Dubitando ad veritatem pervenimus

Pervenimus

A 3 legismertebb konteó migráns ügyben [13]

2016. július 28. - Pervenimus

Mindig voltak és mindig is lesznek olyanok, akik csak összeesküvés elméletekben akarnak és tudnak gondolkodni, történjen bármi is a világban. Ha hirtelen felszökik a cukor ára, akkor tutira a CIA áll a dolog mögött, (hogy ezzel tegyen bennünket tönkre). Ha váratlanul nagy viharok érik országunkat, biztosan Putyin tudományos csoportja csinálja, hogy ezzel gyengítse Európát és fejlett időjárás-befolyásoló gépeivel rombolja mezőgazdaságunkat. A repülők titokzatos vegyi anyagokat szórnak ránk, az izraeliek éjjeli berepülésekkel figyelnek bennünket, a telefonokat, email fiókokat nyugati titkosszolgálatok lesik. A migránsokat pedig természetesen rejtélyes hatalmak "küldik ránk"!  A migráns-válsággal kapcsolatban azért érdemes belemenni kicsit a konteózásba. Mert ebben a témában egészen megdöbbentő módon, értelmiségiek, vezetők, fontos és tisztelt emberek is beállnak az összeesküvés-gyártás sorába.

konteo.jpg

A három legismertebb konteó közül a legelső szerint az amerikai Demokrata Párt egyik vezetői csoportja (Clintonék és Soros Györgyék) küldik ide az embereket. Eddig, 2015 januárja óta kábé 1,5-2 millió embert irányított ide a "derék" Soros úr, olyan módon, hogy állítólag mindenkinek fizetett valamennyit. Ezzel csak az a problémám, hogy ha Gyuri bácsi valóban fizetett 2 millió embernek, hogy házát, családját otthagyva elinduljon ide, akkor egyrészt  hogyan nincs bizonyíték a lefizetésekre (2 millió tanú azért nem kevés), másrészt mekkora pénzt kellett erre a bizniszre fordítania, hogy aztán ennél több jöjjön vissza belőle? Mert nem hülye az öreg, és nem fektet olyasmibe, ami nem térül meg. Márpedig ha csak ezer dollárt ad mindegyiknek, akkor is cirka kétmilliárdba fáj neki ez a brilliáns terv. (De sima száz dollár esetén is 200 millió jó amerikai dollárról beszélünk.) Ha a terve az, hogy tönkretegye Európát, miként jön neki vissza a két milliárd? Jogos kérdés, mert ha meggondoljuk, eddig ilyesmivel még senki nem próbálkozott.

A másik érdekes teória szerint maga Vlagyimir Putyin, a hatalmas Orosz Birodalom vezetője küldi ide a jó népet, hogy ezzel jól válságba taszítsa a vele szemben igazságtalan Európát. Ez is izgalmas elképzelés, bár itt is felmerül az emberben, a kiszivárgás kérdése: ha lefizeti a derék arabokat, hogy hogy nincs soha egy tanú sem a dologra, ha pedig fegyveresen zavargássza ide őket, akkor hogyan nem látjuk mindezt a médiában (a Közel-Keleten vagy ezer újságíró és több tucat TV társaság, illetve újság működik teljes stábokkal.) Persze az orosz hadsereg beavatkozik a szíriai harcokba, de ezt teszi még vagy egy tucat másik hatalom is Irántól Szaúd-Arábián keresztül a franciákig és az amerikaiakig.

A harmadik verzió a leginkább szofisztikált, mert a legárnyaltabban fogalmaz: az USA direkt fegyveres konfliktusokat idéz elő szerte Afrikában és a Közel-Keleten, hogy annak következményeként jelentkező népvándorlás tönkretegye Európát. (Bár, hogy az miért jó nekik, amikor legfőbb kereskedelmi partnerük éppen Európa, már más lapra tartozik.) Mindenesetre ez a teória már ravaszabb elképzelés, mert nehezen cáfolható, hiszen Amerika valóban mindenhol beavatkozik (így vagy úgy) és az utóbbi években, évtizedekben ezek a beavatkozások valóban nem voltak túl sikeresek, sőt jelentős válságokat szültek. Megölték például 2011-ben Líbia diktátorát Kadhafit, mire Líbia az ISIS fellegvára lett. 2006 -ban felakasztatták Szaddám Huszeint, mire Irakban teljes lett a káosz és polgárháborúba süllyedt az ország, 2001-ben pedig lerohanták Afganisztánt, mire a terület különböző szélsőséges csoportok bázisává változott. Egyik húzásuk sem jött be, ez tény. De hogy mindezt direkt azért alakították volna így, hogy népvándorlást idézzenek elő, az kábé olyan kijelentés, mint azt mondani, hogy Hitler azért robbantotta ki majd veszítette el a második világháborút, hogy aztán jöhessen a hidegháború, és utána összeomoljon a Szovjetunió.

A sok konteó közül egyik sem számol azzal, hogy a migránsok több együttesen érvényesülő válság-tényező hatására indulnak el tömegével Európába, az országaikat sújtó szegénység, a polgárháborúk, a természeti katasztrófák (pl. elsivatagosodás, ivóvízhiány) és a vallás-elnyomás óriási pressziójának engedve. Nyilván csak addig tekinthetők menekülteknek, amíg biztonságos területre nem lépnek (Törökországba például), onnantól szimpla migránsok, akik igenis egy jobb élet reményében mennek tovább. Nyilván oda igyekeznek, ahol a legkönnyebb az élet, ahol a legkevesebb munkával a legtöbb pénzt lehet keresni (vagy egyáltalán nem is kell melózni), ahol legjobb a szociális háló, és ahol a legerősebb jogvédelemben részesülnek. Ez pedig Nyugat-Európa legfejlettebb régiója: Németország, Franciaország, a Benelux államok és az Egyesült Királyság területe, kiegészítve Skandináviával. 

De konteózni érdekes dolog, olyasmi, amivel mindig lehet figyelmet szerezni (vagy figyelmet elterelni). És ki tudja, még az sem kizárt, hogy egy - egy összeesküvés elmélet végül mégis "beletrafál" és később kiderül: valóban úgy állnak a dolgok, ahogyan a teória gyártók megfogalmazták.  

 

Facebook oldalunk

2016.07.28.11:20

A bejegyzés trackback címe:

https://pervenimus.blog.hu/api/trackback/id/tr958919384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

földalatti 2016.07.30. 09:10:47

Ez telitalalat, tokeletesen osszefoglaltad.

WAR10CK. 2016.07.31. 07:32:19

... mondjuk az 1-es és 3-as verziót jelentős hazai politikus-körök is nyomatják időnként, hol homályosan, hol nyíltan fogalmazva! :-) Vajon konteó akkor is, ha félhivatalosan is nyomatják???