Dubitando ad veritatem pervenimus

Pervenimus

Pervenimus

Döbbenetes tragédia Nizzában. Nincs és nem is lehet magyarázat [8]

2016. július 15. - Harmat Árpád Péter

Döbbenetes tragédia történt Nizzában, amire nincs és nem is lehet ép ésszel magyarázatot találni. Egy 31 éves tunéziai férfi egy bérelt teherautóval (hűtőkocsival) a francia nemzeti ünnep alkalmából rendezett tüzijáték békés nézői közé hajtott. Összesen két kilométeren keresztül haladt nagy sebességgel a tömegben (cikk-cakkban), hogy minél több embert tudjon elgázolni. Közben még lövéseket is leadott a szerencsétlen áldozatokra. A Promenade des Anglais valóságos mészárszékké változott, mert az emberek nem tudtak azonnal elmenekülni. Mivel egyik oldalon a tenger volt, a másikon pedig a parti házak sora, a legtöbben egymást taposva próbáltak elfutni. Teljes lehetett a káosz. 

nizzai_merenylet.jpg

Foto: origo.hu

Azért ha végiggondoljuk, hogy hogyan zajlottak az események, nehezen fogható fel, hogy miként halhattak meg ennyien?! Az első elgázolt emberek után (akiket még meglephetett a merénylő), a többieknek hogyan nem volt idejük a parti házakba vagy a tengerbe futniuk? Bár a hírek szerint sokaknak sikerült ez a "bravúr", például a Negresco Hotelbe menekülve. Valószínűleg gyorsan történt minden. Éppen emiatt szinte hihetetlen az is, hogy a rendőrség (és a különleges egységek) viszonylag rövid idő alatt ki tudták lőni a sofőrt. VIDEO

Iszonyú ami történt és teljesen felfoghatatlan! Mi vihet rá valaki arra, hogy megöljön 84 embert, nőt és gyereket, akiket nem is ismer és akiknek egyetlen bűnük az, hogy más vallásúak? (Mondjuk még ez sem igaz, hiszen az áldozatok közt akad nem is egy muszlim vallású.) Mi olyasmivel lehet egy embert manipulálni, hogy az vérengző tömeggyilkossá változzon?

Az elmúlt évtizedekben számtalan súlyos terrortámadás is történt: legutóbb 2016 júniusában Orlandóban (USA, Florida) gyilkolt meg 50 embert egy arab férfi (Omar Mateen). Korábban, 2015 január 7-én a párizsi Charlie Hebdo szerkesztőségében haltak meg 20-an, majd 2015 november 13-án a francia főváros Bataclan nevű szórakozóhelyén2016 március 22-én pedig Brüsszel repterén (és metrójában) zajlottak súlyos terrortámadások. A 2015 őszi támadásban 130-an, Brüsszelben 34-en haltak meg értelmetlenül. Mind a négy mészárlást az iszlám nevében, ISIS terroristák követték el.

Még korábban három másik nagyon komoly támadás is lezajlott: 2015 októberében egy orosz utasszállítón robbantottak Egyiptom felett (224 halott), előtte pedig 2005 július 7-én Londonban (52 halott) 2004 március 11-én pedig Madridban (191 áldozat), vonatokon történtek robbantásos merényletek. Ezek az akciók mind, egytől - egyig dzsihadista (ISIS vagy Al-Kaida) terroristák akciói voltak. Ha a tegnapi tragédia áldozatai is beleszámítjuk, akkor a felsorolt merényletekben összesen 765 ártatlan ember halt meg, 2004 óta. Az áldozatok száma kiegészíthető egy 2011-es esettel is, amikor Oslóban (Norvégia) egy Anders Behring Breivik nevű náci gyilkolt le 77 embert. Bár ebben az egy esetben nem találhatunk kapcsolódást az iszlamizmushoz. Legalábbis közvetlen módon. (Így már 842 az áldozatok száma.)

gazolo.jpgÉs tegyük hozzá: miközben a világot mindig letaglózza egy-egy európai vagy amerikai terrortámadás, száz szám halnak meg más földrészeken is terrortámadások következtében. Például Nigériában a Boko Haram által. Iszonyú volt az alig 4 hónapja, 2016 március 27-én a pakisztáni Lahor városában felrobbant bomba is, amikor 70 ember (többségében nők és gyerekek) haltak meg egy iszlám dzsihadista öngyilkos akciójában. (A merénylő saját testére erősítette a robbanó-szerkezetet.) De ezt a hírt nem kapta fel a média, mert nem európai akció volt, és nem európai áldozatok haltak meg.

