Dubitando ad veritatem pervenimus

Pervenimus

Pervenimus

Ki számít ma értelmiséginek? [16]

2016. augusztus 23. - Pervenimus

Sokszor szóba kerülő fogalom és gyakran emlegetett kifejezés mind a szociológia, mind a politika, mind pedig a hétköznapi élet területein az „értelmiségi” maghatározás. Néhányan kifejezetten a diplomával rendelkezőket értik alatta, ám ez a megközelítés alighanem pontatlan (és téves is). Vannak ugyanis szép számmal olyanok, akik diploma nélkül látnak el fontos szellemi feladatokat, vagy végeznek napi 8-10 órában kimagasló szellemi tevékenységet, miközben számtalan diplomás dolgozik fizikai munkakörben, a legminimálisabb elméleti tevékenységet is nélkülözve. Ugyancsak akadnak, akik az érettségihez kötik az értelmiségi „meghatározást” ez azonban még messzebb visz bennünket a dolog lényegétől.

Ha reálisan akarjuk meghatározni, hogy ma ki számít értelmiséginek, akkor nem szabad leragadnunk az iskolai végzettségnél. Álláspontunk szerint az az ember tekinthető értelmiséginek, akik életmódjában és gondolkodásában három kitételnek is megfelel. Ezek pedig a következők:

  1. ideje legnagyobb részében valamiféle szellemi tevékenységet végez, vagyis munkája megköveteli a gondolkodást, a kognitív jellegű feladatok végrehajtását
  2. tájékozott a tágabb (és szűkebb) környezete, a világ, Európa, Magyarország, illetve városa aktuális viszonyaival, ami mellett rendelkezik egy általános műveltséggel (szerzett tudással) is, mely felöleli a legtöbb tudományterület bizonyos szintű ismeretanyagát - pl. történelem, irodalom, zene, művészetek, reál diszciplinák, műszaki tudományok … stb - és amelyet a kritikai gondolkodás jegyében tud bővíteni.
  3. aktivitással éli életét olyan értelemben, hogy tevékeny részese a körülötte zajló eseményeknek illetve folyamatoknak, él politikai jogaival, végez bizonyos társadalmi tevékenységet, folyamatosan képezi, műveli magát, olvas, tájékozódik, azonosulni tud a mindenkit- vagy a többséget érintő ügyek megoldásaival (a megoldások szükségszerűségeivel), a helyi társadalom és a világ fő problémáival és van véleménye a hazai közélet kérdéseiről, amit szűkebb vagy tágabb körében meg is oszt másokkal.

Talán az első két pont nem szorul különösebb magyarázatra, viszont a harmadik meglepetés lehet sokak számára. Ugyanakkor ez az, ami miatt posztunk íródott, ez az, ami lényegessé teszi a téma megvitatását. Nem lehet ugyanis értelmiséginek nevezni magunkat, ha teljes passzivitásban, a világ elől elzárkózva éljük életünket, saját világunkba zárkózva. Sajnos ez a bizonyos harmadik pont szűkíti le ma leginkább a magyar értelmiségiek körét. Jelenleg azt mondhatjuk, hogy a diplomával rendelkező felnőtt lakosság nagyjából 20-22% -ot tesz ki (KSH adat), melynek túlnyomó része szellemi munkát is végez. Ehhez jönnek a már említett diploma nélküli értelmiségiek (talán 10-12% becsléssel) ám az egészből kivonódnak a harmadik ponttal hadilábon állók. Így a végső egyenleg alig lehet több az eredeti 20% -nál. Ez pedig elszomorító adat szerintünk.

A biztató azonban ott van, hogy Magyarország is változik. Jól teljesítünk számtalan területen és az olvasottság ugyan a nyomtatott könyveket illetően csökkent valamelyest, ám az internetes – digitális felületekkel együtt inkább bővülni látszik. (Az persze kérdés, hogy mennyire szerencsés a kettő arányának ilyen irányú és mértékű eltolódása.) A passzivitás terén ugyanakkor még mindig sok a probléma Magyarországon. Ami fontos: szembe kell néznünk azzal, hogy a többség által annyira áhított, sőt evidensnek tartott „értelmiségi lét” nem olyasmi, amit készen kapunk egy bizonyítvány átvételekor, hanem olyasmi, amiért mindig tennünk kell valamit, ami egy alapvető felfogásrendszert, gondolkodásmódot, erkölcsiséget és viselkedés-kultúrát is hordoz, éppen az említett három szempont mentén.

És tegyük hozzá még a felelősség mindennél előbbre való jelentőségét is; a felelősséget gyermekeinkért, felelősséget a világért és felelősséget a jövőért is, mely elsősorban rajtunk, értelmiségieken múlik. Na, ez az amiben nem ártana fejlődnünk!

Pervenimus

Facebook oldalunk

2016.08.23.12:20

A bejegyzés trackback címe:

https://pervenimus.blog.hu/api/trackback/id/tr1411493640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2016.08.24. 10:36:31

Értelmiségi az, aki olyan munkát végez, amiről nem lehet eldönteni, hogy jól vagy rosszul csinálja, azaz semmilyen felelőssége nincs. XD

Philip F. Queeg 2016.08.24. 10:36:54

Tíz, magát értelmiséginek tartó és gondoló közül nyolc , csak szellemi foglalkozású.

s 2016.08.24. 10:37:20

Nem értek egyet. Különösen a 3. pontban írtakkal nem: "aktivitással éli életét olyan értelemben, hogy tevékeny részese a körülötte zajló eseményeknek illetve folyamatoknak. Él politikai jogaival, végez bizonyos társadalmi tevékenységet"
Miért tenné ezt egy értelmiségi? Manapság Magyarországon az eseményekből jobb kimaradni. Igazából épp attól lenne értelmiségi valaki, hogy ezekben a szintje alatti folyamatokban nem vesz részt, meghagyva ezt a fajta tülekedést az ostobáknak.

Az, hogy ki értelmiségi, csak a halála után 200, 300 évvel derül majd ki. Nem kell annyira siettetni a dolgot, hogy már életedben kiderüljön. Hiúság volna.

Göntér László 2016.08.24. 11:05:38

Minden ember gondolkodó! Értelmiségi akkor lesz, ha gondolatait másokkal is megosztja.
Az én látomásom: Egy nagy átlátszó üveglapot tesznek a négy sarkát alátámasztó állványra. Erre az üveglapra állítanak egy lovat. Mi pedig különböző helyekről nézzük ugyanazt a lovat. Ezután megkérnek bennünket, hogy mondjuk meg, hogy milyen a ló és rajzoljuk le,az elképzelésünket. Mindenki lerajzolja azt, amit látott. Az egyik előröl, a másik hátulról, a harmadik az ő szemszögéből. Ezután, a rajzolók elkezdik egymás képeit szapulni, hogy te jobboldali vagy, te meg baloldali, pedig mindkettő ugyanazt látta, csak más szemszögből. Hiba azt hinni, hogy az én nézőpontom a helyes. Én azokat tartom igazából értelmiséginek, akik tisztában vannak azzal, hogy a valóságot ők csak a saját nézőpontjukból látják és ez a nézőpont nem általánosítható a teljes valóságra. Szerintem az ilyen értelmiségit el sem lehet pusztítani

Günther von Kastenfrosch 2016.08.24. 11:05:50

Szerintem az "értelmiségi" és az "intellektuális alkat" és a "szellemi munkát végző" fogalmak között van különbség. A 3. pont inkább a másodikat feszegeti, míg az "értelmiségi" szerintem megengedőbb. Kérdés, hogy aki szellemi munkát végez az nem automatikusan értelmiségi? Valahogy én így raknám sorba: szellemi munkát végző < értelmiségi < intellektuális alkat, ebben a sorrendben növekvő tartalommal.

Arte Peritus 2016.08.24. 11:19:18

@endike: Pont fordítva van: aki szellemi munkát végez, az elsősorban a felelősség miatt kap nagyobb anyagi megbecsülést, hiszen ő az, aki a "hátát tartja" mások munkavégzéséért (annak minőségéért) mégpedig vagy azért mert az irányítása alatt zajlik a munka, vagy pedig azért, mert a stratégiai döntéseket neki kell meghoznia.

Ursus Arctus 2016.08.24. 11:26:52

Sokkal többen vallják ma értelmiséginek magukat Magyarországon, mint amennyien valóban azok! Értelmiséginek hiszi magát minden leérettségizett ember, minden diplomás, minden szellemi foglalkozású, minden adminisztratív munkakörben dolgozó (adatrögzítő, titkárnő, marketinges, üzletkötő) és mindenki, aki életében elolvasott már egy könyvet és véleményezett a neten egy posztot. Sajnos a valódi értelmiség még talán 20% sincs. A diploma mellett valódi szellemi munkát végzőknek maximum az 50% -a tesz eleget a posztban szereplő 3. pontnak :

" ... aktivitással éli életét olyan értelemben, hogy tevékeny részese a körülötte zajló eseményeknek illetve folyamatoknak, él politikai jogaival, végez bizonyos társadalmi tevékenységet, folyamatosan képezi, műveli magát, olvas, tájékozódik, azonosulni tud a mindenkit- vagy a többséget érintő ügyek megoldásaival, a helyi társadalom és a világ fő problémáival és van véleménye a hazai közélet kérdéseiről."

Pervenimus 2016.08.24. 11:33:17

@Philip F. Queeg: Jó nick név! :-) Herman Wouk: Zendülés a Caine csatahajón. Nagy kedvencem a könyv.

Fortress 2016.08.24. 11:42:07

@Günther von Kastenfrosch: Van egy ismerősöm, aki a köztisztaságiaknál dolgozik, többnyire utcát seper és kukákat ürít napi 8 órában. Csak 8 általánosa van, mert szinte gyerekként mentek tönkre a szülei és pénzt kellett keresnie. Szabadidejében Dosztojevszkijt olvas és az orosz realizmus illetve Nietzsche a kedvenc olvasmánya. Na, ő egy tipikus intellektuális alkat, aki viszont mégsem értelmiségi!

Barbaarb 2016.08.24. 14:08:20

A 20% talán ideális is. Miért kellene ennél többnek lenni, főleg ha ilyen szigorú kitételek vannak?

inebhedj - szerintem 2016.08.24. 14:08:35

A kritikai gondolkodás valamiképp kimaradt, mondjuk nemcsak a listából, de a felsőoktatásból is.

Kimaradt továbbá a munka (proletár) és a hivatás (értelmiségi) közötti különbség is.

Ami persze nem feltétlenül probléma, csak éppen álláspontom szerint a legmeghatározóbb két összetevő az értelmiség fogalmához.

Nancsi 2016.08.24. 14:08:48

Van diplomám, de sosem tartottam magam értelmiséginek. A diploma azért kell, hogy több pénzt tudjak keresni. Ti meg értelmiségiek gondolkozzatok csak, hogy hó végén mit kentek a kenyérre :-D

GöTi 2016.08.24. 14:09:18

A fenti meghatározás szvsz a humán értelmiségit írja le, akik önteltségükben gyakran kirekesztik maguk közül az értelmiség egyéb csoportjait.

Ellenpéda:
Az a matematikus, akinek munkáit kb. 600 embertársunk érti, és ő maga vagy 20 másik szakmabelivel tart csupán kapcsolatot, nem foglalkozik szeretett és magas szinten művelt szakmáján kívül egyéb dolgokkal, nem felel meg a fentieknek, de ugye nem mondjátok rá, hogy nem értelmiségi?

Günther von Kastenfrosch 2016.08.24. 14:09:43

@Fortress: Ez nagyon érdekes. Alapvetően megélhetési - szakmaszerzési okból szoktak az emberek diplomázni. Másik ok a speciális érdeklődés, elhivatottság, talán elsősorban a bölcsész szakokon. Ha időmilliomos lennék, akkor - mérnök-közgazdász létemre - szívesen elvégeznék valami hittudományi-teológiai szakot, mert érdekel, még ha nem is akarok sem szerzetes, sem pap lenni.
Az ismerősödnél nem merült fel soha, hogy pl. világirodalomból vagy filozófiából - kíváncsiságból vagy érdeklődésből - továbbtanuljon?

kvadrillio 2016.08.24. 14:10:32

ÉRTELMISÉGI AZ, AKI ÉRTELMES MÓDON KÉPES ÉRTELMEZNI A KÖRÜLÖTTE LÉVŐ VILÁGOT, ANNAK VÁLTOZÁSAIT, HATÁSAIT SAJÁT MAGÁRA ÉS KÖRNYEZETÉRE.

nem tartoznak ide a A MÉDIÁBAN FIZETETT MANTRÁZÓK...:)

tomfree 2016.08.24. 14:11:15

@s: el politikai jogaival az jelentheti azt is hogy elmegy valasztasra szavazni peldaul.
Szerintem meg nincs 10% aki megfelel ezeknek a jogos kriteriumoknak. Foleg a kepzi magat es tajekozott hazank es a vilag ugyeiben (ugye nem rtl klub hirado szintjen). Meg ebbol a 10%-bol vonjuk ki a kivandorolt ertelmiseget is, jo ha marad 5%. Latszik is kozallapotainkon az egesz.

Pervenimus 2016.08.24. 14:14:39

@GöTi: nem igaz. A posztban lévő meghatározás nem csak a humán értelmiségit írja le. Ugyan melyik mondatból szűrted ezt le?

