Alig 40 felettiként talán furcsán hangzik az ember szájából, hogy „a mai fiatalok”, de tanárként és a tizenéves korosztályok tagjai közt gyakran mozgó középkorú értelmiségiként, illetve korábbi munkahelyi vezetőként talán mégis megengedhető ennyi fraternizálás, ha valamiféle általános megállapításra készül az ember. Mert tény, hogy egyre többen veszik észre – idősebbek, középkorúak, vezetők, szociológusok – hogy a mai tizen-, huszonévesek több tekintetben problémásabbak a korábbi generációknál. Szándékosan nem használom a Y és Z generációk elnevezéseket, mert nem értek egyet ezeknek a nyugatról érkező fogalmaknak a szerintem túl szélesre „szabott” meghatározásaival. (Úgy vélem napjainkban már nem lehet 20 éves idő-intervallumokban azonosságokat feltételezni egy-egy korosztálynál, mert felgyorsult világunkban sokkal életszerűbb a mindössze 10-12 éves időszakok tagjainak csoportokba sorolása, hiszen ennyi idő elteltével újabb és újabb összetartozások alakulnak ki, melyek alapjaiban határolják el tagjaikat az előző korosztályoktól.) De visszatérve az alapkérdésre: miért veszik észre egyre többen - és főleg mely dolgokban érik tetten - a mai tizenévesek és huszonévesek nagyon eltérő gondolkodásbeli és viselkedést érintő elkülönülésüket? Rövidebben: mi a baj velük?

Ha valaki sokat van fiatalok közt és mondjuk főleg a 14 és 24 közti korosztályt ismeri – mely a régi (szerintem hibás) besorolás az Y generáció végének és a Z generáció kezdetének tart, és akiket én Y/2 generációnak nevezek – akkor három olyasmire figyel fel, ami nagyon szembeötlő probléma. Az első a találékonyság vagy talpraesettség alacsony foka, a második az érdeklődés (bárminemű, de főleg általános érdeklődés) hiánya és végül az alaposság vagy precizitás hihetetlenül alacsony szintje. Rögtön hozzáteszek két dolgot: az egyik, hogy NEM elsősorban az elit-iskolák kimagaslóan jó képességű tanulóiról van szó (akik 15 évesen már két nyelven beszélnek folyékonyan, miközben színjeles átlaggal tanulnak az ország első 20 legjobb gimnáziumában), hanem a teljesen átlagos magyar középiskolásokról, akik átlagos gimikbe, szakközepekbe és szakmunkásképzőkbe járnak vagy pályakezdőként dolgoznak első munkahelyeiken. (Bár az említett iskola-elnevezések idéntől már nincsenek „forgalomban” azért a legtöbben még mindig így tudjuk beazonosítani legkönnyebben az egyes iskola típusokat.) A másik, amit hozzátennék mielőtt az „általánosítás bűnével” megvádolnának, hogy természetesen nem lehet minden 14 és 24 közti magyar fiatalt „egy kalap alá venni” és en bloc jellemezni, hiszen temérdek a kivétel.; ugyanakkor „a kivétel erősíti a szabályt” cicerói elvének jegyében mégis felfedezhetőek az említett viselkedési és gondolkodási anomáliák. Hozzáteszem még: saját megfigyeléseim önmagukban nem igazolnák a fentebb leírt három, fiataloknál megfigyelt jelenséget, de kiegészítve kollégáim, barátaim, ismerőseim észrevételeivel és kibővítve a médiában (pl. más honlapokon) leírtakkal azt gondolom igenis releváns az egész.

Miről is van szó konkrétabban? A mai tizenévesek, különösen az Y/2 korosztály (1990 – 2002 között születettek) tagjai elvétve talpraesettek, szinte alig érdekli őket valami és az alaposság egyáltalán nem jellemzőjük. A talpraesettségbe beleértem a találékonyságot, a kreativitást, az ötletességek, a probléma-megoldás sokszínűségét, az életrevalóságot és még millió más dolgot, melyek a köznyelvben „dörzsöltekké” és valódi túlélőkké tehetnek bennünket. De ide tartozik a küzdőszellem, az életösztön és az élni akarás is minden értelemben. Küzdeni az iskolában – a jobb jegyért, a társak és tanárok tiszteletéért – a munkahelyen az elismerésért, az előléptetésért, az életben pedig az érvényesülésért. Aztán ott van a második dolog, az érdeklődés hiánya. Tanárként és korábban munkahelyi vezetőként is láttam: szinte semmi nem érdekli a fiatalok egy részét. A Facebook, az internetes kapcsolatok (jó mély kötődések lehetnek), az aktuális zenék és persze a párkeresés mellett alig-alig fér meg más az érdeklődési körük nagyon szűkre szabott „lámpafényében” melyen túl mindenütt csak sötétséget találunk. Nem kíváncsiak a világra (max ha egy pincéri állást keresnek Londonban), nem érdekli őket a politika, a történelem, a kultúra, a művészet és szinte semmi sem. És azt sem lehet mondani, hogy azért van ez így mert a nagy pénz utáni hajszában nem jut idejük csak az életfenntartásra, mert ez sem igaz. Végül a harmadik probléma: az alaposság, precizitás hiánya. Ez is kétségbeejtő és persze összefügg az előző kettővel. Nincs meg legtöbbjükben a korábbi korosztályokban még felfedezhető (és egyre inkább meglévő, ahogyan megyünk vissza az időben) igényesség az elvégzett munkával, vagy bármilyen feladat minőségével kapcsolatban. De nyilván ezzel a bizonyos alapossággal – precizitással és ennek hiányával függ össze az alázat és tisztelet elhalványulása is. Hiszen csak akkor tudunk precízek lenni, ha alázat is akad bennünk azzal kapcsolatban, amit csinálunk. Ha tiszteljük magát a feladatot, és ha tiszteljük a többi embert is. Ezen a téren is nagyon komoly gondok vannak, amit a legtöbben érzünk is, akik ezekkel a fiatalokkal dolgozunk bármilyen minőségben is.

Érdekes kérdés, hogy milyen tényezők állhatnak az egész mögött, és nem nagyon hiszem, hogy találnák mindenre magyarázatot adó válaszokat, de egy biztos: nagyon nem jó ez a mai Magyarországnak. És nagyon nem jó az idősebb generációknak, szülőknek, nagyszülőknek, munkahelyi vezetőknek, az országnak. Milyen emberek, milyen választópolgárok, magas színvonalon dolgozó szakemberek, felelős szülők, tudatos értelmiségiek lesznek ezekből a gyerekekből, ha nincs meg bennük az alaposság, az alázat, a találékonyság, a prezicitás, a kreativitás és az érdeklődés a világra nyitott gondolkodással kiegészítve? Kényelmetlen gondolatok ezek tudom, de megoldandóak is egyben. Azt hiszem mindannyiunk számára.

Facebook oldalunk