A világ tele van őrültekkel, megszállottakkal és olyan elvakult emberekkel, akik bármire képesek mondjuk az iszlám nevében. A kérdés csak az, hogy miként lehet megállítani őket? Mi lehet a megoldás erre az egészre? A francia állam most még fokozottabb szíriai és Közel-keleti beavatkozásra készül, az ENSZ és az EU elítéli ami történt, Obama pedig részvétet nyilvánít. Ám mindezektől még nem oldódik meg semmi. Talán több energiát, pénzt, profizmust és felkészültséget kellene a terror elleni harcra fordítani? Igen. Talán újra kéne gondolni az európai bevándorlás-politikát? Igen. Esetleg hatékonyabban kellene (szélesebb összefogással) fellépni a líbiai és Szíriában található ISIS állások ellen? Ismét csak: igen. Vajon mennyi ártatlan áldozat kell még ahhoz, hogy a világ döntéshozói komolyabb lépéseket tegyenek?

Harmat Árpád Péter

2016.07.15.11:08

A bejegyzés trackback címe:

https://pervenimus.blog.hu/api/trackback/id/tr578891072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2016.07.15. 12:50:47

A Breivik gyilkosságok köthetők az iszlamista problémákhoz , nagyon is, pontosan azért gyilkolt saját bevallása szerint is, mert a Norvég szocialisták az iszlám bevándorlás támogatásával teljesen átalakítják Norvégia etnikai térképét.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2016.07.15. 12:51:19

nem kell beengedni a sok bokorugrót, ha meg bent vannak a legkissebb bűncselekménynél haza kell őket zavarni
mindenkit kiutasítani aki a propagandájukat nyomja és uszít a fehér civilizáció ellen.

apro_marosan_petergabor 2016.07.15. 12:51:26

Tudja Európa, Európa nyugati fele (a saját iszlámlakossággal bírók - s ebbe bele fog tartozni Németország is) megfelelően kezelni ezt a problémát?
Vagy most már avval kell megtanulni együtt élni, hogy minden évben lesz jó néhány tömeg-merénylet?

röf 2016.07.15. 12:51:38

De most fölébredtünk...
Meghosszabbítottuk a rendkívüli állapotot.
Elítéltük a merénylőt.
Még több géppisztolyos fog a sarkokon állni.
Megmondtuk, hogy nem hátrálunk.
Nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni.
Régi történet nagyapámtól:
Kékre-zöldre vert paraszt meséli a kocsmában:
-jól helybenhagytam a kocsist...húszat is ütöttem rá a kalappal, amíg ő csak kettőt a lőccsel....

Lucifer Morningstar 2016.07.15. 12:51:46

Aki nem tudja igazolni, hogy a felmenői az adott ország területén éltek 100 évre visszamenően, az repüljön oda ahonnan jött.
Oszt rend lesz.
Mondjuk ezt nehéz bevezetni az EU-ban, mert a maradéknak az alantas munkákat is el kéne végezni, nálunk is komoly problémákat okozna a narancskommunisták körében ha szellemi vezetőjük repülne Romániába.

nem várt fordulat 2016.07.15. 13:22:56

@Lucifer Morningstar: Lol... 1mp alatt omlana össze a gazdaságunk.

nem várt fordulat 2016.07.15. 13:23:09

Semmi döbbenetes nincs ebben, sőt, nyugodtan el lehet kezdeni hozzászokni ehhez.

"A kérdés csak az, hogy miként lehet megállítani őket? Mi lehet a megoldás erre az egészre?"

