Dubitando ad veritatem pervenimus

Pervenimus

Pervenimus

Amerika 5 legjobb és legrosszabb elnöke [20.]

2016. november 16. - Pervenimus

Az amerikai választások és Donald Trump november kilencedikei meglepő győzelme után sokan gondolkodnak el azon, hogy a legelső, 1789-es elnöki beiktatás óta – mely George Washingtonhoz kötődik – vajon kik voltak a 45 eddigi amerikai vezető közül a legjobbak és kik a legrosszabbak. Természetesen jelentős szubjektivitás van a dologban három ponton is: egyrészt a rangsorolókat befolyásolhatja a politikai irányultság (demokrata vagy republikánus kötődés), másodszor kérdéses, hogy ki mit tekint sikernek és kudarcnak (mi a prioritás a gazdaság, külpolitika, belpolitika közül), harmadszor pedig a személyes szimpátia kérdése csökkentheti az egész rangsorolás objektivitását. Mindenesetre a Siena Research Institute 2010-ben végzett egy meglehetősen alapos felmérést, - több amerikai szakértő, történész, politológus, gazdasági szakember bevonásával - melynek végeredményeként készült egy lista a legjobb és legrosszabb eddigi elnökökről.

Ez alapján az öt legjobb amerikai elnök: Franklin Delano Roosevelt, Theodore Roosevelt, Abraham Lincoln, George Washington és Thomas Jefferson.

Az öt legrosszabb vezető pedig: Andrew Jackson, James Buchanan, Warren G. Harding, Franklin Pierce és George W. Bush

A listákat nem akarjuk bírálni, de a Pervenimus blog némileg eltérő véleményt fogalmazott meg, főleg a legrosszabb elnököket illetően. Saját listánk alapos mérlegelés után született. Szerintünk a legjobb amerikai elnökök, akik közül szándékosan kihagytuk az alapító atyákat (hiszen nyilvánvaló a történelemben játszott pozitív szerepük) így néz ki:

Az 5 legjobb amerikai elnök

elnokok_legjobbak.jpg

1.Első: Franklin D. Roosevelt (elnök: 1933-1945) aki főleg a New Deal miatt kapott tőlünk „aranyérmet”, hiszen a programcsomag jól működő intézkedések során át nagyban hozzájárult a gazdasági világválság felszámolásához. Szintén első helyezését indokolja az USA második világháborúba történő beléptetése (a fasiszta és náci hatalmak legyőzése), illetve az amerikai munkásság jogainak védelméért tett erőfeszítései. (Külön posztunk Rooseveltről.) Érdemes még azt is kiemelni, hogy az egyetlen amerikai elnök volt, aki négy választást is megnyert, a Demokrata Párt színeiben. (Hivatali ideje után vezették be, hogy csak két ciklus tölthető ki az elnöki székben.)

2.Abraham Lincoln (1861-1865) Az ügyvédből a polgárháború republikánus elnökévé előlépett Lincoln, elsősorban a rabszolgaság felszámolásáért érdemelte ki listánk második helyezését. Elnöki időszaka alatt megőrizte az USA egységét, megerősítette országát és végrehajtotta a jogegyenlőséget, feketék és fehérek között (Emancipációs kiáltvány). Merénylet áldozata lett ugyan, de az amerikaiak máig szeretik és szinte minden közvélemény-kutatás a 3 legsikeresebb elnök közé teszi.

3.Theodore Roosevelt (1901-1909) A republikánus William McKinley alelnöke volt, de mivel őt meggyilkolták, a helyére léphetett. A legfiatalabban lett vezető (még 43 sem volt beiktatásakor). A századforduló utáni évek elnökeként, felszámolta a vadkapitalizmus népsanyargató rendszerét (visszaszorította a mindent bekebelező "mindenható" trösztöket) és kiharcolta az USA nagyhatalommá válását. Megreformálta Amerikát, melynek eredményeként az USA a jóléti társadalmak útjára léphetett.

4.Woodrow Wilson (elnök: 1913-1921) A történelemtanárból és a híres Princeton Egyetem vezetőjéből lett demokrata elnök biztos kézzel vezette Amerikát az első világháború alatt, majd megteremtette a Népszövetséget (noha később hazáját távol tartotta tőle, az európai győztesekkel való vitája miatt), reformokat vezetett be és Nobel-békedíjat kapott. Bár az alkoholtilalom elrendelés zsákutca lett, híres 14 pontja (1918) máig a pacifizmus, a nemzetközi jog és demokrácia egyik leghaladóbb dokumentuma.

5.Bill Clinton (1993-2001) A Yale -en jogi diplomát szerzett Clinton (eredeti nevén: William Blythe) megosztó személyiségként és máig vitatott sikerű vezetőként töltötte ki két elnöki ciklusát (mint demokrata elnök). Ha azonban eltekintünk magánéleti botrányától (Lewinsky-ügy), sikeres elnöknek tartható. A The Wall Street Journal 2015-ös felmérése szerint például az amerikaiak több mint fele ma is őt tekinti a XX. század legjobb elnökének. Hivatali ideje alatt az USA erős volt és gazdaságilag is jól működő, a demokratikus intézményrendszer pedig be tudta tölteni szerepét.

Az 5 legrosszabb amerikai elnök

elnokok_rosszak.jpg

1.A legrosszabb: Richard Nixon (elnök: 1969-1974). A jogászból és katonatisztből lett republikánus politikus többször is harcba szállt az elnöki székért. Bár 1960-ban Kennedy még legyőzte, az 1968-as kampányban már Nixon is nyerni tudott. Egyébként az 1960-as választás volt az első, amelyben televíziós vita is zajlott a jelöltek közt (1976 óta ez elmaradhatatlan szokássá vált az USA -ban). Nixon - akit a "Tricky Dicky" gúnynéven is emlegettek - elsősorban a vietnami háborúhoz kötődő bűnei, élénk maffia kapcsolatai és a Watergate botrány során napvilágra került, elnökhöz nem méltó tettei miatt tekinthető minden idők legrosszabb elnökének. Ugyanakkor a Nixon-kabinet külpolitikájáról (Vietnámot leszámítva) számtalan pozitívumot is el lehet mondani, ami viszont nem Tricky Dickynek, hanem a korszak legnagyobb formátumú külpolitikai szakértőjének, Henry Kissingernek volt köszönhető.

