A világtörténelem tele van fontos és nagy volumenű csatákkal, melyek gyakran új korszakokat nyitottak meg vagy éppen országok, birodalmak sorsát döntötték el hosszú időre. Ezeket az összecsapásokat több szempont alapján lehet vizsgálni, így például a megütköző erők nagysága, a halálos áldozatok száma vagy új fegyverek, stratégiák megjelenése alapján. Az említettek szerint a legnagyobb csatáknak minősített ütközetek közt különleges helyet foglalnak el azok a fegyveres konfliktusok, melyek komoly hatást gyakoroltak a történelem menetére és alapvetően befolyásolták a későbbi évtizedek, évszázadok eseményeit, tendenciáit.

Jelen posztunkban arra vállalkoztunk, hogy a fontosabb korszakokból (ókor, középkor, újkor, XX. század) egy-egy csatát kiválasztva megtaláljuk a világtörténelem 5 legnagyobb hatású összecsapását. Mivel időtartam alapján az ókor tekintjük a leghosszabbnak, - hiszen Kr.e. 3500 és Kr.u.476 közt közel 4 ezer évig tartott - ebből a korból két csatát is választottunk. 

Nézzük tehát azt az 5 fegyveres összecsapást, melyek szerintünk leginkább befolyással voltak az őket követő időszakokra, évszázadokra:

Plataia -i csata (Kr.e. 479)

Az ókori Hellasz történelmének legfontosabb ütközete Athén közelében, Plataia városka szomszédságában zajlott Krisztus előtt 479-ben. A perzsa háborúk korához tartozó ütközetben egyik oldalon a görög poliszok egyesített serege állt, Pauszaniasz spártai király vezetésével (kb. 80 ezer főt számlálva), míg a másikon Mardonius perzsa hadvezér 100 ezres hada sorakozott fel. A csata előzményéhez tartozik, hogy az ekkoriban ereje teljében álló, hatalmas Perzsa Birodalom Kr.e.492-ben és 490-ben is megpróbálta már lerohanni a gazdag hellén városállamokat, csak épp kudarcot vallottak Marathón mezején. Tíz évvel később viszont (Kr.e.480-ban) a vereséget szenvedett Dareiosz fia, Xerxész egy minden korábbinál erősebb hadat indított a Hellasz meghódítására. Thermopülai győzelmük után, bevonultak a kiürített Athénba. Bár flottájuk a szalamiszi tengeri csatában vereséget szenvedett, egy évre berendezkedhettek a legjelentősebb görög poliszban. A görögség Kr.e. 479-ben vett revansot, amikor a városállamok egy 50-80 ezres haderőt állítottak ki a perzsák ellen. (A létszámban a történészek közt ma is vita van.)

A döntő csata Boiotiában zajlott, Athéntől ÉNY -ra. A bronz pajzsokkal és hosszú lándzsákkal felszerelt görög, hoplita nehéz-gyalogság azt követően vívta ki a diadalt, hogy egy spártai harcos parittyával fejbe találta és megölte a perzsák fővezérét, Mardoniost. A csata jelentősége: a perzsák számára egyértelművé vált, hogy a hellén városállamok velük egyenlő erőt képviselnek, így többet nem indítottak nagy támadást ellenül. Bár a hivatalos béke csak Plataia után 3 évtizeddel született meg (kalliaszi béke), ez a csata volt az az összecsapás, mely végleg eldöntötte és hosszú időre stabilizálta az Európa és Ázsia közti erőviszonyokat.

Hadrianopolisi csata (Kr.u. 378)

A Római Birodalom bukásához vezető események első és legjelentősebb csatája a Balkánon zajlott, mégpedig Krisztus után 378-ban. Ekkoriban még egységes formában állt a Római Birodalom (kettészakadására, csak 395-ben, kerül majd sor) de határai közelében egyre nagyobb germán erők mozgolódtak. Ebben a csatában gót törzsek óriási győzelmet arattak a rómaiakon és innentől az egykoron hatalmas Római Impérium védelmi rendszere végleg megroppant.

