nem éppen a lánctalpak és kerekeik kedvenc közege - már ami a kopást illeti.
Hogyan oldják meg ezeknek a kenését, zsírzását - vagy abszolút száraz üzemmódra vannak kitalálva ezek a vasalkatrészek?

Audianer 2020.03.03. 13:05:46

Én egykori harckocsizóként állítom, hogy sokkal jobban járnánk a Merkava rendszeresítésével mint a Leopard-2-vel de hát sajnos a zsidók nem adják. Tudtommal eddig még senkinek sem adtak el belőlük, még a régebbi modelleket is megtartották maguknak. Micsoda előny már az is, hogy egy félrajnyi bakát magával cipelhet?! Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy négykocsis harckocsiszakasz magával tud vinni szinte egy teljes lövészszakaszt! Fasza járgányok, az biztos!

Buchhalter 2020.03.03. 13:06:19

@yerico1: @ébrenjáró: @ProsTata: @gigabursch: @százados: @Argus_: @nts: itt egy link : www.trt.net.tr/magyar/tersegi-hirek/2020/03/03/akar-a-rezsim-2557-katonajat-tettek-artalmatlanna-a-sziriai-idlib-tersegeben-1370206 ti ehhez úgy őszintén mit szóltok? Én a felét se hiszem el.Ja kilőtték a Szírek 135 tankját.Kérnénk fotókat független hírügynökségektől! Ma is elesett egy török katona és arról laposakat hallgatnak ,hogy másik 5 Líbiában halt meg.Mit is keresnek ott? Szerintem az Erdogan féle Törökország egy olyan útra tévedt amiből hamarosan nagyon rosszul fog kijönni.Gazdaságilag biztos.Emlékszem ,amikor 2014- ben ott nyaraltam ,a Lírát 125 Ft-t váltottam.ma megkapod 48 Ft-t és volt infláció nálunk is.

gigabursch 2020.03.03. 13:51:35

@Audianer:
Ezt nagyon sokan mondták és ugyanezt tették hozzá.
A zsidó állam nem hajlandó kiadni a Merkavát.
Ennek több oka is lehet, a legfontosabb, hogy nem akar technológiát kiadni, másrészt meg PR szempontjából is jól sül el a dolog, mert rejtélyes. Emellet, ha mégis kimegy bármi infó, akkor az elhárítás tudja a feladatait.

Természetesen innen ülve ha hét anyám lenne, se tudnám megmondani, hogy melyiket igen és ha igen, inkább miért ne.
Az biztos, hogy - ahogy fentebb belinkelt videók mutatják - nem az a kérdés, hogy hogyan tud lőni egy ilyen eszköz, hanem az, hogy hogyan tudja magát automatice megvédeni, hogy egyáltalán lőhessen.

Az is biztos, hogy a Leopard jó gép. De az ördög mindig a részletekben rejlik.
Merkavával vsz idehaza nem fog találkozni. De egy tank esetében a sok pici gyalogos a nagy kérdés, nem pedig egy másik hasonló kategóriájú nagyvas.

Audianer 2020.03.05. 16:42:29

@gigabursch:
A kenés szinte légmentesen meg van oldva ez manapság már nem jelent problémát, hiszen alkalmasak ezek vízalatti átkelésre is. A lánctagok pedig gumiperselyesek - azaz a lánccsapszeg többnyire hatszög keresztmetszetű és a perselyek gumifelülete csúszik a lánctag furataiban. Kopásuk (mármint a gumiperselyeké) esetén elég csak újraperselyezni a lánctagot.

ProsTata 2020.03.05. 16:42:51

@degreen:
Ha átütik a frontpáncélt, ami ugye a mai kumulatív lőszerekkel, vagy kinetikus rakétákkal is megoldható, akkor sem fog a farmotoros tank elsomfordálni a találat helyszínéről. Valószínűleg nem lesz aki elvigye...
Írtam fentebb, hogy a kinetikus lőszer, ami egy nagy tömegű fém nyílhegyhez hasonlítható, átmehet a motoron is. A Merkava azonban városi harcra is alkalmassá van téve, amihez a lövészek szállítása nagyon jó, fedezhetik a harckocsit és az őket viszont egy városi pozíció elfoglalásakor. Másrészt a városi harcban nem a kinetikus találat a jellemző, itt az egyeduralkodó páncéltörő fegyver a kumulatív rakéta. Ez ellen már nagyon hatásos a több rétegű páncélzat. Itt az egyik réteg a motor. A motort az izraeliek úgy tervezték meg, hogy sokat kibírjon. Először is az esetleges tüzet az oltórendszer eloltja és jó esetben a Merkava még ki tud hátrálni a szorult helyzetből. Ritkán marad ott. Vannak feljegyzések, hogy volt olyan Merkava, amelyiket megszórták és ennek ellenére vissza tudott vonulni három bekapott RPG-7-es találattal. Ámbár az én véleményem, hogy ehhez már nagy adag szerencse is kellett...
Nem tudom, mennyire ismered a kumulatív páncéltörő fegyverek működési elvét?
Az ilyen típusú leggyakoribb orosz RPG-7 csúcsán lévő gyújtó viszonylag kis ellenállásra is begyújtja a töltetet. Az ebben lévő töltet egy szinte plazma állapotú olvadt réz sugarat indít el, ami akár 600-800 mm tömör acélon is vidáman a másodperc ezred része alatt átolvassza magát. Teljesen mindegy a becsapódás energiája, akár kézigránátként is működik az elv. A rézsugár a harckocsi belterébe jutva pedig azonnal mindent meggyújt, ami éghető. Embert, üzemanyagot, lőszert. Ezért vannak ezek a látványos kiégések, robbanások.
Van a kumulatív fegyvereknek egy rákfenéje. A töltet begyulladásának pontosan akkor kell történnie, amikor az áttörni kívánt fémfelületen van a a gyújtó, mert a rézsugár ide van fókuszálva. Ha közben légrés van, akkor a légrésen túl jó eséllyel legfeljebb megpörköli a következő réteget, átütni már nem fogja. Ha egy mm-es acéllemezen akarsz átlőni vele, akkor már pár cm légrés esetén is a mögötte lévő valódi páncélzat gond nélkül elviseli a találatot!
A harckocsik oldalán, elején ezért akasztgatnak mindent kívülre, hiszen ez csökkenti a kumulatív fegyverek számára hatásos találati felületet.
Ezt azért írtam le, hogy érthető legyen:
Szintén feljebb linkeltem és magyaráztam, hogy a harckocsik akcióban és nyílt terepen az oldalukat szeretik felkínálni, ráfordított toronnyal. Ma nem jellemzők a II. vh-s frontális támadások. Vártosban azonban egy böhöm nagy tank nem tud kifordulni. Kénytelen szemből fogadni az ellenséget. A városi gerilla szemből ráküld egy kumulatív rakétagránátot a Merkavára. Annak frontpáncélját átüti, de azon túl a motortérben már nem rombol, legfeljebb tüzet okoz. Ezek a motorok még akár km-eket elmennek motortűzzel is, pláne, ha eloltja magát.