2.Második legrosszabb: George W. Bush Az olajbizniszből vagyonossá váló Bush család fiatalabbik tagja, a korábban szintén elnök George H. W. Bush fia főleg a 2001 és 2008 közt kialakított Közel-Kelet politikája miatt "érdemelte ki" a második legrosszabb elnök címet. Meggondolatlan és átlátszó agressziója (Irak és Afganisztán megtámadása, hazudozás és melléfogások Szaddám Huszein állítólagos tömegpusztító fegyvereiről) és egyéb külpolitikai manőverei illetve kicsinyes politikája miatt máig az egyik legkevesebbre tartott amerikai elnök. (Népszerűtlenségét jelzi, a "double u" helyetti "double null" ragadványneve is.)

3.Dwight D. Eisenhower (elnök: 1953-1961) A világéletében katonaként tevékenykedő Eisenhower a második világháborúban a szövetségesek európai főparancsnoka volt, majd a legnépszerűbb katonai vezetővé vált. Igazi hősként, Hitler legyőzőjeként lépett politikai pályára. Ám elnökként a hidegháború kudarcait erősítette. Óriási botrányt okozott például az ő időszakában megtervezett (de Kennedy idejére átnyúló) kubai partraszállási kísérlet 1961-ben (Disznó-öbölbeli invázió). Magyarországot 1956-ban hagyta cserben, korábbi ígéreteit megszegve.

4.Harry Truman (1945-1953) A rövidáru kiskereskedőből lett demokrata politikus Roosevelt alelnökeként (annak halála után) lett az USA első embere. Ledobott két atombombát (Hirosimára és Nagaszakira) és nagyban bűnös volt az 1950 utáni amerikai hisztéria-keltésben (Mccartizmus), melynek során boldog-boldogtalant szovjet, vagy Kelet-európai kémnek néztek (és büntettek meg). Truman alatt vette kezdetét a hidegháború a szovjetekkel és lett pattanásig feszült a nemzetközi helyzet.

5.Andrew Johnson (elnök: 1865-1869) A lehető legalacsonyabb társadalmi helyzetből felemelkedő (írástudatlan szülők gyermekeként nevelkedő), segédmunkásból lett demokrata elnök, a  polgárháború utáni Amerika gondjaival kellett, hogy szembenézzen. Ám Johnson nem országa sebeit gyógyította, hanem tovább élezte az akkoriban kettéosztott USA feszültségeit. Nehezen megbocsátható módon az egyébként is legyőzött és megalázott déli államokat minden lehetséges módon sanyargatni próbálta.  

Kimaradtak listánkból az USA legelső elnökei (alapító atyák) a már említett okokból és például az a Ronald Reagan is, akit személyes jellemzői alapján a legkevésbé felkészült elnökök közé szoktak sorolni, de akinek hivatali időszakában az USA sikeres ország tudott maradni. (Emiatt gyakran egyszerre sorolják a legjobb és legrosszabb 5 elnök közé.) A legjobb elnökök listájáról éppen csak lemaradt John F. Kennedy is (őt a 6. helyre tennénk), elsősorban azért, mert 1962-ben elhárította a kubai rakétaválságot és ezzel Földünk megúszta a 3. világháború veszélyét is. Kimaradt még számtalan érdekes vezető, akikről a hozzászólásokban szívesen olvasunk véleményeket!

usa_elnokei.JPG

Pervenimus

2016.11.15. (23:59)

pervenimus_2kocka.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://pervenimus.blog.hu/api/trackback/id/tr7711964469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Scriptor_ 2016.11.16. 22:16:33

A két Roosevelt és Lincoln vitathatatlanok a legjobbak sorában, és a Nixon is egyértelmű a legrosszabbak közt. A többit illetően már nagyon megoszlanak a vélemények. Maguk az amerikaiak Reagant például a legjobbak közé tették nem egy felmérésben is és nagyon sokan nem szerették Clintont, amiért megcsalta a feleségét (az "orális" irodában), majd hazudott erről. Eisenhowert és Trumant pedig rengetegen határozott elnököknek gondolták, mert összekeverték a hozzá nem értésből eredő félelmet és a meggondolatlanságot, amit valóban határozottan képviseltek.

Fortress 2016.11.16. 22:22:08

Trumannál a legnagyobb bűnnek az a közhangulat tekinthető, amit hagyott eluralkodni 1950 körül az USA -ban: rettegés a szovjetektől + gyanakvás mindenkire (ki kommunista és ki nem)! Egy elnöknek az országa egységét kellene erősítenie és a nyugalmat, fejlődést szolgálnia.

laci_52 2016.11.16. 22:22:16

Truman nem volt rossz elnök. Az atombombát be kellett vetnie: ha még fél-egy évig tart a háború és meghal további százezer amerikai katona, utóbb hogyan magyarázta volna meg, hogy kezében volt egy komoly fegyver(amit ráadásul nagyon sok pénzért fejlesztettek ki!), de nem vetették be.

A kommunizmus terjeszkedésétől és a kommunisták amerikai aknamunkájától való félelme pedig nem volt alaptalan.

Jimmy Carter viszont csapnivalóan rossz elnök volt, pedig a cikk meg sem említi.

A most leköszönő Obama sem volt jó elnök...

Gazz 2016.11.16. 22:39:36

Reagan megnyerte a hidegháborút. Ezzel simán beelőzi Clintont.

Fortress_ 2016.11.16. 22:43:06

@Gazz: Reagan nem nyert meg semmit, legfeljebb utódja, az idősebb Bush. De eleve hibás megközelítés, hogy a hidegháborút Amerika megnyerte volna. Sokkal közelebb áll a valósához, hogy a Szovjetunió elvesztette.

szombi 2016.11.17. 06:37:39

Kimaradt Ulysses S. Grant a "rossz" elnökök listájáról. Az ő képe szerepel az 50 dollároson. A polgárháborúban, tábornokként elért eredményei vitathatatlanok, azonban elnökként nem szerepelt túl fényesen. Persze sok mindent megmagyaráz, hogy közvetlen elődje rajt van a "feketelistán".
Egyébként a legjobbak közt emlegetett Abraham Lincoln-t gyűlölték elnökként, északon és délen egyaránt. Csak halála után kezdték népi hősként emlegetni.

Pervenimus 2016.11.17. 06:41:16

conchita wurst! Létezett Andrew Jackson 1829 és 1837 közt és létezett egy Andrew Johnson is a polgárháború után (ő szerepel posztunkban) Ez két külön személy. Mielőtt beszólsz, tájékozódj!

Opi87 2016.11.17. 06:42:02

Lincoln and Trump között elég erős párhuzam van: Lincoln-t utálták párttársai, faragatlannak, furcsának, kívülállónak, iskolázatlannak tartották (ez tulajdonképpen igaz is volt), a média szintén utálta mert nem volt "elnöki". Délen ugye alapból utálták. A híres gettysburgi beszédet nevetségesnek tartotta a sajtó akkoriban. Persze a törikönyvekbe ez nem került már be....

Opi87 2016.11.17. 06:42:12

@Fortress: Ehhez érezni kellett volna az 50-es évek hangulatát: az atomháború akkoriban nem sci-fi hanem valós, teljesen reális várakozás volt. A SZU-USA viszony egyre jobban elhidegült, és mindkét ország erősen agresszív külpolitikát folytatott. VOLTAK kommunista csoportok, sejtek és kémek az USA-ban nem is kevés mellesleg, ez a félelem miután az USA atomtitkát ellopták teljesen jogos volt.

Gukker 2016.11.17. 06:42:18

Truman és Eisenhower neve mellé még nyugodtan véssétek oda a koreai háborút is.

Hefe 2016.11.17. 06:42:22

Clinton tenyleg jo elnok volt.

Hefe 2016.11.17. 06:42:53

A a bolcsodetol posztdoktoralis fokozatig ingyenes kozoktatast, ingyenes egeszsegugyet, mindenkinek allami nyugdijat, teljes foglalkoztatast negyesbol ketto bevezetnenek amerikaban, 5 masodperc alatt csodbe mennenek.
Azt, hogy a fegyverlobbi szivesseget tett Reagannek, o meg kamatostul visszasegitette oket a "csillaghaborus" programmal, az kb. azt jelentette, hogy a kozpenzt atlapatoltak maganzsebekbe. Ugye ismeros ez?
Szoval a hideghaborut Reagan biztosan nem nyerte meg, ahogy Levisomnus irta is fentebb.

Crom77 2016.11.17. 07:58:11

Azért azt nem értem, az öreg Bush hogy maradhatott le a legrosszabb elnökök listájáról?? A '90-es évek elején akkor recesszióba vitte az USA-t, aminél nagyobbat csak a fiacskája művelt, és amit Obama kormányának kellett eltakarítani. Plusz ott volt az első Öböl-háború. Egyetlen pozitívuma, hogy a kábítószert nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették és ezzel végül kinyírták Escobart. És én Kennedyt nem sorolnám a jó elnökök közé. A Disznó-öbölt megakadályozhatta volna, a kubai rakétaválság pedig legalább annyira múlott rajta mint Hruscsovon. Egyik fél se akart atomháborút, csak ijesztgettek, végül Hruscsov hátrált meg, azzal a feltétellel, hogy az USA kivonja Törökországból a rakétáit. Emellett ugyanúgy kiszolgálta a fegyveres trösztöket, az ő embereik ültek kulcspozícióban: McNamara, Rusk, stb. A kormányzása vége felé már kezdte felismerni hogy mit is kellene másként csinálnia, akart is változásokat, de idejekorán lelőtték. Ha még egy ciklust kitölt, másként lehetne megítélni az elnökségét, pláne a vietnámi háborút, de így csak megmarad az elnöknek akit lelőttek.

BISMARCK 2016.11.17. 12:01:29

@Leon Uris: Nixon mitől a vitathatatlanul legrosszabb? Mert pl. én vitatom, jó elnök volt, egy rossz húzással

Haroussen 2016.11.17. 12:02:20

Lyndon Baines Johnson hogy lett Andrew?!

konrada 2016.11.17. 12:06:35

...hát Nixonnak a legnagyobb bűne az volt, hogy lebukott, és ezzel a politikai bulvár legmélyére került. Ha nincs pechje - mert abban nyugodtak lehetünk, hogy más elnököknek is voltak ilyen méretű stiklijei, csak nem buktak le, vagy ha igen, akkor szintén egész addig tagadtak, míg nem jöttek a bizonyítékok: lásd Clinton -
úgy az első 5 környékén lett volna, hiszen ami a vietnámi háborúhoz köthető bűne, az a kivonulás előkészítése, a béke megteremtése.
...nem véletlen, hogy nagy aránnyal választották újra.

airsheep 2016.11.17. 12:06:50

Úgy tudom hogy Lincoln-t nem szerették az emberek, nem volt egyáltalán népszerű, lenézték, és csupán a halála után alakult ki a kultusza. Addig viszont ki nem állhatták.
A gettysburgi beszédét is kinevették, túl egyszerűnek találták, azt hitték hogy szellemileg ennyire képes az elnök. Aztán a meggyilkolása után a nép felmagasztalta, és ma már az iskolában kívülről meg kell tanulniuk és az egyik legnagyobb beszédnek tartják.

Drago Brutic1 2016.11.17. 12:07:34

@Crom77: Idősebb Bush elnökkel mi magyarok elfogultak vagyunk. 89-es budapesti beszéde legalább olyan ikonikus volt Magyarországnak, mint a németeknek a berlini fal leomlása. AKi élt akkor, nem felejti el. Ugye, ez is problémája a listának, mit vizsgálunk: a világtörténelmi, vagy belpolitikai szerepét?

Fritz Gerlich 2016.11.17. 12:07:37

@Haroussen: Az egy másik Johnson, te észkombájn!

Roan 2016.11.17. 12:07:58

Kennedy nevéhez az amerikai űrprogram győzelme is köthető. Ő volt az, aki kijelentette, hogy az évtized vége előtt embert küldenek a holdra, és ehhez megteremtette a feltételeket a NASA-nak. Az űrverseny megnyerése nem csak lélektanilag adott sokat az amerikaiaknak, hanem egy fontos szeg volt a SZU koporsójában, ebből a szempontból nagy politikusnak gondolom, még akkor is, ha ezt talán nem lehetett így előre látni.

excopp 2016.11.17. 12:08:49

- a legjobbak megítélésénél biztosan sokat nyom a latban (az amerikaiaknál mindenképpen) Mount Rushmore
- Clintont a legjobb elnökö közé tenni, kissé citrompótló ízű az asszony elvesztett csörtéje után
- a legjobb/legrosszabb osztályozásnál néhány ELŐZETES szempont alapján kellene az értékelést elvégezni
- nem szabad elfelejteni, hogy az utóbbi időben (rádió, tévé, net) ipari méretű a karakterépítés, mítiszteremtés, meg persze annak gyilkolászása is
- Truman-nek nem tudom megbocsátani az atombombát (ahogy George W. Bushnak Guantanamót)
- nálam a legjobbak: Washington, Jefferson. Lincoln, T. Roosevelt, Reagan
legrosszabb: Truman, G.W.Bush, Obama, Hoover, ötödiket nem tudok említeni)

Pervenimus 2016.11.17. 12:13:39

... azért megjegyeznék: aki Nixont "jó elnöknek" tarja, igencsak híján van a történelmi ismereteknek. Százezrek tüntettek elnöksége ellen, milliók követelték tőle (már 69-től) a teljesen felesleges, embertelen és hiábavaló vietnami háború befejezését. DE mivel Nixon hezitált, vonakodott és az időt húzta minimum 40-50 ezer amerikai és 2-3 millió vietnámi halt meg értelmetlenül miatta. Kérdezzük tisztelettel: Mi kell még ahhoz, hogy valaki "rossz elnök" legyen ha nem az, hogy milliók halálért felelős?

Master. 2016.11.17. 12:26:54

@Pervenimus: Egyetértek!

Nixonról a legkevesebb, ami megállapítható, hogy csaló és háborús bűnös.

Úgy emlékszem volt is olyan kezdeményezés leváltása után, hogy a vietnami háború szándékos elhúzása miatt háborús bűnössé nyilvánítsák. Nixon mögött éppúgy a nagy fegyvergyárosok álltak, mint most Trump mögött. Miattuk húzta el a háborút, mert az állam által megrendelt fegyverekből (melyeket Namban vetettek be) származó profit a Nixont támogató fegyvergyártó konszernek vezetőinek zsebeibe vándoroltak.

ogli dzsí 2016.11.17. 13:53:30

@excopp: Jas, az mindenesetre jól kiderül mindenféle listából, hogy a legjobb politikus az, aki már meghalt, lehetőleg minnél régebben.

Az idő mindent meggyógyít..:) Kossuthot, Széchenyit, Mátyáskirályt is imádja nálunk mindenki, a saját korukban meg a fél ország felhúzta volna őket az első fára.

Larry Silverstein 2016.11.17. 13:54:10

Nem rossz elnökök, de Trump mindnél jobb lesz. Nála meg már csak Orbán jobb.

excopp 2016.11.17. 13:54:12

@Pervenimus:

- no de ki alatt is kezdődött a vietnami háború?
- csak nem az egyik - "legjobbak" közé sorolt - elnök alatt?

Pervenimus 2016.11.17. 13:56:29

@excopp: Kennedyt 63-ban lőtték le (nagy eséllyel éppen azért, mert ki akart "farolni" a vietnami háborúból) Halála után viszont a fegyvergyárosok által már zsebre tett Johnson és Nixon odaküldtek harcolni fél millió amerikait! Ennyit arról, hogy ki is kezdte valójában!

Tamáspatrik 2016.11.17. 16:23:58

@konrada: Egyetértek, egy történész is ecsetelte, hogy Nixon a belpolitikában mennyire jó elnök volt és Kennedy mennyire gyenge. A Watergate botrány megbélyegzi Nixont, holott a felszín alatt értelmes dolgokat csinált, pl. idézem: "megszállott konzervatív létére ő volt az egyetlen, aki békeidőben befagyasztotta az árakat és a béreket, aki az addigi legnagyobb szabású jóléti programot kidolgoztatta (bár nem tudta elfogadtatni a törvényhozással), aki a "fehér választói hullám hátán" bejutva a Fehér Házba minden elődjénél többet tett a faji elkülönítés megszüntetéséért a déli államok iskoláiban". Az elődjei vitték be az országot a vietnami háborúba és ő normalizálta Kínával a kapcsolatokat (még ha Kissinger tanácsára is).
Egy hibás döntés is képes megbélyegezni egy állami vezetőt és a legtöbben csak a felszínt látják.

