Dubitando ad veritatem pervenimus

Pervenimus

Pervenimus

Értékek [1]

2015. november 07. - Pervenimus

Értékek

 

Sokan vagyunk olyanok, akik valahogyan érezzük: kilógunk a sorból. Valami módon különbözünk másoktól - az úgynevezett többségtől - és tőlük eltérően gondolkodunk, más értékrendet vallunk, más ideákban hiszünk. (És nem csak platóni értelemben.) Mi "jövünk" ezen a blogon = pervenimus

Kialakulni látszik ugyanis ma Magyarországon egy Európában sajátos viselkedés-kultúra és értékrend, melyet a nagy többség könnyen magáévá tesz, ám néhányan furcsán - olykor megdöbbenve - távolságot tartanak tőle. Olyan sok elemből áll, hogy az ember nem is tudja eldönteni, hogy ezek a részek, mikor álltak össze egésszé és mikortól képeztek mintát a többiek számára. Az egyik eleme bizonyosan a másik iránti együttérzés, empátia és szolidaritás lassú, fokozatos kiveszése, eltűnése. Persze rávágható azonnal: a mai rohanó világ "farkastörvényei közt" ez érthető. Pedig nem. Nem érthető és nem is nagyon magyarázható. Legalábbis észérvekkel. Miért nem szánunk időt a másik ember megértésére? Miért ítélkezünk azonnal mások felett? És miért van annyi prejudikáció manapság, szinte minden területen? (Külső, származás, foglalkozás, vallás, családi háttér ... stb) Ezzel el is érkeztünk korunk elfajzott értékrendjének második eleméhez, az előítélethez. Rögtön rosszat feltételezünk mindenkiről, aki más mint mi és más mint a "közizlés". Pedig a történelem nagy alakjai, gondolkodói, feltalálói, tudósai mind, egytől egyik különcök voltak. A színes közösség sokkal erősebb, mint a homogén. Erről beszélt Szent Istvántól Széchenyin keresztül Gandhiig minden nagy gondolkodó. És ott van még a tisztelet kérdése is. Sokkal komplexebb témakör, mint első hallásra gondolnánk. Benne van a köszönéstől a másikra való odafigyelésen keresztül a szavatartóságig és becsület értékéig szinte minden. A századfordulón, egészen a nagy háború utáni évekig a "tisztelet" valódi tartalommal volt telítve. Aztán évtizedről évtizedre kezdődött kiüresedése, míg ma mélypontjára került ez a nehezen körülírható érzés

Végül az utolsó, általam kiemelt dolog, amiben óriási változást látok a többségnél: a "nem egyetlen nézőpont létezik" megközelítés lassú hanyatlása. Ma az uniformizálódás és homogenizáció kulturális jegyei mindenhol kezdenek felbukkanni. Nyilván az előzőekkel összefüggésben - afféle gyűjtő-jelenségként - az empátia és tisztelet majdnem teljes hiánya illetve az előítéletek virágkora hozadékaként általánossá vált az a szokás, hogy a médiából ránk ömlő megközelítéseket azonnal elfogadjuk, majd az ettől eltérő gondolkodást rögtön elítéljük. 

Az emberi értékek színes világot alkotnak ma is, mint mindenkor az emberré válás óta. Ám ezek megbecsülése, és elfogadása - mely önmagában is egy érték - lassan eltűnni látszik. A posztban említett empátia, előítélet nélküliség, tisztelet, és a dolgok több irányból megvizsgálásának képessége együttesen tehetik jobbá ezt az országot. Ám azok az álmodók, akik Martin Luther Kinghez, Gandhihoz, Széchenyihez, Benjamin Franklinhoz és például Mindszenty Józsefhez hasonlóan egy másik világot képzelnek el, ma kisebbségben vannak. Jó lenne hinni: ez a kisebbség nem csökken tovább és az a kevéske idő, melyet a sorstól kapunk életünk kiteljesítéséhez, igazi értékek közt telhet el. A Pervenimus ebben akar hinni és ehhez hívja társul olvasóit.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

"Egyszer majd a legvégén, amikor mindent úgy alakítasz, ahogyan te akarsz, amikor megöregszel (vagy kezded már magad öregnek érezni), lesz egy pillanat, mikor ráébredsz majd arra, hogy amit te szenvedésnek hittél, az valójában maga az életed volt, az út, melyen csak egyszer lehet végigmenni, a fiatalság, melyet csak egyszer lehet átélni és a család, melyet csak egyszer lehet igazán kiélvezni (a gyerekek kiskorában) és bánni fogod, hogy nyűgnek érezted az akkori léted, mert már semmit nem tudsz visszacsinálni és újraélni. Akkor, abban a pillanatban törlesztesz majd a fájdalomért is, amit nekem okoztál.

Szerencsére én másként éltem meg a közös éveket: nem követtelek az általad önként választott és mindvégig értelmetlenül megtartott depresszióba, tudtam örülni a családi élményeknek, a gyerekek születésének, kiskorának, a négyesben eltöltött időknek. Ha mást nem is, ezt elértem. Ha soha nem lesz más elégtételem, akkor azzal is beérem, hogy mindezt elmondhatom veled ellentétben."

/Pervenimus: 2020 július 17./

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pervenimus.blog.hu/api/trackback/id/tr38058050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása