Sokszor szóba kerülő fogalom és gyakran emlegetett kifejezés mind a szociológia, mind a politika, mind pedig a hétköznapi élet területein az „értelmiségi” maghatározás. Néhányan kifejezetten a diplomával rendelkezőket értik alatta, ám ez a megközelítés alighanem pontatlan (és téves is). Vannak ugyanis szép számmal olyanok, akik diploma nélkül látnak el fontos szellemi feladatokat, vagy végeznek napi 8-10 órában kimagasló szellemi tevékenységet, miközben számtalan diplomás dolgozik fizikai munkakörben, a legminimálisabb elméleti tevékenységet is nélkülözve. Ugyancsak akadnak, akik az érettségihez kötik az értelmiségi „meghatározást” ez azonban még messzebb visz bennünket a dolog lényegétől.

Ha reálisan akarjuk meghatározni, hogy ma ki számít értelmiséginek, akkor nem szabad leragadnunk az iskolai végzettségnél. Álláspontunk szerint az az ember tekinthető értelmiséginek, akik életmódjában és gondolkodásában három kitételnek is megfelel. Ezek pedig a következők:

1. ideje legnagyobb részében valamiféle szellemi tevékenységet végez, vagyis munkája megköveteli a gondolkodást, a kognitív jellegű feladatok végrehajtását
2. tájékozott a tágabb (és szűkebb) környezete, a világ, Európa, Magyarország, illetve városa aktuális viszonyaival, ami mellett rendelkezik egy általános műveltséggel (szerzett tudással) is, mely felöleli a legtöbb tudományterület bizonyos szintű ismeretanyagát - pl. történelem, irodalom, zene, művészetek, reál diszciplinák, műszaki tudományok … stb - és amelyet a kritikai gondolkodás jegyében tud bővíteni.
3. aktivitással éli életét olyan értelemben, hogy tevékeny részese a körülötte zajló eseményeknek illetve folyamatoknak, él politikai jogaival, végez bizonyos társadalmi tevékenységet, folyamatosan képezi, műveli magát, olvas, tájékozódik, azonosulni tud a mindenkit- vagy a többséget érintő ügyek megoldásaival (a megoldások szükségszerűségeivel), a helyi társadalom és a világ fő problémáival és van véleménye a hazai közélet kérdéseiről, amit szűkebb vagy tágabb körében meg is oszt másokkal.
   

Talán az első két pont nem szorul különösebb magyarázatra, viszont a harmadik meglepetés lehet sokak számára. Ugyanakkor ez az, ami miatt posztunk íródott, ez az, ami lényegessé teszi a téma megvitatását. Nem lehet ugyanis értelmiséginek nevezni magunkat, ha teljes passzivitásban, a világ elől elzárkózva éljük életünket, saját világunkba zárkózva. Sajnos ez a bizonyos harmadik pont szűkíti le ma leginkább a magyar értelmiségiek körét. Jelenleg azt mondhatjuk, hogy a diplomával rendelkező felnőtt lakosság nagyjából 20-22% -ot tesz ki (KSH adat), melynek túlnyomó része szellemi munkát is végez. Ehhez jönnek a már említett diploma nélküli értelmiségiek (talán 10-12% becsléssel) ám az egészből kivonódnak a harmadik ponttal hadilábon állók. Így a végső egyenleg alig lehet több az eredeti 20% -nál. Ez pedig elszomorító adat szerintünk.

A biztató azonban ott van, hogy Magyarország is változik. Jól teljesítünk számtalan területen és az olvasottság ugyan a nyomtatott könyveket illetően csökkent valamelyest, ám az internetes – digitális felületekkel együtt inkább bővülni látszik. (Az persze kérdés, hogy mennyire szerencsés a kettő arányának ilyen irányú és mértékű eltolódása.) A passzivitás terén ugyanakkor még mindig sok a probléma Magyarországon. Ami fontos: szembe kell néznünk azzal, hogy a többség által annyira áhított, sőt evidensnek tartott „értelmiségi lét” nem olyasmi, amit készen kapunk egy bizonyítvány átvételekor, hanem olyasmi, amiért mindig tennünk kell valamit, ami egy alapvető felfogásrendszert, gondolkodásmódot, erkölcsiséget és viselkedés-kultúrát is hordoz, éppen az említett három szempont mentén.

És tegyük hozzá még a felelősség mindennél előbbre való jelentőségét is; a felelősséget gyermekeinkért, felelősséget a világért és felelősséget a jövőért is, mely elsősorban rajtunk, értelmiségieken múlik. Na, ez az amiben nem ártana fejlődnünk!

Pervenimus

Facebook oldalunk

2016.08.23.12:20