III. Béla királyunk Mátyás templomban lévő sírhelyének és maradványainak 2013 óta zajló vizsgálata kapcsán merült fel újra sokakban a kérdés: milyen eredetű nemzeti király-dinasztiánk és milyen ősi népektől eredeztethető a magyarság? Bár sok kiváló magyar történész foglalkozott már a témával (pl. Róna-Tas András, Győrffy György, Kristó Gyula, Veres Péter, László Gyula, Tóth Sándor László ... stb) valójában nincs igazi konszenzus a kérdésben. Maguk a források is szegényesek: a bizánci oklevelek, a muszlim források, az orosz évkönyvek és a magyar krónikás-hagyomány is más-más szemszögből láttatja őstörténetünk egy-egy "szeletét".  

A magyarok bejövetele /Feszty-körkép/

Történészeink pedig a forrásokra igyekeznek építeni, ám más-más prioritási sort támogatnak (egyesek a például a legmegbízhatóbbnak tűnő bizánci írásokat preferálják első helyen, mások meg szinte kritika nélkül fogadják el, a korszak után évszázadokkal írt és alkotott magyar krónikások írásait, így Anonymus vagy Kézai Simon gestáit). Van kutató, aki úgy gondolja, hogy néppé formálódásunk messze Ázsia belsejében történt, mások meg az Ural hegységet valószínűsítik. (Itt megemlíteném: amikor Julianus barát 1235-ben, - vagyis 340 évvel a honfoglalás után - a Volga-Káma vidékére, az Urál előteréhez utazott, ott találkozott olyan helyi emberekkel, akik még beszélték a magyar nyelvet. Vagyis azon a vidéken BIZTOSAN éltek annak idején, a IX. század előtt magyarok.)

Abban sincs egyezség, hogy Kárpát-medencébe történő vándorlásunk hogyan, mikor, milyen állomásokon keresztül zajlott. László Gyula szerint (kettős honfoglalás elmélete) például ez két szakaszban történt, először népünk első fele 670 -ben telepedett itt le, majd másodszor 895-ben a többség. A kutatók egyik része a lassú vándorlás híve, ami azt jelenti, hogy szerintük a három legfontosabb "állomásunkon", vagyis Baskíriában (Magna Hungáriában) ami a Volga-Káma összefolyásánál található, illetve Levédiában (a Don és a Dnyeper közt) és az Etelközben (a Dnyeper - Al-Duna közt) huzamosabb időszakokat töltöttünk és az egész folyamat már VI.-VII. században megkezdődött (esetleg még korábban). Ezzel szemben mások a gyors vándorlás híveiként azt gondolják, hogy a magyarság az urali vidékről való távozást követően, csak 830 körül jelent meg a Dél-orosz sztyeppén és gyakorlatilag 60 év alatt el is érte a Kárpátokat. (A bizánciak emelte Sarkel váránál, a Don partján mindenesetre csak 830 körül bukkantunk fel, legalábbis a konstantinápolyi udvar nyilvántartásai, oklevelei szerint.) 

Mindkét "tábor" elfogadja, hogy a vándorlás alatt nomadizáltunk és fontos népekkel kerültünk kapcsolatba, így a Kazár Birodalom türk népeivel, illetve más sztyeppei etnikumokkal (pl. besenyőkkel, úzokkal, alánokkal ... stb). Abban viszont megint csak megoszlanak a vélemények, hogy népmozgásunk alatt kapcsolatba kerülhettünk e az ókori szkítákkal illetve hunokkal (például már a kezdetekkor, közös őshazát feltételezve)? Ha ugyanis a források az említett népeket adott időben és helyen említik, semmi nem utal arra, hogy ugyanakkor és ugyanott a magyarok ősei is fellelhetőek lettek volna. Ennek bizonyítása még várat magára. 

Életmódunkat a sztyeppei vándorlás alatt egyszerre jellemezte a vándorló-legeltető életmód, a földművelés és a fosztogató, zsákmányszerző hadjáratok folytatása, más népek - uralkodók "szolgálatában". A környező etnikumokkal való "kapcsolatunk" tehát hol baráti volt (pl. kazárok esetében), hol ellenséges, mint a besenyőkkel, akikkel évszázadokig harcoltunk. A kazárokkal kapcsolatban egyébként érdemes megjegyezni, hogy mind a kettős fejedelemválasztás szokását (a kende és gyula választást), mind a rovásírás hagyományát nekik köszönhetjük, hiszen mindkettőt tőlük vettük át. Ugyanakkor első írásos emlékeink (amennyiben elfogadjuk, hogy valóban magyar gyökerűek) - pl. a Bodrog-alsóbűi agyagfúvóka felirata,  a Kunágotai ezüstkorsó, az Ozora-Tótipusztai ezüstedény, a Jánoshidai tűtartó, a Kiskőrös-vágóhidi kehely illetve a Környei íjmarkolat lemez feliratai - 9-10. századiak, esetleg valamivel korábbiak (a honfoglalás előtti, avar korig visszanyúlóan).