Amíg az ISnek van pénze, és fegyvere kitalálni, megtervezni, megszervezni és végrehajtani terrorcselekményeket, kiképezni a zsoldosokat és fegyvert adni a kezükbe, vagy bármilyen más módon támogatni, fanatizálni őket, ez lesz.

Ez pedig egészen addig fog tartani, amíg a nagyhatalmak szépen csendben fű alatt vásárolják tőlük az olcsó olajat, és adnak el nekik fegyvert.

2016.07.15. 13:23:37

Az elso bekezdesre reagalnek, hogy miert nem futottak el. Tomeg volt es gyorsan lejatszodott, nemigen volt ido reagalni. Ha tenyleg nagy sebesseggel hajtott a merenylo a tomegbe, akkor ket kilometert ket-harom perc alatt megtett. Egy tomeg nem reagal olyan gyorsan, mint az egyeni ember. Lehet, hogy valaki eszreveszi a bajt, de ha a szelen allok nem veszik eszre, baneszkodnak, lefagynak a remulettol vagy nem tudjak, hogy merre fussanak, akkor az, aki a tomeg belso reszen van, menthetetlenul a teherauto ala kerul, mert szamara nincs kiut. A hirek szerint a terrorista meg lovoldozott is, ezert a menekulok nem tudhattak, hogy hany tamadoval van dolguk es merre biztonsagos elindulni. Raadasul, ami a teherautonak ket kilomer volt es egy-ket perc, az a gyalogosnak tul keves reakcioido. A behajtasi ponttol egy vagy ket kilometerre allo embernek eselye nem volt radobbenni, hogy valami baj van, hiszen a sotetben csak akkor latta meg a teherautot, amikor par meterre volt mar csak tole, ugyanugy, mint a legelsokent elgazolt emberek. A rendorsegnek es a titkosszolgalatoknak oriasi a felelossege, hogy ez hogyan fordulhatott elo magas keszultseg idejen, de az utcan setaloknak eselyuk nem volt elmenekulni, ne oket hibaztasd.

Az apokalipszis lovasa 2016.07.15. 13:23:50

@Lucifer Morningstar: Annyira jó, hogy akármi is a sztori, azonnal megjelenik valaki, aki orbánozni meg fideszezni kezd.

Ursus Arctus 2016.07.15. 13:25:59

@Kishableany: én megértem amit írsz és stimmel is,

... DE ...

ha valóban 1-2 perc alatt zajlott le az egész, akkor hogy a fenébe érhettek a helyzsínre ennyire gyorsan a kommandósok? Mezei közrendőr nem lőhette ki a sofőrt. Ezt csakis különleges egységek és mesterlövészek tehették. Hogyan teremhettek a helyszínen kettő azaz KETTŐ perc alatt????

2016.07.15. 13:38:27

@Kovács Péter dr: Már ugyan miért le lőhetne le bárkit mint egy kutyát egy közrendőr, ha látja, hogy teherautóval mészárolja az embereket és közben még ráadásul közéjük is lő (azaz még véletlenül sem rosszul lett és azért hajtott a tömegbe)!?

Szerintem még egy sima mezei polgár is lelőheti, ha van nála engedéllyel tartott fegyver.

"self defence - justifiable homicide".

fércnél maradandóbb 2016.07.15. 13:38:47

A franciák rengeteg disznóságot csináltak/csinálnak a világban, amiből Trianon csak egy apró fejezet volt. Nem csoda, hogy annyira utálják őket, legfeljebb mentalitás kérdése ki hogyan enged teret a saját gyűlöletének. Egy arab például úgy ahogy Nizzában történt, míg egy európai civilizáción felnőtt magyar ember nem fog végigkamionozni a promenádon hasonlóképp Trianon miatt. Mi egyszerűen csak nem kedveljük őket, az arabokat meg náluk is kevésbé. Valahol a lelkük mélyén amúgy elég hasonlók, irtsák csak egymást, mi meg majd sajnálkozunk rajta

Ursus Arctus 2016.07.15. 13:41:52

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Nem. Ilyen esetekben a hivatalos protokoll az, hogy megvárják a terror-elhárító egységeket, vagyis a különleges alakulatokat. Itt is ez volt, láthatod magad is a képeken, hogy más egyenruhájú fegyveresek biztosítják a helyszínt, nem sima utcai rendőrök.