Mellesleg az általad említett matematikus, aki csak 20 emberrel tart kapcsolatot és saját hivatásán kívül semmi nem érti, illetve semmit sem tud a világról sem más tudományokról nem nevezheti magát értelmiséginek. Épp ez a lényeg. Az értelmiségi lét nem egyenlő diploma és bezárkózás saját világunkba.

Pervenimus 2016.08.24. 14:16:14

@kvadrillio: igen, nagyjából mi is ezt írtuk le kicsit bővebben. A média által fizetett mantrázók hogy jönnek ide?

Ursus Arctus 2016.08.24. 14:19:57

@inebhedj - szerintem: A "kritikai gondolkodás" megemlítésével teljesen egyetértek. Ez valóban szükséges az értelmiségi léthez. A másik dolgot, a munka - hivatás kérdését nem értem. Mit akarsz ezzel?

kvadrillio 2016.08.24. 14:22:25

...nem egyenlő a műveltséggel, iskolázottsággal.
értelmiségi lehet valaki 8 általánossal is, ha autodidakta módon, figyel a körülötte lévő világra .ÉS ÉRTELMEZNI TUDJA A VILÁGBAN ZAJLÓ ESEMÉNYEKET......

AZ ÉRTELMISÉGI NEM A DIPLOMÁT, DIPLOMÁKAT JELENTI.

JFK-alapítótag 2016.08.24. 14:22:38

"És tegyük hozzá még a felelősség mindennél előbbre való jelentőségét is; a felelősséget gyermekeinkért, felelősséget a világért és felelősséget a jövőért is, mely elsősorban rajtunk, értelmiségieken múlik."

Én ezt tenném az első helyre!

Ebből levezethető a 3. pont:

"3. aktivitással éli életét olyan értelemben, hogy tevékeny részese a körülötte zajló eseményeknek illetve folyamatoknak, él politikai jogaival, végez bizonyos társadalmi tevékenységet, folyamatosan képezi, műveli magát, olvas, tájékozódik, azonosulni tud a mindenkit- vagy a többséget érintő ügyek megoldásaival, a helyi társadalom és a világ fő problémáival és van véleménye a hazai közélet kérdéseiről, amit szűkebb vagy tágabb körében meg is oszt másokkal."

Pervenimus 2016.08.24. 14:25:57

@kvadrillio: egyetértünk, de a műveltség igenis kell hozzá, hiszen szerzett tudás nélkül senki nem tudja megtenni azt amit írsz: "ÉRTELMEZNI TUDJA A VILÁGBAN ZAJLÓ ESEMÉNYEKET". Bizonyos fokú műveltség nélkül ez nem megy, hidd el! Ugyanakkor ez a műveltség megszerezhető autodidakta módon is (önművelődéssel) ez igaz!

Voznyák Pista2 2016.08.24. 14:42:31

@Fortress:

"Szabadidejében Dosztojevszkijt olvas és az orosz realizmus illetve Nietzsche a kedvenc olvasmánya. Na, ő egy tipikus intellektuális alkat, aki viszont mégsem értelmiségi!"

Én egy juhászt ismerek ilyet, egyébként meg dehogynem, szerintem értelmiségi az is, csak nem a munkáján keresztül.

Egyébként meg, ismerek olyanokat is, akik főiskolát végeztek, sőt, vezető beosztásba kerültek, de a legnagyobb jóindulattal sem nevezném őket értelmiséginek.

Fortress 2016.08.24. 14:48:37

@Voznyák Pista2: az értelmiségi meghatározás része a szellemi tevékenység is. Ha nem végez ilyesmit csak legfeljebb a négy fal közt olvasgat és művelődik, teljes passzivitásban akkor nem nevezhető annak. Szerintem sem.

chrisred 2016.08.24. 17:03:00

Az információs társadalomban már nem létezik az értelmiségi-fizikai dolgozó jellegű munkamegosztás,vagyis értelmiségiek sem léteznek.

s 2016.08.24. 17:03:10

@tomfree: Nem járok szavazni. Ha ettől nem vagyok értelmiségi, akkor vállalom. Bár szerintem inkább az nem értelmiségi, aki ilyen állapotok közepette szavazni jár. Sőt, az egyenesen egy elmeháborodott barom, akivel bármit és annak az ellenkezőjét is el lehet hitetni.

nemecsekerno_007 2016.08.24. 17:03:25

Hát azt nem tudom, hogy milyennek kéne lenni egy értelmiséginek, azt inkább látom, hogy most milyenek (tisztelet a kevés kivételnek)

Olyanok mint régen a papok:

- értelmetlen nyelvet beszélnek
- nem tűrnek ellentmondást
- aki ellentmond azt keresztre feszítik.

nagyjából ennyi.