Dr. Nagy László 2016.11.17. 16:27:46

@Tamáspatrik: ... ja persze. Az meg hogy miatta tízezrek estek el Vietnamban, teljesen mellékes, mi?

Tamáspatrik 2016.11.17. 17:33:22

Nixon tevékenységének pozitív oldalai:

Az 1968-as választási kampányában tett ígéretét betartva beszüntette a vietnámi háborúban tömegesen alkalmazott sorozást, és létrehozta az önkéntes katonaságot. Támogatta és még az 1972-es elnökválasztás előtt aláírta a választójog korhatárának 21-ről 18-ra csökkentéséről szóló alkotmánymódosítást, és gyakorlatilag szinte teljesen ugyanazt az egészségügyi reformot akarta megcsinálni, amit most Barack Obamának a Republikánus Párt kőkemény ellenállása miatt csak nagy nehezen sikerült bevezetnie. (Nixon akkor a demokraták ellenállása miatt nem tudta megvalósítani a reformot.)
A „pozitív diszkrimináció” első hatásos alkalmazása szintén Nixon nevéhez fűződik, aki elnöki rendeltben tiltotta meg a bőrszín, vallás, nem, származás, fogyatékosság és életkor alapján történő diszkriminációt, és több hatásos lépést tett a női egyenjogúság érdekében. Valamint Nixon volt az, akinek sikerült elérnie, hogy a déli államokban megszűnjön az iskolák szegregációja, méghozzá békésen, történelmi jelentőségű problémát oldva meg ezzel.
Igazán nagyot azonban a környezetvédelem terén alkotott, és olyan sok jelentős jogszabály mellett bábáskodott, hogy sokan az egyik „legzöldebb” amerikai elnöknek tartják, aki szinte mindenki másnál több tett a természetvédelemért. Az Egyesült Államok neki köszönheti minden liberális egyik kedvenc szövetségi hivatalát, EPA-t, a nagyhatalmú környezetvédelmi ügynökséget, amelyet Nixon utasítására hoztak létre. Erős támogatója volt a levegő tisztaságának védelméről szóló jogszabálynak. Ő írta alá a tengeri emlősök védelméről szóló törvényt, a veszélyeztetett fajok védelméről szóló törvényt és az ő indítványára alkották meg az ivóvízvédelmi törvényt. Mind olyan jogszabályt, amelyet a környezetvédők a legjelentősebbek között tartanak számon.

Még legádázabb ellenségei is kénytelenek elismerni, hogy Richard Nixon briliáns elme volt, aki zseniális diplomáciai érzékkel rendelkezett, valamint elképesztő tudással a nemzetközi kapcsolatokról. És ezt kamatoztatta is legfőbb célja, egy békésebb világ elérésére érdekében.
Aki alig pár hónappal később, első amerikai elnökként Moszkvába utazott, ahol Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkárral aláírták a SALT egyezményt a nukleáris stratégiai támadó fegyverek korlátozásáról. Ezzel megkezdődött az enyhülés a két szuperhatalom kapcsolatában, amely az első lépés volt a hidegháború lezáráshoz vezető úton.
. És persze Nixon volt az, aki véget vetett a vietnámi háborúnak, igaz csak azután, hogy előbb kiszélesítette a harcokat, hogy minél jobb békefeltételek elfogadására kényszerítse az észak-vietnámi vezetést, és megmutassa a szovjeteknek, milyen messzire képes elmenni, ha arról van szó.
Forrás: 24.hu/kulfold/2014/08/09/egy-brilians-politikus-tragikus-bukasa/

Dr. Nagy László 2016.11.17. 17:36:49

@Tamáspatrik: Azért ebben sok ám a csúsztatás. Tett ugyan a környezetvédelemért (hurrá) és a faji diszkrimináció ellen, de külpolitikai sikerei (nem túl sok volt) Kissingernek köszönhető. Pozitívumait pedig sajnos bőven lerontja a vietnami háborúhoz való merev ragaszkodása és az temérdek kiskatona, aki ott esett el 1969 és 1973 közt. Azt pedig, hogy "brilliáns elme" lett volna nem is kommentálom, akkora túlzás.

Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft (törölt) 2016.11.17. 19:03:21

Csodálom, hogy Kennedy nincs a legjobb 5 között és Nixon nincs a legrosszabb 5 között...

Arte Peritus 2016.11.17. 19:07:09

@Tamáspatrik:

Nixon tevékenységének negatív oldalai:

1.) Feleslegesen hagyta elhullani az USA katonáinak egy részét Vietnamban, konkréten tízezreket. Összesen a háborúban közel 60 ezer amerikia esett el, és majdnem 5 millió vietnámi, köztük 1 millió katona, 4 millió ártatlan civil (nő és gyerek).

2.) A legtöbb vietnami - amerikai áldozat épen Nixon elnöksége idején halt meg.

3.) Figyelmen kívül hagyta a vietnami háború azonnali lezárást követelő országos mozgalmakat, tüntetéseket, sőt azokat rendőri karhatalommal próbálta visszaszorítani.

4.) Korrupt és bármire képes kormányzati struktúrát működtetett, mely a politikai csalásoktól, zsarolásoktól, megfélemlítéstől sem riadt vissza.

5.) Legnagyobb botrányakor 1972 június 17-én a rivális demokrata párt székházába (a washingtoni Watergate épületbe) CIA ügynököket küldött, akiknek lehallgató készülékeket kellett ott elrejteniük, hogy aztán Nixon leszámolhasson politikai ellenfeleivel. Ezért a tettéért máig az egyetlen amerikai elnök, akit a Kongresszus leváltott posztjáról.

6.) A Watergate ügy kivizsgálása során folyamatosan hazudott a médiában és a bíróságon is, egészen a megdönthetetlen bizonyítékok megjelenéséig, melyeket viszont minden erővel az utolsó pillanatig akadályozott előtárni.

7.) Legfőbb tanácsadói bűnözőknek bizonyultak és börtönre ítéltettek. Konkrétan: Haldemant, Ehrlichmant, és Mitchellt összeesküvés, az igazságszolgáltatás akadályozása és hamis vallomás vádjával 2 és fél évtől 8 évig terjedő börtönbüntetésre ítélték.

8.) Minden környezetvédelmi intézkedése és faji egyenlőséget célzó döntése dacára korrupt rendszerével és Watergate botrányával bemocskolta a Fehér Házat hosszú évtizedekre.

9.) A fegyvergyártó cégek kiszolgálójaként közvetlenül felelős több tízezer amerikai és több millió vietnami felesleges haláláért, hiszen a vietnami háborúban való amerikai részvételt már elnöksége kezdetén 1969-ben meg lehetett volna szüntetni. Ehelyett még több embert küldött Vietnamba és az ő idejére fél millió fölé emelkedett az ott szolgáló amerikai katonák száma.

Aki számára jó elnök volt Nixon, annak javaslom látogasson el az arlingtoni katonai temetőbe, és nézze meg, azoknak az elesett katonáknak a sírjait, akiknek mind emiatt a korrupt, csaló gazember miatt kellett meghalniuk!!!

Ennyi!

Kovi1970 2016.11.17. 19:07:29

Ellentétben a sztereotipiákkal, nem érzem magam eléggé tájékozottnak hogy igazán kimerjem jelenteni, ki a legrosszabb vagy legjobb.

Clinton 8 éve alatt sok fontos eredményt sikerült elérni, leginkább a gazdaság terén (kereskdelem-politika) .

Nixon nem tudom mennyire volt rossz elnök, a botránya több mint necces volt, de összességében mindenképpen eléje tenném GW Bush-ot. Az ő elnöksége valódi szégyenfolt, 9/11, a második iraki háború, és a pénzügyi válság.

Nem kérdés, GW Bush a legrosszabb elnök...

Pervenimus 2016.11.17. 19:09:18

@Kovi1970: Azt írod: "... nem kérdés, GW Bush a legrosszabb elnök" ... Akkor mégis csak elég tájékozottnak érzed magad kijelenteni ki a legrosszabb elnök? :-))))))))

Dr. Nagy László 2016.11.17. 19:12:15

@Lector Oris: Ott a pont! :-)

Tamáspatrik 2016.11.17. 20:36:10

@Dr. Nagy László: Még egy észrevétel: mi magyarok hajlamosak vagyunk a történéseket túlságosan egy adott emberhez kötni, holott nincs akkora hatalma az USA elnökének (vagy Horthynak, Kádárnak sem volt) mint amit mi feltételeztünk. Igen csak meg van kötve a keze. Amúgy egy jó közepes elnöknek tartom Nixont, voltak nála jobbak és rosszabbak is. Viszont még Obama esetében is, aki kifejezetten antimilitáns felfogású volt, évekbe tellett, amíg az ígéreteiből valamit meg tudott valósítani. Nagy ország esetében nagyobb a tehetetlenségi erő és több támogató kell a végrehajtáshoz. Kivéve, ha diktatúráról van szó, persze.

vezér01 2016.11.17. 20:36:30

@Hefe: Mónika szerint a legjobb.

vezér01 2016.11.17. 20:36:32

G.W.Bush igazság szerint nem is volt elnök. De jure persze az volt, csakhogy elég az arcára nézni ,milyen üres és bamba tekintettel fogadta a WTC tornyok ipari bontásáról fülébe súgott hírt. Ült tovább és hallgatta a kisiskolások szereplését. " Amerikát támadás érte" mondták neki, de vagy fel se fogta,vagy tudta,hogy az "illetékes elvtársak" majd intézkednek.

Dr. Nagy László 2016.11.17. 20:43:43

@Tamáspatrik: Azért ezzel csak csínján. Ne feledjük: az USA prezidenciális rendszer, melyben az elnöki hatalom igenis jelentős befolyással rendelkezik. A másik dolog: sokszor nem maga a vezető személyesen, hanem az általa teremtett paradigma-szisztéma, gondolkodásminta és rendszer az, ami egy-egy korszak jellegzetességeit meghatározza. Vagyis közvetve mégis csak az adott vezető a kulcsfigura. Az általa kiválogatott vezetőkön, az általa képviselt gondolkodásmódon, ízlésen, retorikán keresztül!

A másik: Obamának nem "évekbe telt, míg megvalósított valamit". A kampányában megígérte, hogy hazahozza Irakból a "fiúkat" (azaz kivonja onnan a republikánusok által odavezényelt és a republikánusok mögött álló olaj-, illetve fegyverlobbi által követelt) amerikai katonákat és rögtön meg is tette.

Pervenimus 2016.11.17. 21:52:42

Kedves altona! Ha új neked, hogy Lincoln számolta fel a rabszolgaságot (1863 - Emancipációs kiáltvány) arról nem mi tehetünk. :-) Ahogy a bölcs Szergej Szergejevics mondta: olvass, tanulj, tájékozódj! :-)

Fortress_ 2016.11.17. 22:56:01

@Lector Oris: ... és ne feledjük Nixon és az amerikai olasz maffia szoros kapcsolatát se! Jimmy Hoffát az ő utasítására engedték ki! Gyakorlatilag a maffia pénzelte egész kampányát is!