Az én dilemmám az, hogy ha a teherautó 2 perc alatt tarolta le az embereket és nem tudott tovább menni, mert kilőtték, akkor hogyan érhettek ennyi idő alatt a helyszínre a kommandósok. De még akár a rendőrök is (akik egyébként csak maroklőfegyverrel rendelkeznek, miközben a teherautó szélvédőjére puskával vagy karabéllyal lőttek)

2016.07.15. 13:45:48

@Kovács Péter dr: Nézd a protokollt nem ismerem őszintén szólva, de ne mondd már nekem, hogy ha valaki lövöldöz rám (és másokra) én meg ezért (természetesen engedéllyel tartott fegyverrel) civilként lelövöm a káróba, akkor engem bármilyen joghátrány fog érni! Vagy tévedek?

2016.07.15. 13:46:04

@fércnél maradandóbb: "Egy arab például úgy ahogy Nizzában történt, míg egy európai civilizáción felnőtt magyar ember nem fog végigkamionozni a promenádon hasonlóképp Trianon miatt."

Te engem már vádoltak azzal, hogy irredenta vagyok, és őszintén szólva igazságtalannak tartom Trianont, de monnd már el nekem légyszi, hogy mi a rák köze van egy majd 100 évvel Trianon után Nizzában sétálgató gyalogosnak, akit egy ilyen baromállat iszlamista elgázol?

2016.07.15. 13:46:12

@Kovács Péter dr: simán közrendőrök is szétlőhették, fegyverük van, és a tömeg miatt nyilván sok járőr volt kivezényelve. Egy teherautó szélvédőjének szétlövéséhez nem kell mesterlövész meg különleges alakulat.

Ursus Arctus 2016.07.15. 13:48:51

@shitgun: ... maroklőfegyverrel több száz méterről lőjj már le egy mozgó célpontot. Ha sikerül rád iratom az Exxon részvényeimet. :-) A közrendőröknek nincsenek olyan fegyvereik amivel ezt meg tudják tenni. Többek közt éppen ezért léteznek külön terror elhárító egységek.

carlos z. 2016.07.15. 13:54:23

Azzal, hogy a foci EB-n nem történt semmi rendkívüli, annyira elaltatták a francia hatóságokat, hogy a legnagyobb nemzeti ünnepen destroy üzemmódba kapcsolva 2 km-t mehetett szabadon egy gyilkoló gépezet. És ennek csak annyi lesz a következménye, hogy leváltják a biztonsági főnököket és Hollande jövőre nem lesz elnök??

2016.07.15. 13:54:32

@Kovács Péter dr: Kösz az egyenes választ! :-)
Egyébként nincs se engedéllyel, se engedély nélkül tartott lőfegyverem, azonkívül Nizza is kissé messze esik az aktuális lakhelyemtől (hálistennek)

Ursus Arctus 2016.07.15. 13:55:37

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: oké, ... csak vicceltem! :-) Bár ilyesmivel nem kéne az igaz! :-)

2016.07.15. 16:12:34

@Singer: azert veszelyes, amit mondasz, hogy mezei allampolgarkent kilovod a merenylot, mert a rendor viszont nem fogja tudni, hogy melyik oldalon allsz es o meg lelo teged, mint helyszinen levo ismeretlen fegyverest. Majd posztumusz tisztaznak. Ugyhogy, igen, erhet hatrany, ha akciozol. Es meg perbe is foghatnak, ha veletlenul tuleled, es eveket tolthetsz annak kimagyarazasaval, hogy tulajdonkeppen embereket mentettel meg. Szoval ha eletmento cimre palyazol inkabb a Dunabol huzz ki egy fuldoklot, mert az tiszta helyzet. Terrorhelyzetben pedig kristalytisztan jelezd a rendoroknek a feltartott kezeddel, hogy a jo oldalon allsz, probalj tulelni es ha tudsz, segits masoknak is kijutni pl ha mar latod, hogy merre van a kiut a kaoszbol. Jogkoveto allampolgarkent keves mas lehetoseg van.