A germán népek jelentős legnagyobb része a 4. században még a dél-orosz sztyeppén nomadizált (a mai Ukrajna területén), a Fekete-tenger északi partvidékén. A változás igazából akkor kezdődött, amikor egy addig ismeretlen népcsoport a hunok megjelentek a Volga partján és átkelve a folyón (375-ben) Európa felé való vándorlásra késztették az orosz sztyeppéken élő germán népelemeket. A római határokhoz menekülve érkező, békés gótokat Valens császár (és alcsászára Gratianusz) beengedte, sőt engedélyezte letelepedésüket is a Balkánon. A mai Bulgária-Szerbia vidékén, Moesia provinciában élhettek, de ennek fejébe adót kellett fizetniük Rómának és segíteniük kellett a limes védelmét is. Idővel azonban (378-ban) Fritigern vezetésével a vizigótok mégis fellázadtak Róma ellen, a magas adók (és egyéb sérelmek) miatt. Valens császár a római főhaddal ekkor épp Perzsiában hadakozott, de a lázadásra nyugatra fordult, átkelt Európába és a mai Edirne, akkori Hadrianopolis mellett csatát vállalt Fritigernnel. A túlságosan türelmetlen Valens túl korán támadta meg a gótok szekérvárait (nem várva meg a Rómából úton lévő erősítést), ráadásul váratlanul érte légióit a félelmetes vizigót nehézlovasság támadása is. A császár odaveszett a csatában és a római haderő szinte teljesen megsemmisült. A csata jelentősége: a hadrianopolisi ütközet valódi vízválasztó volt, mert innentől a későbbi császárok ritkán mertek nyílt csatákat vállalni a birodalom határaihoz tízezer szám érkező germán törzsekkel, helyette inkább letelepítették őket. Ez viszont az 5. századra anarchikus állapotokat eredményezett: a törzsek egymással és Rómával is háborúkat kezdtek.

Bizánc ostroma (1453)

Bár nem klasszikus értelemben vett nyílt-mezei csata volt, hanem inkább ostrom, jelentőségét tekintve itt a helye Bizánc, vagyis Konstantinápoly elestének is. Európa akkori legnagyobb városa a kereszténység utolsó bástyája volt Kis-Ázsiában és egyben egy ezer éves birodalom utolsó erődítménye is.

A Bizánci Birodalom Kr.u.395-ben jött létre, amikor a Római Birodalom kettészakadt és keleti részén egy görög nyelvű illetve kultúrájú, gazdag és erős állam-alakulat született. Fénykorát a X-XI. században élte, 1000 körül. Ezt a birodalmat a XIII. században megjelenő oszmánok fokozatosan szorították vissza, miközben sorra vették el területeiket (lásd fenti térképet). 1453-ra a hajdan nagy és erős Bizánci Birodalom már csak egyetlen városból, Konstantinápolyból állt, amihez pár kisebb erőd tartozott a Dardanellák és a Boszporusz partjai mentén. Az utolsó császár, a 48 éves XI. Konstantin határozott kézzel igazgatta városát, miközben ahogy tudott, próbált felkészülni a törökök végső ostromára is. Összesen 9 ezer várvédővel rendelkezett, mely haderőnek a leg-ütőképesebb részét a Giovanni Giustiniani vezette, 700 fős genovai-görög őrség alkotta. Mintegy 20km hosszú falrendszert kellett védeniük, rengeteg kapuval.