Arte Peritus 2016.11.17. 23:25:39

A napokban volt a "Sznobjektív" egyik adása, melyben az az idióta Puzsér egy mehívott vendéggel a 10 legrosszabb amerikai elnökről vitázott. Megszülték listájukat, melyre rátették Reagent is Clintont is. Íy jött ki náluk az első 6 legrosszabb elnök:

1. Bush (a fiatal)
2. Andrew Jackson (nem Andrew Johnson)
3. Ronald Reagan
4. Bill Clinton
5. Richard Nixon
6. Barack Obama

A hetedikre nem emlékszem, a 8. Harrison, a 9. Truman, és a 10. Eisenhower lett!

Kovi1970 2016.11.18. 21:47:55

@Pervenimus: én inkább arra gondoltam,hogy az elmúlt 40 év elnökeihez nem árt jártasnak enni a poltikában, de a korábbiakhoz inkább történésznek kellene lennem,

Bush nem kérdés hogy mélypont azon 10-15 elnök között akinek a minkáját láttam megéltem, vagy értékelni tudom a világpoltikai összefüggésében (pl Truman).

Mégis lehet hogy követtek le nagyobb hibákat, csak más volt akkor az elvárás.

Tamáspatrik 2016.11.18. 21:49:35

@Dr. Nagy László: Azért ez a megítélés csalóka, nincsenek elég mély ismereteink több ezer km-re sajátos politikai helyzetben levő vezetővel kapcsolatban. Bízzuk az amerikaiakra, hogy kiket tesznek leginkább felelőssé a vietnami háborúért.
Rólunk legalább annyira szól az ilyen ítélkezés. Pl: A sumákságot nem ítéljük el, pl. Medgyessyt vagy a Gyurcsány-kormány haszonélvezőit (Kiss Pétert és másokat), sumák pecsenyesütögetőit szinte sosem. Csak azokat a balfácánokat, akik a balhét elviszik, akire rá lehet verni.
Arra hajlunk, hogy egyszemélyi bűnösöket találjunk (azaz bűnbakokat), erre jó példa, hogy amikor a nagy náci vezetőket a szövetségesek elfogták, akkor azt mondták, hogy ők bizony "parancsra tettek" mindent, Hitler utasította őket mindenre - ezt az érvelést persze a szövetségesek kiröhögték.
Nálunk eléggé aggasztó, hogy a sumákokat sosem bünteti a közvélemény, csak akire rá lehet húzni a balhét, egyszemélyi felelősöket keresünk. Ergó hárítjuk a felelősséget. Tisza István volt a felelős a háborúért, Antall József pedig az elcseszett privatizációért. Szerintem ez torz szemlélet.

Pl. nem csak Nixon hallgatott le másokat, pl. Kennedyék is megtették és mások is, csak ő bukott le vele. (Mostanában megint voltak USA lehallgatási botrányok, hogy mást ne mondjak.) Ennek ellenére nem állítom, hogy annyira jó elnök lett volna, inkább pojácának tűnik mint Reagan (bár egy történész szerint sokkal jobb volt mint Kennedy, akinek a mítosza nálunk a merénylet miatt alakult ki, na meg megnyerő szépfiú volt).
A GYENGE elnökök semmilyen statisztikában nem jelennek meg, akik egyszerűen nem csináltak semmit, pl. Grant, aztán pedig utánuk 2-3 elnöki ciklus kellett, hogy helyrehozzák a hibákat.
A magyar társadalom ilyen: a HIBÁKAT bünteti, a SEMMITTEVÉST elnézi és erősen ítélkező, ugyanis 1-2 hiba főbenjáró, a pozitívumokról elfeledkezünk. Pedig a legtöbb történelmi személyiségünkről lehet jót és rosszat mondani egyaránt, Bethlen Gábortól Kossuth Lajoson át Horthy Miklósig és Kádár Jánosig. A politika nem a szentek műfaja, mint tudjuk...
Szóval ez történet leginkább rólunk szól. Felületes ismeretekre építő agresszív ítélkezésről (tisztelet a kivételnek), mérlegelés helyett.

Dr. Nagy László 2016.11.18. 22:05:34

@Tamáspatrik: Azért nem ennyire laza tudomány ez. Hozzáértés és a történelem, illetve gazdaság ismerete kell hozzá némi társadalomtudományos - szociológiai alaptudással.

Egy-egy elnök hivatali ideje meglehetősen konkrét szegmensekre bontható (közgazdasági változások, belpolitika, külpolitika, társadalmi folyamatok) így megítélése sem annyira szubjektív mint sokan hiszik. Vannak ugyanis gazdasági mutatók, melyek jelzik az ország állapotát egy-egy korszakban (és látható, hogy azon javított vagy rontott egy-egy elnök), illetve értékelhetőek az adott vezetőkhöz kapcsolódó törvények sikeressége is.

Nixont például azzal relativizálni, hogy "mások is csináltak ilyesmit" demagóg csúsztatás. Ilyen alapon bármilyen tettet el lehet maszatolni. Nixon igenis hazudott a bíróság előtt és hazudott saját népének is - ráadásul kulcskérdésekben (nem olyasmiben, hogy kivel feküdt le és kivel nem, vagy ki szopogatta a micsodáját az ovális irodában - mint Clinton). Nixon hazugságait ráadásul be is bizonyították. Mindezen túl több bűntett kötődik nevéhez, igazoltan meghamisított és eltüntetett bíróság elé szánt anyagokat, voltak megvesztegetési ügyei, jelentős maffia kapcsolatai (Provenzánóval és Hoffával is) tisztességtelen volt kampánya (csalásokkal, ködös pénzügyletekkel) és 4 éven keresztül támogatott egy olyan háborút, melyben amerikaiak és ázsiaiak százezrei haltak meg. Közben meg Nixon tüntetések tucatjait verette szét rendőreivel. Ugyan mi kell még ahhoz, hogy valaki "rossz elnök legyen"???? Ennél több disznóságot már nehéz volna elkövetni.

asebes 2017.01.21. 08:51:11

Lincoln szerepe korántsem ilyen egyértelmű, mint ahogy az értékelésből kiderül.