2016.07.15. 16:13:10

@Kovacs Peter dr: a rendkivuli allapot es a magas keszultseg miatt valoszinuleg tele volt a kornyek rendorokkel, kommandosokkal es mesterloveszekkel. Eltem Franciaorszagban, tudom, mire kepes a rendorseguk. Azonban, nekik is van reakcioidejuk, 2-5-10 perc, amig valahova odaernek es cselekedni tudnak. Tomegben ok is nehezebben mozognak, vigyazniuk kell, nehogy ok sebesitsenek meg futo embereket stb. Iszonyat nehez lehet egy ilyen helyzetet kezelni.

Nekunk, egyszeru setaloknak, turistaknak, veletlenul arra jaro embereknek pedig azt a legnehezebb megemeszteni, hogy mindig lesznek aldozatok. A terrorizmus termeszetebol kovetkezik, hogy a merenylo egy lepessel elorebb jar, mert a rendor addig nem tud mit csinalni, amig a merenylo setalgat, autozgat, nezelodik, az elso aldozatig semmi nem kulonbozteti ot meg a tobbi embertol, aki megy a dolgara. A hirek szerint a ficko azt allitotta, hogy jegkremet szallit, az hogy szakallas, meg tuneziai, ez onmagaban nem indok a megallitasara es atkutatasara. Tehat amig o nem ol, addig a rendor tehetetlen. Amint gyilkol, akkor barmilyen gyorsan erkezik is a kommando, ahogy most percek alatt cselekedtek, de akkor is lesznek aldozatok. Es ez az, amit nehez elfogadni, hiszen amilyen ma a helyzet Europaban barmelyikunk kerulhet ilyen helyzetbe, en , te , csaladtagjaink, barataink, barki aki itt most az index-en olvasgat. Csak a vakszerencsen mulik a tuleles es ez teszi olyan iszonyuva az egeszet. Hetkoznapi emberkent minimalis az esely: elfutsz ha tudsz, elbujsz ha tudsz, lehasalsz, feltartott kezzel jelzed a rendornek, hogy jofiu vagy, es remeled, hogy nem te leszel az, akit holnap az ujsagban novekvo szamadatkent es konzuli informaciokent lehoznak... Vagy elmegyunk az USa iranyba, es a rendor azonnal es barkire lohet, aki gyanus mozdulatot tesz, ekkor viszont megint vannak, lehetnek vetlen aldozatok, amint azt eppen most lathatjuk az amerikai tunteteseken, vagy marad az europai gyakorlat es meg kell varni, amig a gyanusitott gyilkol. Nincs jo megoldas.

Advanced Flight 2016.07.15. 16:13:25

@carlos z.: Hollande jövőre nem lesz elnök??

És Le Pen lesz az elnök. Az már egész jó kis következmény lenne :-)

E.Katolnai 2016.07.15. 16:13:46

A franciák megérdemlik, amit kapnak a pofájukra: tessék még néhány millió mohamedánt becipelni, lehet nyalni a valagukat, hizelegni nekik, egymást túlharsogva dicsérni a mohamedánizmust; milyen gyönyörü, milyen békés, milyen emberszerető, milyen példás egyenlőséggel kezelik a nőket, milyen türelmes vallás, különosen a 'hitetlenekkel szemben.
Annyi részvétet érzek irányukban, mint amennyit ők éreztek a magyarok irányába, mikor Trianonban szétdaraboltak minket. Remélem még több hasonló nyakast kap az imádott mohamedánoktól ez a sunyi, kétszinü banda!

FikkFakk 2016.07.15. 16:14:15

Csak valószínűsítem: azért tudták hamar kilőni a teherautó vezetőjét, mert
a) a francia közrendőrnek normális fegyvere van, és azt tudja is használni, mert volt alkalma gyakorolni.
b) nem voltak a hatóságok teljesen készületlenek: volt sok rendőr a környéken

Mr. Heisenberg 2016.07.15. 16:14:55

Itthon a legkisebb készültség esetén is kiosztják a rendőreinknek a gépkarabélyt, gyanítom, hogy a franciáknál is így van ez valahogy.