hátsó szándék 2016.08.24. 18:45:31

Semmiképp nem tudnék értelmiségiek nevezni valakit, aki, legyen bár tekintélyes lexikális tudásra, nem követi legalább nagyvonalakban a világ és az ország eseményeit, és arról nem alakít ki véleményt. Saját szakterületén kiváló, de csak azt ismerő szellemi munkás szerintem nem az.

hátsó szándék 2016.08.24. 18:45:51

Semmiképp nem tudnék értelmiségiek nevezni valakit, aki, legyen bár tekintélyes lexikális tudásra, nem követi legalább nagyvonalakban a világ és az ország eseményeit, és arról nem alakít ki véleményt. Saját szakterületén kiváló, de csak azt ismerő szellemi munkás szerintem nem az.

Ja igen: Coelho és Wass Albert-művek olvasása, lépten-nyomon idézése önmagában nem tesz értelmiségivé!

vilagpolgar 2016.08.24. 18:46:04

Az értelmiségi ember olyan, mint a diktatúra. Nehéz ekzaktul definiálni, de ha találkozol vele, 5 perc alatt el tudod dönteni.

DFK 2016.08.24. 20:15:05

Több tucat diplomás kollegám van, de csak egyetlen egy van, aki értelmiségi; a többi, köztük én is, csupán diplomás munkás.

JFK-alapítótag 2016.08.24. 20:15:08

@nemecsekerno_007:
Ha nem érted minek szólsz bele.
Az ellentmondás kiváltságát tanulással megválthatod, ha már érted az "értelmiségi beszédet".
Addig kuss!

dr. pretender 2016.08.25. 08:13:59

@GöTi: márpedig a cikknek igaza van, az értelmiségi fogalom ugyanis egy olyan társadalmi szerepre utal, aminek az általad leírt matematikus nem felel meg. egyébként jó a példád, mert a természettudományos végzettségűek között arányaiban sokan nem "valódi" értelmiségiek (nem sértés, csak megállapítás).
@chrisred: te a szellemi foglalkozású szót kerested, nem az értelmiségit.

dr. pretender 2016.08.25. 08:14:03

Jó cikk, egyetértek. Bár a 20%-os becslést nagyon optimistának érzem.

Bambano 2016.08.25. 08:14:28

"azonosulni tud a mindenkit- vagy a többséget érintő ügyek megoldásaival": ha nekem azonosulnom kellene a többséget érintő ügyek jelenlegi megoldásával, akkor inkább piréz wc pucoló vagyok.
következmény: nettó marhaság az egész poszt. nem attól leszek értelmiségi, hogy kormánypárti vagyok.

Pervenimus 2016.08.25. 08:16:42

@Bambano: Ezt nagyon félreértetted. Ez a mondat egyáltalán nem azt jelenti, hogy valaki kormánypárti.

"azonosulni tud a mindenkit- vagy a többséget érintő ügyek megoldásaival"

Arra utal, hogy azonosulni tud a többséget érintő problémákkal és azok megoldásának szükségszerűségeivel! Magyarán érdeklik az általános válságügyek, bajok, problémák.

inebhedj - szerintem 2016.08.25. 08:17:21

@Kovács Péter dr: Leegyszerűsítve a munka az, amit pénzért végzel. Minél kevesebb munkát, minél több pénzért. A hivatás az, amit affinitás folytán, mintegy belső kényszerre. Ebből következően a szellemi munka önmagában nem meghatározó, egy tanár is kezelheti munkaként és egy suszter is hivatásként a tevékenységét.

Köksal Baba 2016.08.25. 13:35:34

@elemes: Három, vagy annál kevesebb diplomája a proliknak van.

zotyikaa 2016.08.26. 11:59:03

@endike: Azok a hivatalnokok akikről írsz.

zotyikaa 2016.08.26. 11:59:05

@Köksal Baba: Én is épp erre gondoltam. Vajon kiégett?

kvadrillio 2016.08.27. 18:25:57

elemes
2016.08.25. 08:17:23
Három diploma.

:o)))))...jahhhh.....iskolai végzettség csupán. :O) ettől ugyan még SEGGHÜLYE lehet valaki ! :)

sakkosfx 2019.02.02. 14:18:01

Hazánk parlamentjében vajon hány értelmiségi található? Őket lehet értelmiséginek nevezni? Egy államférfi aki szemeket lövet ki az értelmiségi? Az olyan kormány amely a népet nyomorban tartja vajon lehet értelmiségiekből álló! Egy olyan miniszter elnök aki nem tűr ellentmondást lehet értelmiségi?
süti beállítások módosítása