Először is esze ágában nem volt a rabszolgákat felszabadítani. A célja az Egyesült Államok egybentartása volt. Azt írta, ha ehhez a rabszolgaság megszüntetése kell, akkor azt fogja támogatni, ha a rabszolgaság eltörlése, akkor meg azt.

A rabszolgaság eltörlése amúgy nem az északi államok emberbaráti szeretetének volt köszönhető. Délen nagybirtokos mezőgazdaság volt, ahhoz kellett a rabszolga, északon inkább kisebb farmokon gazdálkodtak, ott nem volt/nem kellett rabszolga. Az iparosodás is inkább északra volt jellemző. De pl. a színesbőrűek számos északi államban is "nemkívánatosak" voltak, állampolgárságot, szavazati jogot nem kaptak, letelepedésüket sem engedélyezték, virágzott a fajelmélet, alacsonyabb rendűnek tartották a színesbőrűeket, olykor pogromok is előfordultak, és tiltották a fehérekkel való házasságot is. 70 évvel később ezt nácizmusnak és fasizmusnak nevezték Európában...

Valójában súlyos gazdasági ellentétek vezettek a polgárháborúhoz - pontosabban az azt kiváltó okhoz, hogy ti. a déli államok kiléptek az Unióból ("brexit") és létrehozták a déli konföderációt, és nem a rabszolgaság léte vagy nem léte.

Lincoln maga sem szerette a négereket, azt vallotta, hogy a vissza kell telepíteni őket Afrikába, elképzelhetetlen, hogy egyenjogú állampolgárok legyenek.

Nem mellesleg Lincoln számos törvényt megszegett elnöksége idején, többek között szövetségi adót vetett ki az államokra, amit a törvények nem tettek lehetővé. Egész pályafutása alatt sajátosan értelmezte az alkotmányt, ami nem felelt meg a céljainak, azt nem tartotta be, vagy egyenesen megszegte.

Második elnöki ciklusa előtt egy levelet írt, amit ha jól tudom, lezárt borítékban a feleségére bízott. Bár nem kellett volna felbontani, később kiderült, világosan leírta, ha nem nyeri meg a választást, nem adja át a hatalmat utódjának. Úgy fogalmazott, hogy a polgárháborút neki kell befejeznie, majd "megbeszéli" utódjával, hogy a hatalmat csak ezt követően adja át. Miután elnökké választották, erre nem került sor.

Másfélszáz éve tehát Lincoln számos olyat tett, mondott, ami ma elképzelhetetlen volna; politikáját a "cél szentesíti az eszközt" elv uralta. Küldetéstudata volt, és azt tudjuk, hogy az ilyen emberek veszélyesek. Mai szemmel nézve minden volt, csak demokrata nem. Más kérdés, hogy végül is sikerült az USA egyben tartása.

asebes 2017.01.21. 08:51:40

A II. világháború után az USA sorra kapta a pofonokat a nagy világméretű válságokban, világszerte terjedt a kommunizmus, a hetvenes években pedig már a nemzetközi terrorizmus egyik célpontja is az amerikaiak voltak. Mindez az "iráni forradalom" vezetőjének, Khomeini ajatollahnak a nemzetközi jogot lábbal tipró politikájának is következménye volt, ez az iráni túszválságban tetőzött Carter elnöksége idején, amihez egy teljesen amatőr, halálos áldozatokat is követelő "szabadítási" kísérlet is hozzájárult.

Az 1981-ben hivatalba lépő Ronald Reagan nyolc éves elnöksége azonban gyökeres fordulatot hozott. Ettől kezdve nem lehetett bűntetlenül amerikai életeket kioltani, emlékezetes, az Achilles Lauro esete, amikor is egy szerencsétlen tolószékes öregembert hajítottak a tengerbe a terroristák - válaszul az USA lebombázta Tripolit.

Az oroszokkal szemben is keményen lépett fel, felismerte, hogy a kommunizmus terjedését az oroszok térdrekényszerítésével lehet elérni, ehhez pedig elrettentés és fegyverkezési verseny kell. Ha az USA a GDP-hez viszonítva 1 %-kal növelte hadi kiadásait, az oroszoknak ez legalább 10 %-ot jelentett - és nem bírták a versenyt.

Reagan elnökségére 4 orosz pártfőtitkár jutott, Brezsnyevvel, Andropovval és Csernyenkoval szóba sem álltak; az őket követő, fiatalabb Gorbacsov pedig felismerte, hogy a fegyverkezési versenybe belerokkannak - így került aztán sor a látványos megállapodásokra. Bár a Szovjetunió szétesése és a keleti blokk orosz megszállásának vége már utófja, Bush elnökségére esett, senki nem vitathatja, hogy a kommunizmus világméretű veresége Reagan kérlelhetetlen és következetes politikájának volt köszönhető.

ZorPrime 2017.12.01. 06:44:47

@ogli dzsí: Mátyás királyt szidták a kemény adóprés miatt, értem. Kossuth pedig politikus volt, nem államférfi (van különbség bőven), meg hát az árvák pénze körüli affér, ugye.... jó, őket nem szerették sokan. De Széchenyi, mint rühellt személy? Ha valaki, akkor ő gondolkodónak és egyenes embernek is óriás volt.

Magister_ 2019.06.24. 22:07:52

Most már Donald Trump is helyet kaphat a legrosszabb amerikai elnökök között. Nálam az 5 legpocsékabb közt van a helye.

Disztopia 2020.04.18. 21:09:37

Eisenhower helyére Donald Trump kellene és tökéletes a lista a legrosszabb amerikai elnökökről.
süti beállítások módosítása