ProsTata 2020.03.05. 16:43:05

@gigabursch:
Ezek T-72 esek a videókon. Ezeket végképp nem városi harcra találták ki. Őszintén szólva sajnálom azokat, akik ezeket vezetik, ha megérdemlik, ha nem.
Egy magányos fedezet nélküli T-72 a városban abszolút préda. Mint nálunk 56-ban a T-34-esek. Még csapatban is elég védtelenek, de mégis ez kínál több védelmet a számukra, ha együtt maradnak.
A fedezetet adhatják adhatnák gyalogos lövészek, vagy másik tankok.
A videókon valószínűleg "gyülekezési pontokon" támadják a felkelők a harckocsikat, vagy "pozícióban" voltak, valamilyen stratégiai jelentőségű kereszteződést, esetleg magaslatot biztosítottak többed magukkal.
A magaslaton lévőt irányított rakétával végezték ki, a városit simán optikai célzással semmisítik meg gyakorlatilag felülről. A T-72 felülről legendásan védtelen.

kolomparlole1114 2020.03.05. 16:43:16

@Buchhalter: Fel kéne venni a kesztyűt a törökökkel, és védelmi sarc kifizetése helyett megmondani nekik hogy ha ideküldik a migránsokat, akkor a kurdok EU-s fegyvereket kapnak, és elismerjük az országukat. Egyből megszűnne röszkei kopogtatás.

kolomparlole1114 2020.03.05. 16:43:23

@degreen: Ha a motor helyett a sofőrt lövik ki elsőnek az mennyivel jobb? Utána KITT vezeti a tankot, vagy majd berohan a pálya széléről valami tartalék sofőr és vezet tovább? :)

kolomparlole1114 2020.03.05. 16:43:28

@Jadeite: Pl. el lehet küldeni cigiért. :D

kolomparlole1114 2020.03.05. 16:43:34

@kewcheg: Pedig Bizánc kezdettől fogva görög város volt.

gigabursch 2020.03.05. 16:43:39

Ha már van itt ennyi ember, aki +- ért is hozzá:
Egy A-10 vagy Ka-52 jellegű gép az ilyen tankok legkomolyabb ellenfele a levegőből.
Az azokon található gépágyúk, rakéták és egyéb kilőtt támadófegyverek ellen hogyan tud védekezni egy (ilyen) tank?
Tehát nem arra gondolok, hogy lelövi a repcsit, hanem arra, hogy már jön felé a levegőben a cucc...
Meg az is kérdés, hogy urán vagy wolfram magvas cuccokat képes vajon felőrölni a fenti videók szerinti aktív védekezés?

Előre is köszönöm a fejtágítást!

százados 2020.03.05. 17:00:38

@gigabursch: A Merkava IV védelme, vagyis a Trophy működési elve leginkább az Izraelt védő Vaskupolához hasonlít: a rendszer a tankon elhelyezett radarok jelzései alapján kiszámolja a lövedék röppályáját, és egy sörétes lövedékhez hasonló töltettel még a becsapódás előtt semlegesíti azt. Túljárni az eszén szinte lehetetlen, hiszen amellett, hogy hajszálpontosan céloz, a másodperc törtrésze alatt képes reagálni a közelgő veszélyre.

Az viszont igaz, hogy mindez leginkább a földről kilőtt rakétákra igaz. Repülők támadásaival szemben kevésbé. Bár erről alig találni az interneten anyagot.

gigabursch 2020.03.11. 07:13:56

@százados:
Pontosan ezért kérdeztem a gêpágyút mert egy Vulcan jellegű gépágyú urán v wolfrám töltettel olyan sűrű, hogy azt ezekkel az ellentöltetekkel nem lehet bírni, ráadásul ez nem is robban, hanem egyszerűen beszakítja a páncélzatot a maga száz lövés másodpercenkénti sorozataival.

gigabursch 2020.03.11. 07:14:08

@degreen:
Miért baj?
Senki nem bízta meg vele, ráadásul nem is kívánják, nem is üzlet és rossz nemzetközi PR-ja is.

Túlélő_ 2020.04.18. 21:14:01

Nálam is a Merkava az abszolút első. A legjobb ma gyártott harckocsi.
süti beállítások módosítása