Egy teherautó-sofőrt természetesen ki lehet lőni gépkarabéllyal is, és kellő közelségből maroklőfegyverel is. A szélvédőről nem tudunk biztosat, de azt igen, hogy a sofőr a halála előtt lövöldözött is. Persze nyilván az összeesküvés hívők szerint a mudzshed minden lövés után akkurátusan önvédelmi célból felhúzta az ablakot. Aha. Amin nem megy át a második kőszer. Aha.

A több 100 méteres távolságot csak akkor kezdjük megtárgyalni, ha bárki is veszi a fáradságot, hogy azt állítsa, a sofőrt több száz méterről lőtték meg. Amíg senki nem állítja ezt a több száz méteres távot a konkrét esetben, addig szerintem kár erre a szót pazarolni. Persze terelésnek kiváló, annak maradhat.

2016.07.15. 16:15:07

@Kovács Péter dr: de honnan szeded, hogy több száz méter? Ki mondott ilyet rajtad kívül? Valószínűleg a még érvényben lévő rendkívüli állapot miatt nagyszámű rendőr volt jelen, akik azonnal lövéseket adtak le, amikor észlelték a helyzetet. Mi ebben a furcsa, de tényleg???

2016.07.15. 16:15:15

@carlos z.: Meg kap pár bombát az IS, amit a francia adófizetők fizettek ki.

fércnél maradandóbb 2016.07.15. 16:15:44

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft:
És mi köze egy mai átlag németnek a holokauszthoz, meg az egész ügyhöz ami 1945 előtt történt? Mégis ez határozza meg a napi politika tartalmát és irányultságát Németországban, egy franciában viszont semmi bűntudat nincs például a gyarmati mészárlások miatt, vagy Napóleon miatt

A törzsi mentalitásban felnőtt arab fiatalok számára a törzsi bosszú egy élő fogalom mindmáig, de egyes Európán belül élő keleti népek is hasonlóan gondolkodnak

Punxsutawney Mormota 2016.07.15. 16:15:58

@Kovács Péter dr: Nem. A Charlie Hebdonál lelőtt rendőrök is fegyvert rántottak és tűzharcban halltak meg. A különleges egységek akkor jönnek, ha a bűnözők / terroristák elbarikádozzák magukat, túszokat szednek stb.
De nem kizárt, hogy voltak a helyszínen különleges egységek.

medvegy 2016.07.15. 16:16:21

@Kovács Péter dr: Először is a franciáknál nem csak rendőrök vannak, hanem csendőrök is. Ezek viszont géppisztollyal is fel vannak fegyverezve, amivel igazán nem nehéz rostává lőni egy teherautófülkét. Cirka 100 ezer fő a csendőrség, a belügyminiszter alá tartoznak békeidőben.

Mellesleg miért is vártak volna a rohamosztagra? A merénylő éppen halomra gázolta a békés nézelődőket, azaz kiiratkozott a civilizált emberiségből. Egy veszett kutyát jobban sajnálok.....

VT Man 2016.07.15. 16:18:10

Valami nem stimmel az egesszel.

Miert volt tele granattal es fegyverrel a kamion? Semmi ertelme latszolag, hiszen egyertelmu, hogy nem lehet hasznalni, meg csak fel se robban magatol!

Raadasul tok felesleges is az "akciohoz".

Ha tomegbe akarok hajtani, szerzek egy kamiont meg egy pisztolyt. Nem pedig vasarolok egy halom fegyvert csak hogy legyen sulya a kamionnak...

Nem ertem...

zizi77 2016.07.15. 17:37:23

@VT Man: lehet, hogy azt gondolta/naívan/, hogy még azokat is fel tudja majd használni. Vagy valahol várták a cimbik a tömegben, csak szerencsére nem jutott el odáig.
süti beállítások módosítása