forrás: bibl.u-szeged.hu

Támogatta viszont őket a bizánci flotta is. Velük szemben a 21 éves II. Mehmed szultán hatalmas hadserege állt, 70 ezer harcossal. Náluk a legfontosabb egységet a 10 ezres, puskákkal felszerelt janicsár alakulat jelentette, illetve az ostromágyúk. (Ekkoriban sem az ágyúk, sem a puskák nem voltak még gyakoriak Európában.) Az ostrom 1453 április 6-án kezdődött és 53 napon át tartott. A bizánci flotta hamar a törökök martaléka lett, majd hosszú heteken keresztül zajlott az ágyúzás. Végül 1453 május 26-án Mehmed békét ajánlott és egy cserét: a Peloponnészoszt a városért. Ám Konstantin kitartott. Ezután indult a végső roham: elesett Giustiniani, emberei pedig őrizetlenül és lezáratlanul hagytak egy kisebb kaput, a Kerkoportát. A törökök beözönlöttek a várba és az utolsó összecsapásban a túlerő legyűrte a bizánciakat. Harcban esett el az utolsó bizánci császár, XI. Konstantin is. Az oszmánok óriási vérengzésbe kezdtek és örökre elfoglalták az ezer éves birodalom fővárosát. A Konstantinápolynál hosszú évek óta lekötött törökök is részt vehettek Európa és Magyarország tervezett lerohanásában.

Kahlenbergi csata (1683)

A keresztény Európa és az Oszmán Birodalom közti harc fontos fordulópontját jelentette a Bécs melletti csata 1683-ban, melyben a keresztény seregek diadalt aratva felmentették az ostromlott császárvárost és lehetővé tették, hogy a későbbi években meginduljon az Oszmán Birodalom visszaszorítása és hanyatlása. Egyik oldalon IV. Mehmed szultán hatalmas, 140 ezres serege állt, Kara Musztafa vezetésével, a másikon pedig I. Lipót császár hada, Rüdiger Starhemberg gróf 11 ezer fős őrségével és 5 ezer felfegyverzett bécsi polgárral (viszont több ágyúval, mint amennyi a törököknek volt). Őket támogatta III. (Sobieski) János lengyel király is, aki a támadás előtt kötött török-ellenes szövetséget Lipóttal. Az ostrom 1683 július 14-én kezdődött, amikor a törökök ágyútűz alá vették Bécs falait. Az oszmánoknak sikerült körbezárni és a világtól elvágni a várost, így bécsiek hónapokig tartó éhezésre kényszerültek.

A hosszú ostrom alatt a bécsiek elszántsága növekedett, viszont a törököknél a 40 ezres tatár segédhadat vezető Murad Giray kán és Kara Musztafa nagyvezír közt ellentétek mutatkoztak. Az ostrom viszont a nyár végére már hatásosnak kezdett mutatkozni: a török ágyúk lerombolták a főbb bástyákat. Ekkor azonban 1683 szeptember 12-én megjelentek Bécs közelében az augusztus folyamán egyesült császári-lengyel hadak. A lengyelek Sobieski János vezetése alatt 27 ezres lovassággal érkeztek és mivel a török utóvéd csapatok figyelmetlenségből őrizetlenül hagyták a dunai átkelőket, simán juthattak Bécs közelébe, hogy ott egyesüljenek a császári, osztrák erőkkel. A 27 ezer lengyelhez ekkor 47 ezer osztrák-német katona csatlakozhatott, így együttesen 74 ezerre növekedett a felmentősereg. A keresztény csapatok szeptember 12-én Bécstől északra, a Duna jobb partján, Kahlenbergnél ütköztek meg az oszmán főerőkkel, Lotharingiai Károly vezetésével. A törökök és tatárok döntő vereséget szenvedtek, a túlélők fejvesztve, ágyúikat és felszerelésüket hátrahagyva menekültek. A császári csapatok kihasználva a győzelmet azonnal az oszmánok üldözésébe kezdtek és egészen Párkányig, Esztergomig törtek előre. Mintegy 30 hónappal a Kahlenbergi csata után megkezdődhetett Buda visszafoglalásának előkészítése is. A török uralom hivatalosan az 1699-es karlócai békével örökre véget ért Magyarországon.

Sztálingrádi csata (1942/43)

A történelem eddigi legnagyobb világégésének, a második világháborúnak legfontosabb és legnagyobb csatája a Volga partján, Sztálingrádban zajlott 1942 őszén és telén. A hitleri német hadsereg 1941 június 22-én támadta meg a Szovjetuniót, de a Barbarossa-hadművelet nem hozta meg a Führer számára a gyors diadalt, mert Moszkva alatt a németek elszenvedték első nagy vereségüket. A második nagy német offenzívát Hitler a déli frontszakaszon akarta indítani, a Kék-hadművelet (Fall Blau) keretében. Ennek célja a hajdani Caricin városa lett, mely 1925-től a nagy szovjet diktátor, Sztálin nevét viselte. A település elfoglalásától Hitler az oroszok megtörését és rengeteg térségbeli erőforrás (főként olaj) megszerzését remélte. A városért folyó harcban egyik oldalon Friedrich Paulus vezérezredes 6. német hadserege állt (kiegészülve más egységek támogatásával), míg a másikon Vaszilij Csujkov tábornok 62. és 64. szovjet hadserege sorakozott fel.

A csata 1942 augusztus 23-án kezdődött amikor a németek a város megközelítésébe kezdtek. Szeptember 10-én Paulus katonái már a városban harcoltak, mely néhány nap alatt szabályos romhalmazzá változott. Szeptember 13-ra a 6. német hadsereget, - mely a Volga-partra próbált kijutni - váratlanul megállították az oroszok. Ekkor már a németek kezén volt a város 90%-a, csupán az északi iparnegyed három nagy gyárában volt erős szovjet ellenállás: a Vörös Barikád fegyvergyárban, a Vörös Október Acélműben és a Dzserdzsinszkij traktorgyárban. Viszont a sztálingrádi védők jelentős utánpótlást kaptak folyamatosan a Volga túlpartjáról, Krasznaja Szloboda faluból, ahova a szovjetek nagy ellátó központot létesítettek és ponton hidak segítségével tartották fenn a sztálingrádiak ellátását. Aztán 1942 november 19-én megindult az Uránusz hadművelet, mely áttört a Sztálingrád feletti és alatti román csapatokon és sikeresen bekerítette Sztálingrád környékét. A szovjetek Kalacsnál zárták be a gyűrűt, mely teljesen elvágta Paulus erőit a német vonalaktól.

Kudarcot vallott Göring légihíd kísérlete a katlanban rekedt 300 ezer német ellátására és Manstein felmentési próbálkozásai is sikertelenek maradtak. Végül a németek kifogytak készleteikből és felőrölte őket a minden irányból rájuk nehezedő szovjet túlerő. Paulus 1943 február 2-án adta magát, csapata túlnyomó részével együtt. A németek nagyon komoly vereséget szenvedtek: nem csupán élőerőben és felszerelésben volt tetemes a veszteségük, de lélektanilag is súlyos csapás érte őket. Innentől néhány ellentámadási kísérlet kivételével (mint pl. a kurszki tankcsata volt 1943 nyarán) folyamatos visszavonulásra kényszerültek a háború hátralévő részében.

Öt csata - kettő az ókorból, egy a középkorból, egy az újkorból és egy a XX. századból - melyek hosszú-hosszú időkre megváltoztatták saját koruk erőviszonyait. Plataia mezején eldőlt, hogy a perzsák nem képesek a Hellasz meghódítására és a görögség megmenekül a keletről érkező veszélytől. Hadrianopolis csatájában a Római Birodalom roppant meg, Konstantinápoly elestével az ezer éves Bizánci Birodalom tűnt el a Föld színéről, Kahlenberg csatája az Oszmán Birodalom felett kongatta meg a vészharangot, Sztálingrádban pedig a nácik birodalma indult meg a vereség útján. Mindegyik összecsapás változtatott kicsit a világon.

Természetesen a világtörténelemből rengeteg más, szintén fontos csata is kiemelhető, a prioritási sor nyilván némi szubjektivitással kezelendő. Ezúttal én ezeket választottam. A magyar történelem sorsfordító, nagy csatái külön kategóriaként, legközelebb kerülnek majd bemutatásra.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, várunk Facebook oldalunkon is!