Fontos kiemelni: a kezdetektől rendkívül erős volt a törzsi partikularizáció, vagyis az egyes törzsi vezetők teljes önállóságot élveztek, szinte minden téren. Maguk dönthettek például hadjárataikról, vándorlásuk útvonaláról, letelepedéseikről és természetesen belső ügyeikről (nemzettségfők viszályairól, igazságszolgáltatásról, ezernyi más dologról). Szinte minden kutató azt valószínűsíti, hogy az Etelköz - Levédia hatalmas területein az egyes törzsek egymástól nagy távolságokra éltek és viselték saját hadjárataikat. Ez a szokás egyébként a Honfoglalást követően is megmaradt egy ideig, hiszen számtalan forrás bizonyítja, hogy a 895 és 970 közti kalandozó hadjáratokat az egyes törzsek egymástól és a központi hatalomtól függetlenül szervezték (például néha egyszerre több törzs indított különböző irányokba ilyen fosztogató vállalkozásokat). 

A sztyeppei vándorlás - akár hosszú évszázadokig tartott, akár csak 60 évig - komoly hatást gyakorolt kultúránkra, ami jelentősen megnehezíti őstörténeti kutatásainkat, hiszen bizonyos keveredés (más népek lányaival, fiaival való házasodás az együttélés alatt), illetve idegen szokások átvétele (megint csak az egy helyen élés következményeként) új elemekkel gazdagította mind genetikai térképünket, mind nyelvi-, és hagyomány rendszerünket. Már az ősi 7 törzs elnevezése is keveredést mutat, hiszen, míg a Nyék és a Megyer egyértelműen NEM türkös eredetű (vagyis lehetnek akár finnugor gyökerűek is), addig a  Kürtgyarmat, Tarján, Kér, Keszi és Jenő inkább türkös etimológiájúak. Az is érdekes változást hozott, hogy a levédiai - etelközi tartózkodásunk idején őseink egy része elszakadt a többségtől és a Kaukázus vidékére települt (szavárd magyarok), a Kárpátok felé tovább induló törzsekhez pedig a kazárok egyik törzse - a kabarok népe - csatlakozott (nyolcadik törzs). 

Összességében nem ismert sem néppé formálódásunk pontos helyszíne, sem az az etnikai közösség, melyben ez a folyamat megindulhatott. Viszont tudjuk, hogy őseink hosszú vándorlást követően kerültek a Kárpát-medencébe, mely alatt számtalan sztyeppei néppel kerültek kapcsolatba. Ezek a népelemek pedig komoly hatással lehettek nyelvünkre és szokásainkra is, sőt nagyon is valószínű, hogy genetikai keveredés is történhetett velük. Ráadásul a befolyásolás később is folytatódott, hiszen a Kárpátokon átkelve újabb etnikumokkal kerültünk  azonos életközösségbe (pl. avarokkal, szlávokkal), nem beszélve arról, hogy történelmünk ezt követő öt évszázadában kun, tatár, török, német és még vagy fél tucat más, kisebb nép keveredhetett velünk. 

Tetszik vagy sem, de Európa egyik legösszetettebb származású, leginkább keveredett genetikai adottságú népét alkotjuk. A legújabb tudományos genetikai vizsgálatok szerint honfoglaló őseink egyharmad részben ázsiai, egyharmad részben európai, egyharmad részben pedig Dél-Urál – Kaszpi-vidéki eredetűek lehettek (genetikai adottságaikban. [Kolozsi Ádám, Index 2018.03.17.] Ugyanakkor az ősmagyarság kérdése, gyökereink kutatása, legelső őshazánk beazonosítása még valószínűleg sokáig marad nyitott kérdés a számunkra. Az Árpád-Turul dinasztia vérvonalának kutatása sem biztos, hogy a helyes irány, hiszen eredeti vezetőink, királyaink rendszerint sajátos, dinasztikus kapcsolatokat építve házasodtak, politikai szempontok alapján.

Ha érdekesnek találtad, várunk Facebook oldalunkon is!

***